A nyelvek rendszerezése
A nyelvek rendszerezése
Mindazonáltal a nyelvészek feladata a nyelvi bábel áttekintése, az osztályozás és „rendteremtés”. Ennek két módszere van, mint láttuk: a tipológiai és a genealógiai osztályozás.
Ami a genetikus kapcsolatokat illeti, sok száz nyelv nem vagy alig ismert volta miatt több nyelvcsalád közös származása, egyes tagjainak odatartozása bizonytalan, ezért világszerte igen sok rokontalan, elszigetelt nyelv van, mint pl. Európában a baszk, Ázsiában a japán és a koreai. Mégis, a nyelvtudomány kialakulásának kezdete óta és napjainkban is vannak tudósok, akik a világ valamennyi nyelvét, beleértve az elszigetelt nyelveket is, nagyobb nyelvcsaládokba olvasztják be. Felfogásuk azonos az egyeredet (monogenézis) elméletével. Az óvatosabbak a többeredet (poligenézis) hívei, amely szerint az egységesen kialakult emberfaj beszéde több helyen keletkezett. A két végletes felfogás között vannak köztes nézetek, amelyek szintén változnak. Ma úgy látjuk, hogy a finnugor nyelvek a szamojéd nyelvekkel együtt egy nagyobb uráli nyelvcsaládban egyesülnek, viszont az urál-altaji nyelvcsalád, amelyet a 19. században állítottak föl, aligha egységes, külön vannak uráli, török, mongol és mandzsu-tunguz nyelvcsaládok.
A különféle osztályozási rendszerek szerint a világon ma 150-200 nyelvcsalád van. Köztük többet még nagyobb egységben, ún. nyelvtörzsekben (phylum) vagy nagycsaládokban foglalnak egybe. Ez vonatkozik sok amerikai indián, ausztronéziai és pápua nyelvcsaládra. Az indoeurópai, sémi-hámi, „urál-altaji”, kaukázusi, sőt dravida és más nyelvcsaládot régóta próbálják az ún. nosztratikus (’a miénk’, ti. ’a mi nyelvünk’) nagycsaládban egyesíteni. Hogy az uráli és az indoeurópai alapnyelv között kapcsolatok vannak, az kétségtelen, elég ha a száz szavunk (finnül sata) indoeurópai megfelelőire utalunk: szanszkrit çatám (ejtsd: szatam), cseh, szlovák stb. sto. De hogy ez évezredekkel ezelőtti ősrokonság vagy pedig kölcsönhatás eredménye-e, nem tudjuk.
