A kínai-tibeti nyelvcsalád
A kínai-tibeti nyelvcsalád
E nyelveket Belső-, Kelet- és Dél-Ázsiában beszéli közel másfélmilliárd mongol alrasszhoz tartozó ember. A nyelvek száma kerek 260. Ide tartozik a kínai, a tibeti-burmai, a thai (sziámi), a karen és a miao-jao. Kevés kivétellel régi irodalmi nyelvek, legrégibb a kínai (a Kr. e. II. évezred végétől kezdve) fogalomírással; ezt vette át több e családba tartozó nyelv, meg a japán és a koreai, míg indiai eredetű írása van a tibeti, a burmai, a thai népnek (buddhista ihletésre), a miao és más nyelveknek. Nyelvi típusuk különböző, de a kínai, a thai stb. elszigetelők és zenei hangsúlyúak.
A nyelvcsalád fogalma csak fenntartással alkalmazható e nyelvekre. Az orientalisták egy része kételkedik közös származásukban. Kölcsönös érthetőség csak egy-egy csoporton belül lehetséges. E nyelvek alapszókincsében sem lehet megnyugtató megfeleléseket kimutatni. A buddhista népek nyelvében indiai hatás, a többiben kínai érvényesül. Helyesebbnek látszik tehát külön kínai, tibeti-burmai, thai stb. nyelvekről beszélni.
A kínai maga öt nagy nyelvjárásra oszlik, amelyeknek beszélői egymást nem értik a hangrendszer és a szókincs különbsége miatt. A hatalmas ország lakosai közt a kommunikáció eszköze egyrészt a fogalomírás, amelynek jelei különbözőképpen kiejtve ugyanazokat a szavakat jelentik, másrészt a pekingi közvetítő nyelv (régebben mandarinnak hívták, hivatalos neve: putonghua); de mindkettőnek megvannak a korlátai: a nagyfokú írástudatlanság (30%) és a putonghua csekélyebb elterjedtsége.
A többi nagyobb nyelv közül a thai és a vele rokon sziámi nyelvek Thaiföldön és Vietnámban honosak, Thaiföldnek államnyelve; a lao Laoszban, a burmai Mianmarban államnyelv. A tibeti a kínaiak uralma alatt küzd a hivatalos használat fenntartásáért.
Miao nő
Kínai férfi
Kínai írás
