Szövegalkotás, szövegmegértés

Teljes szövegű keresés

Szövegalkotás, szövegmegértés
A szövegalkotás és – megértés a spontán (főképp beszélt nyelvi) szövegek esetében a mindennapi életben már sok alkalommal begyakorolt sémák szerint történik. A gyakran ismételt helyzetekben a sűrűn ismételt szövegformákat a beszélők könnyen felidézik és újra alkalmazzák. Az ismeretlen, illetve a tervezést, összetett közlést kívánó helyzetekben a szöveg megalkotása és megértése összetett munkát, alkotó erőfeszítést igényel. Ezekben a helyzetekben a beszélő és a hallgató nagyobb figyelmet szentel a szövegtervezésnek és szövegformálásnak, illetve a megértés műveleteinek.
Az irodalmi szöveg
 
Az irodalmi szöveg több szempontból különbözik a szöveg általános jellemzőitől. Az irodalmi mű ma többnyire írott szöveg, s fő jellemzője az esztétikum megléte, mely a gyönyörködtetés és az ismeretadás együttesében mutatkozik meg. (Persze a mindennapi szövegek egy részére is jellemző az esztétikum.) Az irodalmi mű esetében az olvasó a különleges kommunikációs helyzetnek megfelelően a szöveggel találkozik, vele kerül kapcsolatba, vele „beszélget”, s nem az íróval. Az irodalmi szöveg önállósul, s önálló létében szólítja meg az olvasót, aki a befogadásban hozzárendeli, ill. a szövegből kikövetkezteti a mindennapi beszédhelyzetekben meglévő kommunikációs tényezőket, főképp a kontextust, a tudáskereteket, a nyelvről, az irodalomról és a világról való ismeretei alapján. Ebben a különleges olvasási módban válik érthetővé az irodalmi szöveg fikciója, az olvasó így tudja elképzelni az irodalmi mű tér- és időrendszerét, a műbeli cselekvéseket, történéseket, az ok-okozati viszonyokat, reflexiókat. Mindezt az irodalmi szöveg magas fokon megalkotott és az olvasó által felismerhető belső tematikai, érték- és nyelvi szövegszerkezete, stílusa teszi lehetővé.
 
A templomi istentisztelek szövegei
 
A keresztény istentiszteletek általában többféle szövegből állnak össze. Az ima rövid, tömör szöveg, a leírás és a beszéd általi cselekvés hagyományos ötvözete, dialógus és monológ egyszerre, melyet gyakran többen mondanak együtt. A szentbeszéd, a prédikáció hosszabb szónoki beszéd, melynek belső szerkezetét a kiválasztott Biblia-idézet magyarázata, az abból levont következtetések adják úgy, hogy a témát a hallgatóság már (általában) ismeri, miképp a görög drámákban is. A példázatjellegből következően a történetelbeszéléstől, a leírástól halad az érvelés felé. A prédikáció általában erősen retorikus szerkezetű, tehát a beszéd tudatosan, a retorika szabályainak megfelelően van megszerkesztve, a bevezetés, a részletezés, a bizonyítás s a befejezés (következtetés) fő elemeire épülve.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem