Musical
Musical
Nincsenek kötött szabályai, de többnyire mai témát dolgoz fel, az operettnél kevesebb prózával, sok énekkel és több tánccal. Ez utóbbi nem betét, hanem a cselekményt szolgálja. Nincs primadonna-bonviván, komikus-szubrett felállás. A mai téma szinte kötelező. Nem kizárólag andalít, sőt . . . A "Sound of music" és a "Cabaret" náciellenes, a "Hair" a háborút támadja. Két szemetes kuka között is eljátszható, akár farmernadrágban is. Zenei anyaga rockos, diszkós. A "happy end" sem kötelező.
Josephine Baker, aki a Royal Orfeum 1929. március 1-én bemutatott műsorában lépett fel. Az akkori igazgató: Zerkovitz Béla
Az egyik legelső "nyugati" musicalt Cole Porter "Kiss me Kate" ("Csókolj meg, Katám") előadása jelentette az Operettszínházban. Jellemző a kezdeti tapogatódzásra, hogy Sárdy Jánosból próbáltak musicalszínészt faragni.
A magyar musical gyökerei egészen az "Egy szerelem három éjszakája" című színműig nyúlnak vissza, de itt még a tánc nem dominált, az egész inkább egy Brecht-utánérzésnek volt tekinthető. Az első igazi musicalt – magyar szerzőktől – a "Mélyvíz" jelentette a Petőfi Színházban 1961-ben. A közönség azonban értetlenkedve fogadta.
Mielőtt felsorolnánk a sikeresebb magyar musicaleket, meg kell jegyeznünk, hogy filmeken és bemutatók során, a magyar musicalszerzőknek (és -előadóknak) meg kellett küzdeniük a legjobb Broadway-darabok konkurenciájával. Sorra színre kerültek olyan ismert művek, mint az "Irma, te édes", a "My fair lady", a "Hello Dolly", a "Carousel" (Molnár Ferenc "Liliom"-jából), a "Macskák", az "Ének az esőben" és a "Chicago". Azt se feledjük, hogy mire ezeket nálunk játszani kezdték, a magyar közönség már rég ismerte a bennük levő slágereket. Nem csoda, ha a magyar musicalt hirdető plakátok – bizonyos kisebbségi érzések miatt – ilyen műfaji meghatározásokkal mertek csak megjelenni: "romantikus musical" ("Francia polonéz"), "zenés álomjáték" ("Egy fiú és a tündér"), "látványos musicalkrimi" ("Knock out"). A magyar szerzők maguk is érezték, hogy ha musicalt hirdetnek, a "West Side Story"-val mérik össze őket. Tehát csak "álruhában" jelentkezhettek.
A magyar musical a létjogosultságát három színháznak köszönheti: a Víg-és Madách, valamint az Operettszínháznak.
A magyar musical becsületét a Vígszínház "Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról" című produkciója vívta ki (Déry-Presser-Adamis). 1973-ban mutatták be, és 10 évig ment telt házakkal. A további előadásokat csak a szereplők érthető monoton-skizofréniás tünetei miatt nem tűzték már ki.
Majdhogynem hasonló sikert ért el a "30 éves vagyok", a "Jó estét nyár, jó estét szerelem", "A padlás". Szörényi-Bródy: "Kőműves Kelemen"-je is rokon műfajú volt a musicallel. A Madách Kamara Színházban, Domján Edit emlékére bemutatott "Egyedül" című monodráma (Almási Évával) is felfogható musicalnek. Ehhez hasonló valami volt Psota Irénnel a "Roncsderbi" is.
A "Dr. Herz" és a "Mária evangéliuma" már hamisítatlan musical, habár a Tolcsvay-zene nem éppen Broadway-ízű volt.
A Fővárosi Operettszínház félt "A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak" bemutatójától (magyar musical a "My fair lady"-vel egy időben!), és csak akkor vágott bele a próbákba, amikor sikerült Latinovits Zoltánt dr. Edvardo Bozzi ügyvéd szerepére megnyerni. A félelem alaptalan volt, Fényes Szabolcs bebizonyította, hogy musicalzenét is tud írni. A "Rongybaba", a "Robin Hood" mérsékelt siker volt, de a "Cigányélet és vízió" alcímen futó (már megint nem mertek musicalt írni, hát nem is egészen az!) "Piros karaván" (Szakcsi Lakatos, Csemer) óriási sikerrel ment.
