Műhelytitkok
Műhelytitkok
A 19-20. századforduló idejére a nótaszerzés elérte csúcspontját. Kialakultak és a továbbiakra nézve mintegy kötelezővé váltak a formaszerkesztés sablonjai. A négysoros dallamversszak egy-egy sorát egy-egy betűvel jelölve, például ilyenek: AA5BA vagy AAkBA – ahol tehát a második dallamsor abban különbözik az elsőtől, hogy annál öt hanggal magasabban szól, vagy azonos hangmagasságon marad, de sorvégződése (kádenciája = k) különbözik az első sorétól. Ezek és hasonló egyszerű, a népdaléval többé-kevésbé azonos strófaszerkezetű dallamok leginkább abban különböznek a régebbi népdalokétól, hogy európai értelemben vett, ún. funkciós harmóniákkal harmonizálhatók. A nótaszerzők, különösen századunkban, a sablonosság unalmát leginkább azzal próbálták elkerülni, hogy a sorok szótagszámát növelték, a dallamot pedig a megkívánt harmóniába beleillő, de nehezebben énekelhető hangközlépésekkel és kromatikával próbálták igényesebbé és változatosabbá tenni. Századunk nótaszerzői maguk is tudatában voltak a nótaszerzés sablonossá válásának. Egy 1937-ben megjelent "útmutató magyarnótaköltők és zeneszerzők számára" arról is eligazít, hogyan lehet a bevált sablonok felhasználásával nótát írni, hiszen "Minden magyar ember – magyar nótaköltő is!" (Farkas Imre, Nádor József: Hogyan születik a magyar nóta?)
Századunk folyamán valóban nagyon sokan megpróbálkoztak a nótaszerzéssel; ez úgyszólván tömegsporttá vált. Megbízható becslés szerint a két világháború között legalább 20 000 nótát "csináltak". Igaz, abban az időben az igény is nagy volt új nóták iránt – városon és falun egyaránt. Egy példa: 1920 és 1940 között, vasárnap délutánonként, a Zeneakadémia nagytermében, jórészt válogatott közönségből álló zsúfolt ház előtt, a nótaszerző Balázs Árpád – saját nótáit cigányzenekar-kísérettel énekelve és hegedülve – mintegy száz koncertet adott. Balázs Árpád (1874-1941) nótáinak száma kétszáz körül van; ebből egytucatnyi az, ami ma is közismertnek számít: Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki; Gyere velem akáclombos falumba; Piros pettyes ruhácskádban; Valakinek muzsikálnak stb. Időrendben Balázs elé kívánkozik a századfordulónak, ill. a század elejének másik két nagy nótaszerzője. Dóczy József (1863-1913) és Fráter Loránd (1872-1930). Közismert Dóczy-nóták (kb. ötszázból!): Darumadár útnak indul; Megáradt a patak; Nádfödeles kis házikóm; Édesanyám kösse fel a kendőt a fejére; Szeretőt keresek. A földbirtokos huszárkapitány Fráter 32 éves korában azért lépett ki a hadseregből, hogy több időt szentelhessen a nótaszerzésnek és koncertezésnek: ő is cigányzenekar élén hegedült és énekelte a maga és mások nótáit; ilyen szerepben népszerűsége egy alkalomra még New Yorkba is eljuttatta. Nevezetesebb nótái: Esik eső sűrű cseppje (Száz szál gyertya); Hívlak akkor is, ha nem jössz; Ott, ahol a Maros vize; Tele van a város akácfa virággal.
