Híres együttesek

Teljes szövegű keresés

Híres együttesek
A legjobb cigányzenészek – elsősorban prímások – Bihari János (1764-1827), a híres verbunkosszerző cigányprímás óta, a nemzeti zene művelőinek kijáró elismerésnek örvendtek. Számukra azonban a legfényesebb korszak az 1848-49-es szabadságharc után, a nemzeti elnyomás éveiben kezdődött. Miután egy részük a szabadságharcban is hegedűvel a kezében vett részt, patrónusaik közül sokan úgy érezték, a "cigányzene" felkarolásával – a cigány hegedűje melletti sírva vigadással – hazafias érzésüknek az elnyomás idején is méltó kifejezést adhatnak. Talán leginkább ebben a hamis sírva vigadó pózban gyökerezik az ellenszenv, mely józanabbul gondolkodó körökben a cigányzenés mulatással szemben kialakult. A legjobb prímások, 19. és 20. századiak – Boka Károly, Sárközi Ferenc, Patikárius Ferenc, Rácz Pali, Benczi Gyula, Berkes Lajos, Radics Béla, Harminchatodik Rácz Laci, Magvari Imre... hosszan lehetne még sorolni – magas művészi mércének is megfeleltek. Amennyiben játékstílusukban a puritán ízlésű hallgató mégis kifogásolni valót talál, mentségükre szóljon, hogy nem ők szabták meg, milyen stílusú legyen a mulatás, melyhez zenélnek. Őket itthon és megszámlálhatatlan külföldjárásaik alkalmával külfölfön is – külföldi zenei kiválóságok közt olyanok is, mint Brahms, Debussy, Yehudi Menuhin – nagyra becsülték.
A cigányzenekari együttes máig érvényes összeállításában és stílusában a verbunkos korszak óta lényegesebb változás nem történt. Ez a stílus öröklődött át a 19. század második felében a népies dalok – köznyelvi kifejezéssel magyar nóta: hallgatók és csárdások – dallamainak előadására. Ebben a zenében gyökereznek Liszt Ferenc magyar rapszódiái és Brahms magyar táncai. Ugyancsak ennek a zenének a feltétlen híveivel kellett századunk elején Bartóknak és Kodálynak megküzdenie azért, hogy a magyar zenei hagyomány mélyebb rétegeit is képviselő paraszti népzenét elismertesse. Nem árt azonban emlékeznünk rá, hogy zeneszerzőként Bartók is, Kodály is talált figyelemre méltót és felhasználhatót, különösen a falusi cigányzenészek játékában. Elég, ha Bartók két rapszódiájára és Kodály Marosszéki táncok, valamint Kállai kettős című művére utalunk. Kodály emellett 19. század eleji cigányzenészektől vázlatosan lejegyzett dallamokat is felhasznált; ilyenek Galántai táncok című szimfonikus művének témái.
A látszat ellenére a cigányok közt nem több a különleges zenei tehetség, mint más népek közt. A cigányzenészek előnye viszont az, hogy általában beleszületnek leendő szakmájukba; családjaikban apáról fiúra száll a zenészmesterség, valamint az is, hogy többnyire jó humorú, kitűnő szórakoztatók és jó alkalmazkodók. Az elmúlt századokban tapasztalt érvényesülésüknek legfőbb rugója társadalmi jellegű. A szórakoztató zenészi foglalkozást régen Magyarországon is, mint úgyszólván az egész világon, lenézték. A cigányok számára viszont, kik a történelem folyamán amúgy is kívül álltak a társadalmon, ez a terület szabadon maradt. Nekik a zene a megélhetés és érvényesülés legkényelmesebb, legvonzóbb módját jelentette.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT