A katolikus népi vallásosság néhány eleme
A katolikus népi vallásosság néhány eleme
A népi vallásosság megteremtő, továbbadó közege a paraszti társadalom zárt rendje. Ebben a világban a szakrális természetesen van jelen; a misztikus élmény átélésének szélsősége éppúgy természetes benne, mint az, hogy a katolikus család gyermeke szülei hitébe születik, templomjáróvá lesz, megtanulja a templomi énekeket. Hitében képe van Istenről, Szűz Máriáról, a szentekről, de azok közbenjárását egybeköti mindennapi problémáinak megoldásával, földműves munkájával, bajelhárító praktikákkal. A népi vallásosság "teológiájától" nem idegen az "adok, hogy adj" elve sem, és naiv sajátja az Úr dolgainak emberközpontú, emberléptékű szemlélete.
A katolikus népi vallásosság alapformája az imádság: étkezéskor, elalváskor, templom vagy kereszt előtt elmenve. Az ima vagy "hivatalos" vagy saját szöveggel mondott; esetleg "apokrif", azaz az egyház által elutasított ráolvasó, Istennel alkudozó vagy vele szemben követelődző természetű. A parasztházban gyakran van szentsarok, amelyet képek, szobrok, búcsúfia ékesít. A magyar katolikus hívő gyakori olvasmánya a vallási ponyva, imákkal, énekekkel, jámbor történetekkel, valamint a kalendárium az év ünnepeihez illő olvasmányokkal. A parasztember természetes magatartása a magára és tárgyaira való gyakori keresztvetés szokása, a kenyér tisztelete – mint Krisztus testéé és betevő falaté. A katolicitást hordozza a köszönési kultúra is: a Dicsértessék, az Adjon Isten jó napot. A falu szíve a templom, lehetőleg dombon áll, és leggyakrabban Szűz Mária vagy Jézus valamely dedikációjának vannak szentelve. Vannak kedvenc szentek is: Szent Mihály, Szent Antal, Szent Péter, Szent Miklós, Szent György vagy szent királyaink és mások. Paraszti templomaink freskói amolyan Biblia-pauperumként az egyszerű ember szemével jelenítik meg a hitet. A közösség élete egészében is a templom köré szervezett: nemcsak a keresztelések, esketések vannak itt, de a templom és környéke a közösség együttlétének színtere is; aki távol marad, a közösség ellen is vét. A templom harangja a mezőn dolgozó számára is jelzés, az ember szakrális világához tartozik, csakúgy, mint a temető. A pap megbecsült vezető a közösségben, akinek véleményét napi dolgokban is kikérik, az pedig, ha valakinek a közösség vallási életében külön megbízatása is van, presztízsét növeli. Így féltett jog, hogy kik az oltárt virággal ékesítő oltáregyesület tagjai, a Mária szobrát díszítő asszonyok, vagy az, hogy ki lehet zászlóvivő a körmenetben.
A misék közül a falu társadalma az énekes misét becsüli sokra, vonzza a litánia bensősége, a búcsú ünnepélyessége. A parasztember szívesen kerekedik fel övéivel együtt, hogy zarándokként távoli kegytemplomokat keressen fel, az onnan hozott vásárfiát pedig – főleg Nógrádban, Somogyban, Szabolcsban – különösen nagy becsben tartják.
A templom maga kicsiben a falu társadalmának tükörképe; ha ülésrendjét nem kötik is olyan szigorú szabályok, mint a protestáns templomokét, zömmel itt is szigorú rend uralkodik. Így jobb oldalon ülnek a férfiak, a bal oldalon a nők. A padok előtt kétoldalt állnak a gyerekek, a két padsor között a lányok, a legények helye pedig – ha van – a kórus. Az egyes padsorokban a gazdák kor és vagyoni helyzet szerint ülnek; az első pad az úrfélék helye, a szegények hátul állnak. Ugyanígy kötött a körmenet rendje is: elöl a keresztvivő legény, a zászlóvivő lányok, majd a gyermekek és a férfiak következnek. Utánuk a ministránsok és a pap baldachin alatt, a menetet pedig az asszonyok zárják. A katolikus nép vallásos érzületét hordozzák a kálváriák, az útszéli kegyképek és keresztek, amelyek mintegy külső körként határolják a falu szakrális terét.
A népi vallásosság gazdag hagyományát az utóbbi századokban számos kegyes egyesület ápolta; az asszonyok rózsafüzér társulatai, a körmenetekben szereplő Mária-lányok közösségei. A pap mellett számos vidéken szent emberek és szent asszonyok irányították az imaéletet, zarándoklatot. Gazdag hagyománya volt a parasztember szentelményekkel élésének is; házát, termését, első borát, fontosabb vagyontárgyait, értékeit beszentelés után vette igazán birtokába. Az elmondottaknál is gazdagabb, színesebb és főleg archaikusabb a magyar görög katolikusság népi vallásosságának világa. Szép szokás körükben a János-napi virágszentelés, az almamegáldás, a saját liturgikus hagyományok ápolása.
