Mester és tanítvány
Mester és tanítvány
Gellért, a velencei bencés a Szentföldre indult, ám országunkon áthaladva engedett István kérésének; itt maradt, és vállalta a trónörökös, Imre herceg nevelését. Egyszerre tanította kegyes életre, jámborságra, az életszentség megszerzésére, de kora java tudományára is. Erre különösen alkalmas személy volt: Deliberatiója a korszak platonikus keresztény bölcseletének egyik kiemelkedő alkotása, az első magyar földön született filozófiai mű Európa-szerte ismert volt. Később remeteségbe vonult, vezekelt, fekhelyét poklosokkal is megosztotta, testét sanyargatta. István, magányából kiragadva, a csanádi püspökség megszervezését bízta rá, amelyet nagy lelkiismeretességgel, idegenként is a nép nagy szeretetével tett meg. Túlélte királyát, ám 1046-ban, a pogánylázadás idején békét szerezni akarván, a lázadók kezére került, akik a pesti rév felett emelkedő, ma nevét viselő hegyről a mélybe taszították. A marosvári sírja körüli csodák után 1083-ban emelték az oltárra királyi barátjával, Istvánnal és tanítványával, Imrével együtt. Hármójuk közül a legkorábban a trónörökös halt meg: 1031-ben vadászbaleset áldozata lett. Ő már fiatalon a lélek embere volt; apja akaratából uralkodásra készült, ám éjszakái imában, zsolozsmázásban teltek. Aszketikus-misztikus alkatát mutatja, hogy megnősülve ifjú feleségével együtt egy életre tisztaságot, szüzességet fogadott. Sírja körül sorra estek a csodák. Egy bűneiért vezeklő lovag, aki vezeklésül súlyos páncélját testére forrasztatta, hosszú bolyongás után sírjánál szabadult meg terhétől: a súlyos vértet tartó láncok elengedtek, a vért a földre hullott. Imre apjával együtt került a szentek sorába, és hamarosan az ifjúi tisztaság, szüzesség, hitbéli odaadás jelképe lett.
