Keresztény társadalombölcselet
Keresztény társadalombölcselet
A századelőn – a neotomizmus elvont, spekulatív bölcseleti vonulata mellett – mindinkább időszerűnek mutatkozott a keresztény gondolati pozíciók megfogalmazása a társadalomfilozófia területén is. A katolikus egyház a megelőző években számos társadalmi, ideológiai, sőt politikai vitának állt – akarva-akaratlanul – a középpontjában; a liberalizmus oldaláról éppúgy kapta a kritikákat, mint a szociáldemokraták felől. Döntő azonban ebben a vonatkozásban is XIII. Leó egy útmutatása volt; a társadalmi kérdésekkel foglalkozó, a munkásság helyzetét az egyház érdeklődésének előterébe helyező Rerum novarum kezdetű körlevél a magyar katolikus bölcselőket is arra serkentette, hogy elméleti igénnyel foglalkozzanak az állam, a társadalom és az ember problémájával. A hazai katolikus szellemi életben e téma első, nagy hatású képviselője Prohászka Ottokár, publicista, hitszónok, később püspök, a közéleti érdeklődésű kereszténység talán legjelentősebb képviselője volt. Prohászka szerteágazó kérdések sorára keresett választ terjedelmes életművében; így kora biologizmusának és pszichológiájának a keresztény szemlélet számára értékes elemeit éppúgy elemezte, mint ahogy számos írásában a kereszténység és a modernség, a katolikus hit és a korszerű világnézet ez idő tájt még igencsak "kényes" kérdéseivel is szembenézett. Álláspontja az önmagát túlélt feudális tradíció elutasítása – egy olyan korszerű kereszténység megteremtésével, amely a kapitalizmus kritikus szemléletét és a szocializmus társadalmi radikalizmusát és ideológiai materializmusát is képes elutasítani. A modern egyház Prohászka szerint demokratikus népegyház, amely tevékeny részt vállalhat a társadalmi igazságtalanságok orvoslásában és konfliktusai elsimításában. Az eszköz, amely e programot megvalósíthatóvá teszi, a keresztényszocializmus mint az egyház társadalmi küldetésének kerete, formája. Pályája második szakaszára Prohászka felfogása sokat változott: Bergsonra támaszkodó intuicionizmusa, a neotomizmus racionalizmusát elvető "perszonalizmusa" lényegében elnémult, társadalmi radikalizmusa pedig a két világháború közötti keresztény-nemzeti eszmények elfogadása és támogatása irányába módosult. A társadalombölcselet másik jeles katolikus képviselője korszakunkban Giesswein Sándor volt. Társadalmi ideálja a keresztényszocializmus: a társadalom tagjai és csoportjai közötti olyan kiegyensúlyozott szociális rend, amelyben a méltányosság és az igazságosság elvei uralkodnak. Prohászka és Giesswein sok vonatkozásban ideológiai-politikai indíttatású munkálkodása mellett a neotomizmus társadalombölcseletének szigorúan elméleti és rendszeres kidolgozása Kecskés Pál nevéhez fűződik. Ő a tomista-neotomista tradíciónak megfelelően a természetjogból mint az embereket és társadalmukat Istentől kapott természete szerint meghatározó jogból indítja elemzését. Az embert mint egyént és a közösséget megillető jogok forrása az igazságosság, azaz mindenkinek az ő természete szerint megilletőhöz való joga, valamint a közjó, vagyis az a követelmény, hogy az egyéneket megillető jogok ne vetélkedők, hanem a közösség közös hasznára lévők legyenek. A jogszerűség, a méltányosság, az önkorlátozás és az önállóság teszik ezt lehetővé, valamint a keresztény társadalom egészét áthatni képes szeretet. Ezeken az elveken épül fel a társadalom mint igazságos és keresztény társadalom egésze a családtól az emberi társulásokon, a társadalmon, az államon át a népek közösségéig. Az igazságosság megvalósulásának kitüntetett formái vannak: jog a tulajdonhoz, a munkához (és az azért járó méltányos bérhez), az alkalmas elosztáshoz. A keresztény elveken alapuló társadalom a humanizmus elvei alapján valósítható meg; ezt a felfogást a katolikus szellemi életben a leghatározottabban a 30-as évektől a Vigília folyóirat köre, mindenekelőtt Mihelics Vid képviselte.
