A reformációtól századunkig
A reformációtól századunkig
Amikor a hitújítás magyar földre érkezett, érvényre jutását állami törvények erejével korlátozták. A 16. és a 17. századot végigkísérik azok a politikai csatározások, amelyek a felekezetek közötti viszonyokat igyekeztek szabályozni, vagy éppen valamely egyház számára kedvező feltételeket biztosítani. A Habsburgok minden erejüket latba vetették a katolikus egyház és az ellenreformáció érdekében, Erdély fejedelmei pedig a hitújítás javára használták hatalmukat. Az 1600-as években még természetesnek számított, hogy az állam törvényeivel korlátozza bizonyos vallási közösségek működését, másokat pedig – a belső ügyeikbe való beavatkozás árán is – támogat. II. József türelmi rendelete volt az első olyan uralkodói intézkedés, amely az állam politikai érdekei szerint nem tett különbségeket az alattvalók által követett hitek között; a látszólagos semlegesség ára azonban ekkor az állami gyámkodás minden vallási közösségre való kiterjesztése volt. A jozefinizmus hatása 1848-ig érezhető maradt, a bécsi udvar számára különösen kedves, közjogi előnyök sorát élvező katolikus egyház pedig privilegizált helyzetéért a 19. század végéig az állam "fokozott figyelmével és gondoskodásával" fizetett.
A két háború közötti "kereszténynemzeti" kurzus sem tette lehetővé, hogy a hazai történeti egyházak kiszabaduljanak a politika bűvköréből: a vallásosság átpolitizálása, amelyet a mai egyháztörténeti szemlélet "konstantinuszi korszaknak" nevez, hazánkban különösen maradandónak bizonyult.
