A dogmatikus marxizmustól a budapesti iskoláig
A dogmatikus marxizmustól a budapesti iskoláig
1948-49-től, a filozófia korábbi művelőinek kiszorítása után megindult a hazai marxista filozófia pozícióinak kiépítése. Az emigrációból hazatérőkhöz hamarosan egy, a dialektikus és történelmi materializmus szellemében kiképzett garnitúra csatlakozott, amely sem felkészültségét, sem a számára biztosított mozgásteret tekintve nem volt többre alkalmas, mint a dogmatikus marxizmus-leninizmus egyszerű reprodukciójára. Ebben a mezőnyben elenyésző kisebbséget tettek ki Lukács tanítványai. A marxizmus nemzetközi reneszánsza is csak ez utóbbi körben talált visszhangra és követőkre; a változás előjelei Márkus György és Tordai Zádor írásaiban kaptak először hangot. A 60-as évek végére kezdett a Lukács-iskola szabályos ellenzékké szerveződni – például a természet dialektikájáról folytatott vitában; a csehszlovákiai bevonulás után viszont működésük már politikai színezetet is kapott. 1972-73-ban az azóta "budapesti iskolá"-nak nevezett csoport szétveréséről született politikai döntés; Márkus György, Kis János, Bence György, Heller Ágnes és mások "revizionista" írásai indexre, szerzőik utcára kerültek. A 70-es évek végétől a Lukács-tanítványok közül néhányan külföldre távoztak, az itthonmaradók viszont – a filzófiai közélet egyre gyarapodó részének bekapcsolódásával vagy szimpátiája mellett – hozzáláttak a magyarországi marxista filozófia hegemóniájának lebontásához, amely a politikai rendszer megváltozásához vezető folyamatok egyikévé lett.
Marx sírja a Highgate temetőben, London
H. P.
