Reformkori bölcselők
Reformkori bölcselők
Az Akadémia 1831-ben pályázatot írt ki olyan műre, amely filozófiai hátramaradottságunk okait fejtegetné. Nyertese, Hetényi János (1786-1853) az egyezményes filozófia kidolgozója. Kiindulópontja az, hogy a filozófiának tökéletes egyezményben (összhangban) kell lennie az ésszel és az élettel, hogy feladatát, az élet szépítését elvégezhesse. Ezért nem járható Kant, Fichte, Hegel útja, mert az elvont és szemlélődő. A mindenség harmóniáját az ész tudatosítja; az egyezmény vágya él bennünk, csak tudatosítani kell azt.
Hetényi szellemi örököse Szontagh Gusztáv, aki a németek spekulatív dialektikáját igen határozottan utasítja el. Művei erősen gyakorlatias jellegűek, szemlélete dualista: az érzéki tapasztalat és az elvonatkoztató ész közös feladata a valóság különféle oldalai között közvetíteni. A bölcselet dolga Szontagh szerint az is, hogy nemzeti jellegű legyen – hiszen az egyezmény, az egyensúly hazánk földjére és emberére egyaránt, természete szerint illik. Társadalomfilozófiát is írt ezen az alapon: az egyezmény itt a fejlődésben az állandóság és változás, a forradalom és a reform mozzanatainak egyensúlyában fedezhető fel. Az 1848-at megelőző évtized a hazai szellemi élet látókörének jelentős kitágulásával járt. Ismertté váltak Feuerbach és B. Bauer, az utópisták, a modern gazdaságtan irányai, Lamennais katolikus liberalizmusa.
E szerteágazó szellemi hatások jelennek meg azután Táncsics vagy Vasvári radikalizmusában, a márciusi ifjak mozgalmának szellemi indítékai között.
A bölcseleti kultúra fejlődését igazolja, hogy 1834-ben filozófiai szótár lát napvilágot, amelyet Péterfi Károly és Almási Balogh Pál filozófiatörténete követ.
