A felvilágosodás gondolkodói
A felvilágosodás gondolkodói
A 18. század végének történelmi, de bölcseleti értelemben is ellentmondásos alakja a magyar jakobinusok mozgalmának vezetője, Martinovics Ignác (1755-1795). Első filozófiai írása Az isteni igazságosság védelmezése a materialista és ateista bölcselők ellenében szól. A következő mű, a Filozófiai emlékirat gyökeres fordulatot hoz; Holbach szellemében maga is a materializmus, az ateizmus és a heves antiklerikalizmus hívévé válik, aki a zsarnokságot, a monarchikus uralom vétkeit ostorozza. Később ez a radikalizmus ölt testet Martinovics kátéiban és az általa vezetett mozgalom elveiben is. A valláskritika és a politikaelmélet hasonló útját járták összeesküvőtársai is: Hajnóczy, Laczkovics és a többiek. Összeesküvésük leleplezése után a felvilágosodás bölcseleti radikalizmusa tovább él; sajátos módon azonban nem bölcseleti értekezésekben, hanem a kor szépirodalmában fel-felbukkanó gondolatok soraként: ebben az értelemben filozofikus Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi és a többiek.
A beköszöntő reformkor és vele a romantika új szakaszt hozott a magyar szellemi életben: a kor gondolkodó fői figyelmüket egyre határozottabban Kant, Hegel, Schlegel felé fordítják. Hegel első magyar népszerűsítői Tarczy Lajos (1807-1881), Taubner Károly (1809-1868), Warga János (1804-1875) és konzervatív ellenfelük, Szeremlei Gábor. A közös, amit Hegeltől tanultak, a dialektika mint módszer, leszámítva Szeremleit, aki a jobboldali hegeliánusok módján Hegelben a vallás és a bölcselet között összhangot teremtő gondolkodót látott. Tarczy Észtan című munkája robbantotta ki a hazai Hegel-vitát, amelyben Hegel követőit az ellenfelek a tételes vallás tagadóinak nevezik. Petőfi tanára, Tarezy a dolgok létezésében meghatározónak mondja a világban munkáló ellentéteket: az ellentétekben fejlődik maga az emberi értelem is.
Taubner egy másik hegeli gondolat, a történetiség méltatója: a dialektikus fejlődés valójában a történeti változások dialektikája, s a bölcselet szakadatlan haladása ennek elismerése nélkül nem végezhető el. Taubner egy másik írása a hegeli dialektikus fogalompárok – lét és semmi, azonosság és különbség, rész és egész-elemzése, de tőle származik az első hazai filozófiatörténeti kézikönyv is, amely bőségesen taglalja a legújabb német eredményeket. Szeremlei viszont Hegel vallásbölcseleti géniuszát dicséri – az abszolút eszme nem lévén más, mint maga Isten. Az ellentábor véleményét Lugossy József szólaltatja meg: szerinte Hegel közönséges felforgató, és csakúgy, mint követői, istentelen.
