Schütz Antal: A bölcselet elemei
Schütz Antal: A bölcselet elemei
Schütz Antalnak az 1930-as években kidolgozott, majd több kiadást is megért kézikönyve valójában tankönyv, amely olvasóját a neotomista, arisztotelészi-tamási rendszer elméleti építményével kívánja megismertetni. A mű kiindulópontja a gondolat, az a sajátos létminőség, amely az emberben mint gondolkodóban, a gondolat alanyában válik dinamikus, ám a valóságot nem alkotó, hanem elsajátító adottsággá és képességgé. A filozófiának mint működő gondolatnak legelső előfeltételei a gondolkodás formális szabályai: Schütz számára ez a logikát, mégpedig a klasszikus arisztotelészi logikát jelenti. A gondolkodás alapműködése a megismerés, amelynek célja az igazság megragadása; folyamatát az igazság abszolút mivolta és megismerésünk viszonylagossága közötti feszültség jellemzi. Schütz a megismerés realizmusát és transzcendenciáját állítja: ismereteink igaz ismeretek, és olyan új tudás felé irányítják elménket, amelyek gondolkodásunkban még nem adottak. A megismerés biztosan igaz aktusainak sora a tudomány, amelynek rendszere tárgyai szerint osztható fel. A filozófia mint tudomány tárgya a lét, a létező: ennek megfelelően Schütz rendszerének két soron következő eleme a lételmélet és a metafizika. Definíciója szerint a lét az a valami, amelyre – egyedi megvalósulásaiban, a létezőkben – a megismerés, az ítélet irányul. Arisztotelész nyomán Schütz a lét négy rendjéről beszél: a tapasztalati lét rendjéről (a külvilág és az ember belső pszichikai világa); a metafizikai létrendről, amely a tapasztalati létrend gyökere és forrása (tér, idő, forma); az ideális lét rendjéről (a matematikai tárgyak világa); végül pedig az értékek rendjéről (a jó és a rossz, a szép és a rút, a szent és a profán). Schütz a lét elemzésében Arisztotelész kategóriatanát követi, a létet a képességi és a tényleges, az abszolút és a függő minőségeiben tekinti, majd leszögezi, hogy létfogalmunk a létezők létének analógiás fogalmi kiterjesztése. A metafizika valóságos tárgya az abszolútum, amelyhez Schütz a tomista istenérvek levezetései jóvoltából jut el. A metafizika másik tárgya az anyag, amely általános elemzésén túl az élő anyag, az élőlények és a teljes anyagiság, a világegyetem vizsgálatát vonzza magával. Az utóbbi visszautal fenntartójára, a metafizika kiinduló kérdésére, Istenre. Schütz rendszerének utolsó állomása az értékbölcselet; az érték az, amire nem az elsajátító megismerés, hanem a megvalósító akarat irányul. Az értékek rendjében négy tartomány van: a logikai (igaz-hamis), az erkölcsi (jó-rossz), az esztétikai (szép-rút) és a vallási (szent-profán), ezek alapja, maga az értékrend pedig abszolút és autonóm. A különféle létrendek találkozási pontja, mely a lét minden minősége által meghatározott: az ember, a maga lelki és testi mivoltában, egyediségével és társadalmiságával, kettős rendeltetésével: önmaga megvalósításával és a halhatatlanságra, a Létre, Istenre való ráirányultságával – mint ami a keresztény bölcselet záróköve, a filozófia kezdete és a teológia kiindulópontja.
Schütz Antal legismertebb munkáinak egyike, filozófiai bevezetése Szent Tamás rendszerét tárta olvasói elé
