A szegélyes vidrapók és a szongáriai cselőpók
A szegélyes vidrapók és a szongáriai cselőpók
A szegélyes vidrapók (Dolomedes fimbriatus) főként a nedves helyeken, a vizek közelében gyakori. Többször megfigyeltem például Ócsán, a turjánt átszelő kanális mentén, közvetlenül a víz mellett. A nőstény nagyobb, mint a hím. Fejtora és potroha felül olajbarna, ezt kétoldalt élesen határolt sárgásfehér csík szegélyezi. Hosszú lábain sűrű szőrszálak ülnek, ezek teszik lehetővé, hogy rövid ideig a víz felszínén is tudjon szaladni. Érdekes, hogy a nőstény a petegubóját (kokonját) nem "hátizsák" gyanánt, a potrohához rögzítve cipeli, mint más pókok, hanem a szájszerveivel fogja, később növények közé akasztja, és őrzi őket. A fiatalok augusztus végén, szeptember elején kelnek ki, védett helyen áttelelnek, a következő évben kiadósan táplálkozva jócskán megnőnek, és csak a rá következő tavaszon válnak ivaréretté. A szegélyes vidrapók rámenős vadász, ezt különösen a terráriumban tartott állatokon lehet jól megfigyelni. A behelyezett zsákmányt nyomban megrohanják és pillanatok alatt megbénítják.
Legnagyobb pókunk, a szongáriai cselőpók (Trochosa singoriensis) főként a szikes és homokos talajokat kedveli, ahol hálóval kibélelt függőleges lyukat készít. A farkaspókokkal rokon állat napközben többnyire elrejtőzik, bár néha, különösen a nyár vége felé és ősszel, akár délben is találkozhatunk a ritkás növények között gyalogló példányokkal. A pók egyébként a lyuk szájánál leselkedik. Ha bogár vagy más rovar téved arra, vagy belegabalyodik azokba a szinte láthatatlan fonalakba, amelyeket a bejárat körül feszített ki, a nagy pók nyomban megragadja. Zsákmányával a föld alá húzódik, de amikor kiszívta, az üres vázat kilöki a lyuk mellé. A szongáriai cselőpók színezete szürke, sárgás, barnás és fehéres foltokkal, alsóteste fekete. A közelgő rovart felül elhelyezkedő négy szemével pillantja meg, a négy kisebb, alul elhelyezkedő szem a már elfogott zsákmányra mered. Főként az élőhelyén gyakori sáskákra, tücskökre vadászik. A nyár elején a termetes nőstények magukkal cipelik a mintegy 40 petét tartalmazó kokonjukat. Amikor a kis pókok kikeltek, még hosszabb ideig anyjuk hátán ülnek, és utaznak. Ha valamitől megijednek, szétszaladnak ugyan, de utána, mint a kotlóshoz a csibék, újra visszatérnek anyjukhoz, és a hátára kapaszkodnak. A szongáriai cselőpók marása fájdalmas, de ugyanúgy nem ajánlatos megfogni a nála jóval kisebb mérges dajkapókot (Chiracanthium punctorium) sem, mert a sebbe juttatott mérge csípős fájdalmat okoz. Tudni kell azt is, hogy a hazai pókfajok egyike sem veszélyes az emberre, hasznos rovarpusztítók, ezért inkább védjük és ne bántsuk őket.
Legnagyobb hazai pókfajunk a szongáriai cselőpók, a laza, homokos talajokat kedveli
