A varangyok, a zöld levelibéka és a vízi- vagy ugróbékák
A varangyok, a zöld levelibéka és a vízi- vagy ugróbékák
A hazánkban élő két varangyfaj közül a már említett barna varangy a nagyobb, különösen a nőstények termetesek. Az állat barna, sárgásbarna vagy vörhenyesbarna bőrén nagy szemölcsök ülnek, szemszivárványa narancsvörös. Éjszakai állat, csak a március második felében és április elején tartó párosodási időszakban látható a petézőhelyeken nappal is. A hímek vannak többségben, és ide-oda úszkálva várják a petékkel teli nőstényeket. Amikor a termetes menyasszony a vízhez ér, mindnyájan feléje igyekeznek, rácsimpaszkodnak, és hempergő csomót alkotnak a parton vagy a sekély vízben. Előfordult már, hogy nagy igyekezetükben olyan hosszú időre nyomták a víz alá a nőstényt, hogy az megfulladt. A barna varangyok ragaszkodnak megszokott petézőhelyeikhez, és a fiatalok is ugyanoda érkeznek később, ahol maguk is átalakultak. A nőstények petéi 2-4 sorban ülnek a kocsonyás petezsinórban, amely akár 3-5 méter hosszú is lehet. A lárvák a nyár második felében alakulnak át, ilyenkor néhány napig mindenfelé látni a parton az apró, mozgékony varangycsemetéket.
A barna varangy a kertész leghasznosabb, ingyenes segítője! A csupasz csigáktól kezdve, a bogarakon és gilisztákon át mindent felfal, ami csak eléje kerül. Hihetetlenül jó étvágya van, egész éjszaka vadászik, elnyeli a termetes lótücsköt is. Bőrének mirigyváladéka mérgező, ezért ha valaki megfogja, mosson utána kezet!
A zöld varangy (Bufo viridis) bőre zöldes foltokkal mintázott, hátán apró piros mirigypontok vannak. Írisze gyönyörű zöld. Hangja monoton pirregés, melyet a vízben hallat. Nem idegenkedik az emberi közelségtől, kertekben, istállók közelében, falusi udvarokon is megtelepszik. A nappali órákat a pincében, a küszöb alatt vagy más nedves helyen, gyakran többed magával összebújva tölti. A zöld varangyról írja Arany János a Családi kör-ben:
"Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
lomha földi békák szanaszét görögnek."
lomha földi békák szanaszét görögnek."
A zöld levelibéka bőre nem mindig szép fűzöld, a környezet, a páratartalom stb. hatására néha sárgásra vagy barnára változik. Ujjain tapadókorongok vannak, ezek segítségével könnyedén ugrál a magasban ágról ágra, levélről levélre. A hímek torka sötét színű, ott van ugyanis a hanghólyagjuk, melyet brekegés közben hatalmasra fújnak fel. A zöld levelibéka nem jóstehetség, nem jelzi az esőt, legfeljebb akkor kezd brekegni, amikor az első nagy cseppek már a hátunkon kopognak. Rovarokkal táplálkozik, a tavaszi párosodási időben a hímek néha százával gyűlnek össze a petézőhelyeken, ahol esténként csodálatos koncertjükben gyönyörködhetünk.
A vízibékákat vagy ugróbékákat több faj képviseli a hazai faunában. A mocsári béka (Rana arvalis) kávébarna, oldalain nagy feketés foltok vannak. A márciusi petézési időszakban a hímek gyönyörű égszínkék nászruhát öltenek, a legszebb trópusi békákkal vetekednek. Egyébként a nedves, mocsaras réteken, vízben álló égererdők nagyobb tisztásain tanyáznak. A nőstények 1000-2000 petéjüket egy vagy két kocsonyás csomóban rakják le a vízben, lárváik a nyár derekára alakulnak át, és ettől kezdve az egy centiméteres kis békácskák a fű között vadásznak méretüknek megfelelő nagyságú rovarokra.
A mocsári békával körülbelül egyidőben petézik a világos tejeskávé színű erdei béka (Rana dalmatina), a középhegységekben élő gyepi békák (Rana temporaria) pedig még náluk is sietősebbek, március elején már a vízbe mennek. Áprilisban jön elő és májusban petézik a tavi béka (Rana ridibunda), az alföldi tavak és mocsarak nagy nyár eleji békakoncertjeit nekik köszönhetjük. A hímek hanghólyagjai kétoldalt helyezkednek el, és az állatok a víz színén lebegve "énekelnek".
A nyári esték hangulatos békakoncertjeit adják a tavakban és mocsarakban gyakori kecskebékák
