Változatos múltú, tagolt domborzat a mai síkság alatt

Teljes szövegű keresés

Változatos múltú, tagolt domborzat a mai síkság alatt
Petőfi óta Alföldünket csak mint a legmagyarabb tájat emlegetjük. Ugyanakkor ezt (a maga páratlan arculatát sajnos már csak kevés helyen mutató) "tengersík" rónaságot földtörténetének hosszú évmillióin keresztül, egészen a jégkor elejéig aligha nevezte volna bárki is így. Egyszerűen nem ismert volna rá. Hisz nincs még egy tájunk, amelynek felszíne akkorát "fordult" volna, mint az Alföldé. Legmélyének ó- vagy talán előidei hegységeitől a középidei tengerborításig, a mélytengeri bazaltoktól az óriási, miocén vulkáni hegységekig szinte nincsen olyan esemény, kőzettípus vagy domborzati forma, amely hiányozna múltjából. De hiába: lehettek itt hegységek, tengerek akárhányszor, kőzetanyaguk, üledékeik mára kivétel nélkül, nyomtalanul mind a mélybe süllyedtek. A vastag fiatal tengerüledékekkel, majd folyóvízi hordalékkal a szó szoros értelmében elfedett földtörténeti régmúltra csak századunk elején, az Eötvös Loránd által megkezdett geofizikai kutatások nyomán derült fény. Ma már viszont éppoly pontos térképek rajzolhatók az elsüllyedt hegységekről, a tengeri feltöltésekről, mint bármely más tájunk felszínéről. E térképek pedig olyannyira változatos, mozgalmas mélyszerkezetről tanúskodnak, amit még azok sem hittek, akik annak idején a kutatásokat megkezdték.
Kezdjük a sort az Alföld mélyének legidősebb kőzeteivel. Ezek délnyugat-északkeleti pásztákban húzódó kristályospalák (gneiszek, csillámpalák, migmatitok stb.), s az egykori európai Tisia-partszegély országunk legidősebb kőzeteiből álló aljzatát képviselik. Jelentős részük már a variszkuszi hegységképződést megelőzően – valószínűleg a bajkáli hegységképződéskor – is kőzetátalakulást (metamorfózist) szenvedhetett, ugyanakkor kőzetanyaguk az óidőben többször is átalakulhatott. Ilyen utólagos átalakulásra utal egyetlen felszínen lévő képviselőjük is, a már a Dunántúli-dombságban, Mórágynál kibukkanó migmatit.
Az óidőből Alföldünk mélyén nem ismerjük az akkor még hegységként kiemelkedő kőzetek lepusztulásából származó vöröshomokkövet, s általában a náluk idősebb tengerüledékeket sem. Csupán az óidő végi – valószínűleg variszkuszi eredetű – permi "kvarcporfír" (riolit) került elő a Dél-Tiszántúlról.
Ne feledjük azonban, hogy a mai Alföld legészakibb része a két későbbi lemeztöredék határától, a közép-magyarországi nagyszerkezeti vonaltól északra fekvő területekre is átnyúlik; ezek mélyén pedig már azok a karbon, perm és triász időszaki tengerüledékek is megtalálhatók, amelyek csakis a nagyszerkezeti vonal környékére jellemzőek és dél-alpi meg dinári kőzetekkel tartanak rokonságot.
A triász időszak jól ismert mészkövei, dolomitjai az Alföld délebbi, nagyobbik részének aljzatában is megvannak. Mi több, ezek – az európai Tisia-partszegélyen lévén ún. "germán" típusú, sekélytengeri, sőt szárazföldi képződmények – jószerivel az egész Alföld mélyéről ismertek. A jura üledékek az Alföldön már csakis a nagyszerkezeti vonaltól délre jellemzőek: itt a mecseki típusú kőszenes rétegektől a mélyülő tengerre valló márgákig, mészkövekig sokféle kőzetet azonosítottak.
A kréta időszak éppoly forradalmi változást jelentett az Alföldön, mint más hegységeinkben. Az alpi hegységképző mozgások jeleképpen először nagyszabású hasadékvulkánosság zajlott; a vastartalmú bazaltot mágneses tulajdonságai a felszínen is elárulják. A hasadékvölgy azonban nem nyílhatott valódi óceánná, mert Európa és Afrika közeledése mindent "összetorlaszolt": akárcsak a Mecsekben vagy a Villányi-hegységben, az Alföld aljzatát is gyűrődések, pikkelyeződések, takaróképződések deformálták. A hegységkeret felgyűrődésének kréta-eocén lepusztulástermékei, az ún. flisüledékek hosszú, alpi-kárpáti tengervályúba rakódtak: a mai aljzatban Szolnok mélyétől fel egészen Máramarosig ismertek. Kiegészülve később a lemeztöredékek mai helyükre kerülésének hatásaival és az alpi hegységképződés végső, tagoló szerkezeti mozgásaival, ekkor alakul ki az Alföld mélyszerkezetének legfőbb jellemzője: a mai asztalsimaságú síkság alatt a hihetetlen mértékben feltagolt, ó- és középidei rögök alkotta "alaphegység".

Szikes puszta a Hortobágyon

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT