Festészeti műfajok a 19. században

Teljes szövegű keresés

Festészeti műfajok a 19. században
A 19. századot joggal nevezhetjük a nemzeti művészet korának, ami egyidejű a polgári nemzet és Magyarország mint Európa polgára ideájának megvalósításával. A művészet szoros összefüggése a társadalmi változásokkal, a polgárság és Magyarország kultúrahordozó szerepének felismerésével, művelődéstörténeti szempontok érvényesítését teszi lehetővé – stílustörténetiek helyett – a művészeti folyamatok leírásakor.

Kelety Gusztáv: Tátrai táj vízeséssel

Munkácsy Mihály: Párizsi szobabelső (1877)
Munkácsy (1844-1900) életműve, hazai kezdetei és bécsi, müncheni, düsseldorfi tanulmányok után, Párizsban bontakozott ki. Hazai témájú népi életképeinek realizmusát Párizsban ún. szalonképeinek naturalizmusa követte, melyeknek figurákat és enteriőrrészleteket egyforma hansúllyal kezelő tárgyiassága, az egykori polgári, biedermeier életképek érzelmes lírájától eltávolodva, az akadémizmus záróakkordját jelentette
A 19. századi változások gyökerének mondható "felvilágosodás kora" művelődéstörténeti meghatározás. A művészeteket tekintve tartalma különbözik a történelemétől, hiszen az ebben regisztrált, az 1760-as évektől kb. 1830-ig követhető társadalmi folyamatok egyes negatív irányaival szemben a kultúra nem mutat benne törésvonalakat. Organikusan épülhetett rá a reformkor művészete, s az önkényuralom közjátéka után kezdeményezéseit folytathatta a kiegyezés kora is. Mindvégig ugyanazok a logikai, erkölcsi és esztétikai normák, s változatlan maradt ezek (az Igaz, a Jó és a Szép) összefüggése, az esztétikai és társadalmi érték egymást feltételező egysége a művészetekben. Nevelés útján való terjesztésük a haladás, a polgári nemzet kialakítása érdekében, kihatott a képzőművészeti műfajok alakulására a tanító, ismeretterjesztő típusoktól kezdve a nagykorúvá, autonómmá váló művészetig, a 19. század utolsó harmadáig. A művészet megismerő és ismeretterjesztő funkciójával összefüggésben alakultak ki a művészet megjelenési keretei (illusztrációktól a kiállítások megjelenéséig, múzeumok és más közgyűjtemények, művészeti iskolák és szervezetek, művészeti folyóirat stb.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem