A 19-20. század népművészete

Teljes szövegű keresés

A 19-20. század népművészete
A magyar népművészet legszínesebb, leggazdagabb emlékanyaga a 19. századból és a 20. század elejéről maradt fönn. Ekkor viselték azokat az öltözeteket, melyeket a közvélemény "népviseletként" tart számon, ekkor készültek az alföldi fazekasközpontokban az ólommázas boroskancsók, pálinkásbutellák, tálak-tányérok.
Első rátekintésre ez a 19. századi virágzás rendellenesnek, érthetetlennek tűnhet. Ebben az időszakban ugyanis már folyt a magyar társadalomnak az a mélyreható átformálódása, amelynek részeként a hagyományos paraszti életforma keretei is fölbomlottak. Azt gondolhatnánk, hogy a modernizálódás, a parasztgazdaságok bekapcsolódása a nemzeti piac keringési rendszerébe, a pénzgazdálkodásba – inkább a népművészet bomlását, elhalványodását hozza. Ezzel szemben viszont azt tapasztaljuk, hogy az új gazdasági lehetőségekkel élve a parasztemberek kézművesektől, sőt manufaktúrák, gyárak termékeiből egyre több díszes holmit vásárolnak, a táji-helyi népművészeti stílusok ebben a korban mutatják a legnagyobb változatosságot. Ezeket a megfigyeléseket megerősíti a népzene- és a néptánckutatás is. Bartók Béla megállapítása szerint ebben az időszakban (a 19. század elején vagy második felében – megoszlanak a vélemények) egy új népzenei stílus terjedt el "szökőárszerűen" az egész magyar nyelv területen, kivéve egyes elzárt keleti csoportokat. Szorosan kapcsolódott az új népzenei stílushoz az új néptáncstílus is, amelynek legközismertebb formája a sokféle változatban ismert csárdás volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem