Dél-Amerikától a Szentföldig
Dél-Amerikától a Szentföldig
Dél-Amerika megismerésében magyar misszionáriusok is közreműködtek a 17-18. században, s számuk nem is volt kevés, többségük jezsuita hittérítő volt. Brentán Károly 1724-től élt Dél-Amerikában, Orosz László két évvel később érkezett Paraguayba, és 42 évig élt ott. Közöttük a leghíresebb a perui moxos-indiánokat a világgal megismertető Éder Xavér Ferenc, aki a 18. század közepén járta be a területet, s remek térképész is volt. Művét a neves természettudós, Makó Pál adta közre. Szentmártonyi Ignác az Amazonas környékét térképezte fel, de a Dél-Amerikában járt magyaroktól még nagyszámú feljegyzés maradt fenn.
A korai szentföldi magyar utazók egyike Pécsváradi Gábor 1514-ben Palesztináról számolt be, de a Közel-Kelet akkori legérdekesebb útleírását Kiss István kecskeméti ferences szerzetes vetette papírra, akinek a művét az 1790-es években magyar nyelven is kiadták.
A 18. század híres vándora volt Benyovszky Móric, aki négy világrészt is felkeresett, s akinek kalandos utazásairól nagyszámú romantikus történelmi regény is készült, elsősorban azért, mert 1776-ban Madagaszkár egyik telepének bennszülött lakossága királyává is választotta. Benyovszky gróf maga írta emlékiratai már egykoron is számosak kedvelt olvasmánya volt. Kortársa, egy, a grófságtól igen távol álló, szerény anyagiakkal rendelkező, bajai születésű fiú, Jelky András akaratlanul is több kalandos utazás részese lett, s e rabságokkal is teletűzdelt kalandsorozat végén az egyik holland kormányzóság titkos tanácsosa, majd a hollandok követe volt Japánban. 1778-tól Budán élt, s itt vetette papírra élettörténetét.
