Ilkus

Teljes szövegű keresés

Ilkus
Marcin Bylica z Olkusza ("magyar fordításban": Ilkus Márton) Krakkóban tanulta ki az asztronómia tudományát. Később Bolognában megismerkedett Janus Pannoniusszal is, aki már mint pécsi püspök hívta meg őt Magyarországra. Ilkus ezt követően az akkor már itt dolgozó Regiomontanusnak segédkezett a "Tabulae directionum" összeállításában.
Az uralkodó elleni összeesküvés idején (1471) Regiomontanus elhagyta az országot, míg a lengyel születésű csillagász itt maradt, s később gönci főapátesperessé neveztetett ki. Ezen túlmenően három egyházjavadalom haszonélvezője is volt, mint a király asztrológusa. Mátyás úgy tervezte, hogy Ilkus a budai egyetemen is katedrát kap, de ennek az univerzitásnak a szép terve végül is nem realizálódott.
A király halála után Ilkus Báthori Miklós egri püspök, Váradi Péter kalocsai érsek, és természetesen II. Ulászló szolgálatában állott. 1493 táján hunyt el, s végrendelete értelmében hagyatéka egy része – köztük szép műszerei is – Krakkóba került, ahol ma is őrzik azokat a Collegium Maius múzeumában.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem