Szúróiparosok és társaik
Szúróiparosok és társaik
A magyarországi húsipart és -kereskedelmet a manufakturális korban már szigorú ellenőrzésnek vetették alá, s a barmászok a vágóhidakon is, a vámoknál is és a piacokon is ellenőrizték a húsok feldolgozását és árusítását. Tudománnyá lett az állatorvoslás, amelyet főiskolán, majd egyetemen tanítottak. Egy Angliából idetelepült család egyik tagja szervezte meg a tej és a tejtermékek szigorú ellenőrzését, s javaslatai nyomán alakultak meg a különböző szövetkezetek és felügyelőségek.
Hogy kik voltak a szúróiparosok? Azok, akik a disznó, borjú, juh, bárány és kecske árusításával foglalkoztak, míg a hurka töltéséhez szükséges belet forgalmazókat húrosoknak hívták, a vöröshentesek pedig azok voltak, akik a virslit készítették. Az első honi hentescéh 1726-ban alakult, de természetesen a korábbi századokból is jó néhány mészáros mesteremberről van tudomásunk.
Erre szükség is volt, mert mint Browne írja 1668-ban – amidőn átutazott Magyarországon -, itt "nagy bőségben vannak állatok is, nyúl, vadkacsa, fogoly, fácán s más hasonlók. Szép számmal találhatók itt juhok, hosszú hegyes szarvval, gazdag göndör gyapjúval. Igen sok a szarvasmarha is, évente százezer számra küldenek belőle Itáliába, Németországba és más országokba. Általában azt tartják, hogy a magyaroknak annyi szarvasmarhájuk van amennyivel Európa nagy részét elláthatnák. A szarvasmarhák többsége egérszürke. A bécsi Keleti Társaság előjoga, hogy ezeket a marhákat a város ellátására Bécsbe szállítsa".
A hatóság a városi sorompóknál barmászokat és húsbiztost alkalmazott, s feladatuk az volt, hogy a magánvágók útleveleit és termékeit megvizsgálják. A barmászok állatgyógyászok voltak, akik a piacokon is vizsgálták az eladásra szánt állati termékeket. 1850-től a mészárosság az egész országban hatósági ellenőrzés alatt álló, korlátozott és céhszerű ipar lett, s elrendelték azt is, hogy minden vágóhelyen jégveremnek kell lennie. A feljegyzésék szerint a húsboltokban az 1860-as évektől már jégszekrényeket is használtak. A mészároscéhek szerepe tovább csökkent akkor, amidőn e mesterség gyakorlásának jogát egy rendelet 1857-től a városi hatóságok jogkörébe utalta, s e céhek 1872-ben meg is szűntek.
Az orvosi felügyeletre valóban szükség volt, sőt igyekeztek a betegségeket meg is előzni, hiszen a múlt század közepe táján csak a marhavész következtében évente legalább 70 ezer vágóállat pusztult el, s több tízezret emberi fogyasztásra alkalmatlannak minősítettek.
