Széchenyi társaságai, alkotásai

Teljes szövegű keresés

Széchenyi társaságai, alkotásai
A jelen kötet más fejezeteiben is szó esik "a legnagyobb magyar" reformgondolatairól, ehelyütt azonban a valóban kézzel fogható alkotásairól szólunk. Köztük a Kaszinóról, a Magyar Tudós Társaságról, vízszabályozási és hídépíttetési eredményeiről, a híres pesti gőzmalomról, s a selyemhernyótenyésztésben megvalósult elgondolásairól. Szó esik a dunai és a balatoni gőzhajózásról is, egyszóval mindarról, amelyek Széchenyi társaság-alapító tervei közül valóban realizálódtak.

Széchenyi apoteózisa
Széchenyi István gróf társaságkedvelő ember volt: baráti társaságokat, hivatalos köröket és részvénytársaságokat szervezett. Társaság irányította az általa kigondolt lóversenyeket éppúgy, mint a Lánchíd építési munkálatait, a tudósok munkáját és a gőzhajóépítőkét is. Részvénytársaságot hozott létre a gőzmalom megépítésére és a balatoni gőzhajózás beindítására, sőt még egy sétateret is társasági alapon szervezett meg. Széchenyi társaságai maradandó értéket képviseltek: mögöttük a reformkor igazi reformgondolatai húzódtak meg. Széchenyi jött, harcolt, jól gazdálkodott és többnyire nyert. Hogy hogyan, erről szól ez a fejezet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem