Autóipari találmányok

Teljes szövegű keresés

Autóipari találmányok
A magyar kocsi még nem azonos az autóval, mert ennek a históriája csak a gázmotorral működő szerkezeteknél kezdődik. Az autóipar történetének egyik igen fontos mozzanata volt a porlasztó felfedezése, amely nem kis részben Bánki és Csonka nevéhez fűződik, továbbá az első motoros tricikli, és néhány olyan gépkocsi, amelyet kezdetben a posta használt.
Nehéz választ adni arra, hol is kezdődik az autó históriája, hiszen az autó már nem azonos a kocsival, s nem azonos a magyar kocsival. Amint arra az agrártörténeti fejezetben is utalunk, régi magyar találmány volt a négykerekű kocsi első tengelyének csapos elfordíthatósága, s egy ilyen kocsiról írja az 1433-ban hazánkban járt francia lovag: "Magyarországon utaztamban gyakran találkoztam szekerekkel, melyeken hat-nyolc egyén ült, s egyetlen ló húzta mindezt. A magyarok, ha nagy útra indulnak, egy lovat fognak be. A szekerek hátsó kerekei nagyobbak az elsőknél, s a fedelük igen szép, az ilyen fedeles szekerek oly könnyűek, hogy bárki egymaga vállára vetve elviheti akármelyiket. Az ország rónaság lévén, a lovak mindenütt gyorsan szaladhatnak."
A 15. században újabb honi találmány volt a magyar kocsi, vagyis a bőrszíjakra függesztett hintó. Egy magyar-horvát mérnök, egyben csanádi püspök, Verancsics Faustus a 17. század elején ezt valószínűleg tökéletesítette, vagyis az elforduló első tengelyen túlmenően ő a kocsiknál már rugót is alkalmazott, s megalkotott egy egyszerű féket is. Ez volt az első olyan kocsi, amely megállásakor a súrlódásos fékezést is igénybe vette.
Az autó igazi históriája azonban nem itt, hanem valahol a múlt század közepén kezdődött, amikor már gázmotorokat alkalmaztak a mozdítható szerkezetek továbbjuttatására. Ekkor kezdi meg ugyanis E. Lenoir gázmotorkísérleteit, s arra a következő év januárjában már szabadalmat is kér. 1861-re A. N. Otto egy négyhengeres motort tervez, majd a következő évben bemutatja az immár működőképes négyütemű gázmotort. Lenoir megint kigondol valami újat, s 1863 őszén próbaútra indul gázmotorhajtású hintójával.
Azok az igazi autók viszont még nem közlekednek, bár 1866-ban Otto és Langen tökéletesítette a légnyomásos gázmotort, s azt a következő évben a világkiállításon be is mutatták. Sikert aratott azok körében, akik tudták, hogy miről van szó. Itt csak mellékesen jegyezzük meg, hogy az első közlekedési lámpát valószínűleg Londonban szerelték fel 1868 decemberében, de túl sok autót e lámpának még mindig nem kellett irányítania, hiszen az igazi őrület ekkor még nem az autó volt, hanem a kerékpár.
Egy Dunlop nevű úr 1887-ben rájött arra, hogy a vasabroncsokra vízzel töltött gumicsövet lehet szerelni, s mindjárt sokkal jobban működik a gépezet. Rugalmas is, a füvet se bántja, s talán biztonságosabb is. Őt talán elsősorban a fű érdekelte, mert azt szerette, ha állatai nem a kerékpár felszántotta, hanem a szépen karbantartott füvön legelésznek, mivelhogy Dunlop nem mérnök volt, hanem állatorvos.
Aztán rájöttek, hogy a légtömlő jobb, mint a vizes, s így már mindent felfedeztek, ami egy jó kerékpárhoz kellett, s ez az egész história Michaux-tól indult el, talán ő volt az igazi feltaláló még 1861-ben, s íme, három évtized alatt mennyit tökéletesedett e csodálatos szerkezet. Időközben arra is rájöttek, hogy magát a gumiabroncsot már a bicikli feltalálása előtt valaki szabadalmaztatta, de ez akkor már senkit sem érdekelt, hiszen 1891-től mindenki gyárthatott levegővel töltött gumiabroncsot, mert ekkor már nem kellett jogdíjat fizetniük Dunlopnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages