A magyar elektrotechnika úttörői
A magyar elektrotechnika úttörői
E szakmában világraszóló eredményeket ért el Jedlik Ányos, Bláthy, Déri és Zipernowsky pedig nemcsak a váltakozó áramú transzformátort alkotta meg, hanem a Ganz-gyár kutatóműhelyéhez kapcsolódva, Mechwart Andrással és Kandó Kálmánnal együtt még számos más fontos felismeréshez is eljutott.
A magyar elektrotechnika első nagy egyénisége Jedlik Ányos volt, akinek fizikatanári munkásságáról a jelen kötet fizika fejezetében szólunk, az erősáramú elektrotechnikához kapcsolódó munkásságáról viszont e helyütt. Jedlik nevéhez fűződik az első elektromágneses forgókészülék megalkotása, s háromfajta ilyen készüléket tervezett. Az egyikben egy álló multiplikátor tekercsben forog az elektromágnes, a másikban épp fordítva: az álló elektromágnes körül forog a multiplikátor tekercs, míg a harmadik megoldása ez utóbbitól annyiban különbözik, hogy abban a forgó multiplikátor tekercset egy forgó elektromágnessel helyettesítette.
Ő maga az 1827-28-ban elkészített elektromágneses forgókészülékére így emlékezett vissza: ". . . akkor még nem lehetett hasonló szerkezetű villamdelejes készüléknek, vagy azok segítségével mások által tett kísérleteknek leírását a kezemnél létezett folyóiratokban, vagy egyes természettani munkában találni és olvasni. Ezen körülményeknél fogva részemről azon véleményben voltam, hogy a leírt villamdelejes készüléknek és használati módjuknak a föltalálója én vagyok."
Az első tisztán elektromágneses kölcsönhatás alapján működő forgókészülék feltalálója valóban ő volt, de e találmányáról akkor a tudományos közvéleményt nem tájékoztatta, s bár 1841-ben és a következő évben is jelent meg cikke a villanymágnesi villamtüneményekről, csak 1856-ban emlékezett meg találmányáról egyik előadásában. Ez tehát még nem volt igazi elektromotor, hanem egy olyan szerkezet, amely megmutatta azt az utat, hogyan lehet az iparban is hasznosítható elektromotorhoz eljutni.
Asszisztense, Hoitsy Pál így emlékezett vissza tanára korábbi megjegyzésére: "Mikor Gramme felfedezését tudatta velünk, tanítványaival, hozzátette: ez az ostoba francia azt hiszi, hogy ilyen gépet ő talált fel legelőször. Nekem van már ilyen gépem régen."
Hoitsy arra is emlékezett, hogy ezt a masinát Jedlik optikai rácsok készítése céljából szerkesztette. Visszaemlékezését így summázza: "Mikor Gramme szabadalmat kért a találmányára, előállott Siemens berlini mérnök, s bebizonyította, hogy ő már két évvel előbb szerkesztett egy villamos munkagépet. (...) A tudományos körök megállapították Siemens igazát, s neki ítélték a felfedezés dicsőségét. Ő is, Gramme is súlyos milliókat szereztek felfedezésük révén. Jedlik találmánya sokkal régebbi volt a Siemensénél. Praktikus felhasználása iránt soha sem tett kísérletet – az őtet egyáltalán nem érdekelte."
Jedlik másik híres találmánya a dinamó, azaz az egysarki villanyindító volt (ekkor a villam szót már felváltotta a nyelvújító villany), s dinamóját 1861 táján alkotta meg. E szerkezet úgy működik – írja -, hogy ". . . a delej forgatása folytán a sokszorozó huzalban villanyfolyam indíttatik, mely a forgatott delej tekercsen átmenvén, a delejt erősebbé teszi, az pedig ismét erősebb villamfolyamot indít". Dinamója a nagy unipoláris generátorok előfutárának tekinthető.
Mint arról könyvünk több fejezetében is szólunk, az erősáramú elektrotechnika kutatása ekkor már kilépett az egyetemek falai közül, s a század második felében annak másik fontos kutatócentruma a Ganz-gyár lett, ahol 1878-ban a 25 éves Zipernowsky Károly megalapította az elektrotechnikai osztályt.
