Boldog békeidők
Boldog békeidők
Az 1890-es években kiéleződött a dualisztikus rendszer válsága. Az állandósult alkotmányos válságon az egymást váltó kormányok képtelenek voltak úrrá lenni. A századelőn egyre romlottak a Monarchia külpolitikai lehetőségei is. Ez az időszak mégis "boldog békeidőkként" él a magyar köztudatban. Ennek magyarázata főleg az anyagi kultúra, az életminőség fejlődésében, a viszonylagos gazdasági jólétben és stabilitásban kereshető.
A császárfürdő a múlt században
1896, a millennium éve hosszú évtizedekre emlékezetes maradt a kortársak számára. Némi zavart okozott ugyan, hogy az előkészületek késedelmes volta miatt egy évvel el kellett halasztani a honfoglalás ezredik évfordulóját, de a rendezvények sorozata, az újonnan felavatott létesítmények feledtették ezt a zavaró tényezőt. A millenniumot egyszerre jellemezte a hagyományos nemesi historizmus és a polgári értékrend. Az emlékművek és beszédek, a reprezentatív történelmi munkák a küzdelmes múltat és a magyar nemzeti dicsőséget idézték; a millenáris kiállítás, a forgalomnak teljes hosszában átadott Nagykörút, a kontinens első földalattija, a Ferenc József híd az ország gazdasági felemelkedését mutatták. Úgy tűnt, hogy az országban végre minden a helyén van, s az ország is megtalálta helyét Európában. Dicsőség, jólét, vigasság – a társadalom önmagáról alkotott képét ezek a fogalmak jellemezték. A millennium azonban inkább csendes kitérő, pihenő volt a tizenkilencedik és a huszadik század fordulóján, mint az ország tényleges helyzetének jellemzésére alkalmas ünnepségsorozat. A politikai ellenfelek között kötött "treuga Dei" nem tartott ki az év végéig; a társadalmi problémákra utaltak a fellángoló agrármozgalmak is.
Városi úri konyha a múlt század 90-es éveiben
