A kereszténység védőbástyája

Teljes szövegű keresés

A kereszténység védőbástyája
A nyugati keresztény kultúra legkeletibb végpontja nem a királyi Magyarország, hanem az iszlám és az ortodox kereszténység által körülölelt Erdélyi Fejedelemség volt. De mert az oszmán expanzió fő iránya – legalábbis az 1660-as évekig – Erdélyt közvetlenül nem fenyegette, a hódító iszlám fő csapásait mégis a hajdani országterületnek mindössze egyharmadára összezsugorodott s állandóan fogyó királyi Magyarországon kellett felfogni.

Visegrád...
Kelet-Közép-Európa országai, részint az oszmán fenyegetés hatására, részint a korabeli uralkodóházak terjeszkedési ambícióinak köszönhetően már a 15. században is az egység és a központosítás irányába haladtak. Magyarország, Lengyelország, Szilézia, Cseh- és Morvaország, valamint az osztrák tartományok többször is dinasztikus unióban egyesültek a Luxemburgok, a Habsburgok vagy a Jagellók alatt. A dinasztiák versengéséből, amelybe Mátyás idején a Hunyadiak is bekapcsolódtak, Mohácsot követően a Habsburgok kerültek ki győztesen.
Magyarországnak létérdeke volt, hogy az oszmánokkal vívott élet-halál harcban megfelelő támogatást kapjon Európa nyugati országaitól. Ferdinánd királlyá választásával e segítséget kívánták biztosítani az ország számára.
A Habsburgok is tudták, hogy csak úgy oltalmazhatják meg osztrák örökös tartományaikat, ha már itt, a Habsburg Monarchia keleti védőövezetévé vált Magyar Királyság határain megálljt parancsolnak az oszmán expanziónak. Ez a kényszerű egymásrautaltság teremtett hol szilárdabb, hol törékenyebb érdekszövetséget a magyar rendek és a Habsburg uralkodók között.

A sárvári vár díszterme

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages