Vörösmarty Mihály: AZ ÚRI HÖLGYHÖZ
Szemekkel, mint a csillagtűz;
Hol annyi gőg és annyi kéj,
Ki vagy te márványkeblü szűz?
Imádva férfiaknak általa,
Szép és dicső, s lélekben oly setét,
Milyen derűlt arcodnak hajnala.
Hiába minden esdeklés szava?
Hiába kér a leghőbb érzelem?
Nem olvadoz fel kő kebled hava?
"Szeretni e mindent adó hazát!"
Mért hát szemedben büszke tagadás?
Mért áruló a hang, mit ajkad ád?
Szeretsz pompát, hízelgő csapodárt,
Hintót, lovat, sőt hitvány ölebet,
És selymidért imádod a bogárt:
Hizelgőd is, ki hűséget hazud!
És mégis, mégis - oh türelmes ég! -
Kedélyed rajtok édelegni tud,
A hon szemén! - Hah, gőgös Goneril,
Megemlekezz, hogy vannak istenek,
S még van kezökben bűnt torolni nyil.
Az apaátok súlya szörnyü lesz:
"Tennen fajodban éljen ostorod,
Csaljon meg, akit tegjobban szeretsz.
Váljék utálattá, ha ízleled;
S midőn panaszban bánatod kitör,
Legyen kacaj reá a felelet."
Jellemtelen kornak volt gyermeke.
Gyengéd szived hajlott a kény előtt,
S megvette a szellemtél hidege.
Angol talán? vagy német, francia?
Igen, ha megtagadnák fajokat;
De ah előttök szentség a haza!
Nincs nemzeted, - nincs mondható neved.
És ami van, gyalázat szennye rád;
Mert esdeklő szülődet megveted.
Mert ami fő, nincs meg sugári közt;
Csillag vagy, tündöklő és üdvtelen;
Félünk, csodálunk, mint az üstököst.
Nemednek nincsen tiszteltebb neve:
Gyöngéd, hol annak lenni árulás,
Szivetlen, ahol égned kellene;
Mint égnek minden nemzet hölgyei:
Nem kérünk munkát s áldozatra vért;
Miért esdünk: részvéted kegyei.
Láttad, miként küzdénk és epedünk,
S csak egy enyhítő szót nem monda szád;
Könyed nélkül mi kín volt vérzenünk!
Anyára vár egy újabb nemzedék:
Akard, s erényed a fő polcra hág,
Neved dicsőség lángtüzében ég.
Költőt, müvészt, hőst és nagy férfiat,
És mindent, ami szép, jó, tiszta, szent
Tőled, nemedtől várjuk hogy megadd.
Tündérvilága lelkes ifjunak,
A férfi boldogsága; játszani
Ily drága kincsek nem adattanak.
Utánad kelnek a hon jobbjai:
Gyönyör lesz tűrni hosszu éven át,
Ha díjt szelíd kezed fog nyújtani.
Hol a magyar szó s név imádva lesz;
Midőn kegyelmet nem nyer szűd előtt
Ki e kettőnek ellenére tesz.
Hogy adj nekik hazát. Ne vond meg azt.
Áldás vagy átok vár e válaszért:
Határozz, és kimondtad sorsodat.
1841. november - december (?)