Vörösmarty Mihály: A BUVÁR KUND
A BUVÁR KUND
Túl a mezőn, túl a hazán,
S a part fölött, a nagy Dunán
Föl Endre! Béla! föl magyar!
Ellenhad az, mely vészt akar,
S a part fölött, a nagy Dunán
| Ki népe zajlik ott? |
Ellenhad az, mely vészt akar,
| Ellenség zajlik ott. |
Ő az, ki partidon halad
És száz hajót és száz hadat
A gőgös Henrik az, ki rád
Hoz háborút, és hoz halált,
És száz hajót és száz hadat
| Hoz, oh hon, ellened, |
Hoz háborút, és hoz halált,
| S bizik, hogy eltemet. |
Föl Endre! Béla! föl magyar!
Pozsonyhoz kell a férfikar:
S melyik magyar nem megy, ha kell:
Utánok a hon puszta hely:
Pozsonyhoz kell a férfikar:
| A vítt Pozsony remeg. - |
Utánok a hon puszta hely:
| Mind harcon termenek. |
De a király bús, s Béla szól:
"Csaták miatt ha nyughatol
Teremt-e isten több magyart,
Mig a világ, mig napja tart,
"Csaták miatt ha nyughatol
| Oh ifju szép hazánk? |
Mig a világ, mig napja tart,
| Ha mink is elfogyánk?" |
S fellázad a bú, a harag
Busult szivekben háborog,
Még inkább vért, hadat kiált
S hirért, hazáért száz halált
Busult szivekben háborog,
| Mint tenger és vihar; |
S hirért, hazáért száz halált
| Kész halni a magyar. |
Csak barna Kund nem háborog;
De bátor szíve feldobog,
"Halld, Béla, majd ha éj jövend
S a part fölé száll néma csend,
De bátor szíve feldobog,
| Mint hegyben a tüzár; |
S a part fölé száll néma csend,
| Ott Kund egy szóra vár." |
Csekély a szó, köz a vitéz,
De úgy van mondva, oly merész,
Hős Béla parthoz tart legott,
Hol vészben a megcsapdosott
De úgy van mondva, oly merész,
| Hogy nem lehet hazug. |
Hol vészben a megcsapdosott
| Dunának árja zúg. |
Járása, mint a rémeké,
Éjfélileg le s fölfelé
S még semmi hang, még semmi jel:
Kund nem jő, távol és közel
Éjfélileg le s fölfelé
| Dobog magányosan; |
Kund nem jő, távol és közel
| A puszta szél rohan. |
Ki az, ki a víz szörnyekint
A förgetegre föltekint
Ki vagy te, aki jársz alatt
S ijeszted a futó halat,
A förgetegre föltekint
| S meg habba öltözik? |
S ijeszted a futó halat,
| Mely mélyeken lakik? - |
Vésztűzben néha vízen át
Henriknek látni táborát,
S ím a Dunából szirt gyanánt,
Egy ember kit mély árja hányt,
Henriknek látni táborát,
| S Pozsony kivillanik; |
Egy ember kit mély árja hányt,
| Sötéten felbukik. |
"Hah Kund te vagy?" s még nem hiszi:
"Hah ember!" őt így kérdezi:
"Hej Béla! víz hullámiban,
Míg rajta zúgó vész rohan,
"Hah ember!" őt így kérdezi:
| "Mi dolgod ott alant?" |
Míg rajta zúgó vész rohan,
| Jó lenni ott alant." |
Szól Kund - és ő az - "nézz oda,
Hol Henrik felriadt hada
Nézd, táborában mint remeg:
Hajóit e kar fúrta meg;
Hol Henrik felriadt hada
| Tolong a víz iránt! |
Hajóit e kar fúrta meg;
| Hadd vesszen, aki bánt." |
S villám tüzénél Béla néz,
Túlparton minden habba vész:
Özön fut rajtok el vadon,
És száz hajón, és száz hadon
Túlparton minden habba vész:
| A zászlók hullanak, |
És száz hajón, és száz hadon
| Hullámok omlanak. |
Kund hol van? félreköltözött,
De olyat százezer között
S túl a mezőn, túl a hazán,
Fut, búsong Henrik vert hadán,
De olyat százezer között
| Hős Béla feltalál. |
Fut, búsong Henrik vert hadán,
| S Pozsony végvára áll. |
1829
