Tompa Mihály: VIRÁGOS KERTBEN.
VIRÁGOS KERTBEN.
Elhozva a teremtő
Az új kikeletet,
A földnek annyi kedves
Leánya született;
S mindannyi: termetével,
Orcája kellemével,
Anyjának dísze lett.
Az új kikeletet,
A földnek annyi kedves
Leánya született;
S mindannyi: termetével,
Orcája kellemével,
Anyjának dísze lett.
Virágok élte boldog!
Teljes, - mégis rövid...
Nem érkeznek megunni
A percek örömit;
Távol borong a tél még,
A rútság és a vénség,
S már futva a kör itt.
Teljes, - mégis rövid...
Nem érkeznek megunni
A percek örömit;
Távol borong a tél még,
A rútság és a vénség,
S már futva a kör itt.
Bűbájos színt ad a nap,
Színt, melyet fénye rejt;
És kedvez a ború is,
Mert enyhe csöppet ejt:
Mind a két hajnal, éj s nap
Kecset hoz, tiszta kéjt ad,
S méz tölti a kehelyt.
Színt, melyet fénye rejt;
És kedvez a ború is,
Mert enyhe csöppet ejt:
Mind a két hajnal, éj s nap
Kecset hoz, tiszta kéjt ad,
S méz tölti a kehelyt.
Irígyen nem tekintik
Egymásnak kellemét,
Egymást ölelve kedves
Virulás, élet, éd,
Szerelem búra nem hív,
Nincs itt fájó, törött szív,
Mely hasztalan remélt.
Egymásnak kellemét,
Egymást ölelve kedves
Virulás, élet, éd,
Szerelem búra nem hív,
Nincs itt fájó, törött szív,
Mely hasztalan remélt.
Hosszan nem kötve őket,
S folyton a földi rög:
Meg-megszakad, de végkép
Nem vész el életök,
Mely boldog változásban,
Bucsú- s találkozásban
Édes, vidám, örök.
S folyton a földi rög:
Meg-megszakad, de végkép
Nem vész el életök,
Mely boldog változásban,
Bucsú- s találkozásban
Édes, vidám, örök.
S midőn szirmot, levélt a
Virág elhullata,
S szegény fosztott anyának
Bús lesz arcúlata,
S szintelen, puszta a táj...
Kinek halála nem fáj:
Csak a virág maga.
Virág elhullata,
S szegény fosztott anyának
Bús lesz arcúlata,
S szintelen, puszta a táj...
Kinek halála nem fáj:
Csak a virág maga.
Miért is? Léte szép volt
S kéjét izlelte mind,
És ő, kit a halál is
Oly gyöngéden erint:
Szemét bizton lezárja;
Az új élet zajára
Felnyitja azt megint.
S kéjét izlelte mind,
És ő, kit a halál is
Oly gyöngéden erint:
Szemét bizton lezárja;
Az új élet zajára
Felnyitja azt megint.
A vég közelg... az óra
Már-már üt és lefoly...
Illat, repűlj az égbe!
Levél, omolj, omolj!
Súg a szél, fúva lanyhán,
Mig a virágnak ajkán:
Már-már üt és lefoly...
Illat, repűlj az égbe!
Levél, omolj, omolj!
Súg a szél, fúva lanyhán,
Mig a virágnak ajkán:
| Haldoklás és mosoly. |
