Tompa Mihály: TAVASZKOR.
Ékessége veszve lőn;
Halavány köd és fekete
Csóka szálldos a mezőn.
Valahol a Garamon:
Azért fú az északi szél
Oly hidegen, szilajon.
Bárha fú is hidegen.
Jaj de mikor még sikoltóbb
Fergeteg van ideben.
S más parancsol, már az úr;
Ez a vendég még maholnap
A házamból is kitúr.
- Pedig senki sem siket, -
És épen nem válogatja
Dalához a rímeket.
Ha nem ringatják kivált,
Akkor aztán nyugtató szót
És böcsődalt túl kiált ...
Nem találok nyughelyet;
Már most melyik vizbe fuljak ...?
Künn is, benn is fergeteg ...!
Tátva-nyitva ablakom,
Nem a fergeteg zugását,
A madárdalt hallgatom.
S nyiló bodza hajlik át,
Érzem, szivom gyógyvirága
Édes fínom illatát ...
Elmélázó ... hallgatag ...
Nincs zaj a szobába', tollam
Gyenge harsogása csak.
Künn tavasz van, ittben csend;
Hanem aztán a tavasznak
Vége mégis tél leend.
A zaj könnyen megjöhet ...
A patvarba ... ! mennyi bajt is
Csinál az a szeretet!