Reményik Sándor: Szív
Csakolyan, mint a másé.
De mégis másnál rokontalanabb.
A végzet jegyese
S az elhagyatottságé.
Szív-alakú sziget.
Körülnyaldossa bánat-óceán.
Körültombolja sötét gyűlölet.
Néha szinte eláll.
Aztán jön egy óriás dobbanás,
A csillagokig fel - -
Azért sem a halál!
Hogy fogták kétmarokra
Ezt a szívet vaskesztyűs századok!
Hogy szorították irgalmatlanul!
És ime mégis, azértis dobog.
Immáron teste sincs.
Csak puszta szív,
Kitépett szív.
De éppen így lett mérhetetlen kincs!
A testével elmult, megsemmisült.
A pusztában önmagára talált
A szegény szív
S minden vadrózsája megnemesült.
Ezt a szent, szív-alakú szigetet:
Magyar szív az,
Sokat szenvedett szív -:
Az én szívem, a te szíved.