Petrőczi Kata Szidónia: IV.
Mindenfelől környülvétetvén gonddal,
Iai szüntelen folynak óráim iaijal
Nincs nyugodalmam epedek sok búval.
Talán reggel jutok boldog orára
Megvidulok mert koczka fordul hatra
De szivem faidalmára fordul vakra,
Vigasztolást s nyugodolmot nyerhetne
Bum elmulván boldog időt érhetne
Csendes szivel vig orczával élhetne ...
Vöt s. rabjává tette az én szívemet
Napról napra többitvén gyötrelmemet
Kimiletlen neveli sebeimet.
Reméntelenségemben el bágyottam.
Boldogulast várván bura jutottam
Időtöl várt reménségben csalodtam
Vig örömet nem lehet reménlenem
Boldogtalanul kel holtomig élnem
Sok zokogással könyvezvén gyötrődnem.
Én anyámtul hagyattam árvasságra
Keserves szörnyű gyámoltalanságra
Várt örömöm fordult szomorúságra.
Kinek lehetne része enyi gondba
Elhagyatván nagy gyámoltalanságba
Mint az én ugye ily keserves sorsba.
Hul 's bus szivem bágyad bennem oraként
Sok nyavalyám szaporodván nevell kint
Uijab gondat bus szivemre hoz megint.
Telljességel már minden jó kedvemet
Földhöz verte kicsiny reménségemet
Homályba burítván nap fénnyemet.
Javaimtul már épen megfosztattam
Illjen gyámoltalan sorsra jutottam
Irigyem gonosz nyelvére adattam.
Én nevelik óránként bánatimat
Meg nem szányák szörnyü könyvhullásimat
Sőt nevetik boldogtalan sorsomat.
Kigyó módra követ ellenem fúnak
Mint vipera kigyó szörnyen mardasnak
Ujiabb ujiabb találmányal aggasztnak.
Soha nem volt nékem semmi örömöm