Kosztolányi Dezső: SÁPADTAN, MEREVEN FEKÜSZÖM...
SÁPADTAN, MEREVEN FEKÜSZÖM...
Sápadtan, mereven feküszöm az ágyba bizony most,
vértelen ajkaimon nem játszik az isteni ihlet.
Ámde magas lázam sem bírja kiverni fejemből
Őt, ki miatt betegen nyögök itt: szép, szende alakja
égi jelenségként tün elémbe; látom a lánykát
boldogan égve, vigan kórálmaimnak közepette,
hallom enyelgő hangjaikat és mintha szivembe
százmillió tőrt döfne s a lelkemet isteni végzet
kérhetlen keze zúzá szét. Oh jól tudom, ennek
a szomorú, félő látványnak hogy mi a vége:
hogy boldog sohasem leszek én... nem, nem, soha többé.
Látom a lányt kipirult orcával a hitvesi karban,
szőke hajának fürtjeivel hogy játszik a hitves,
majd látom haloványon telt hold méla világán
szőke haját az ezüst fény pikkelye mint aranyozza
meg; majd látom a felgyulladt város közepette
olykor tűnve fel arra, midőn a szikra lobot vet,
védkezet nyújtva szegény gazdagnak, ámde nekem nem.
Bár remegő hangom versenyzik a viharéval,
én elhamvadok a szerelemnek égi tüzébe.
Jöjj, gyere, Jóska fiam, hadd lásd a hív szerelemnek
áldozatát, csókot hadd csókoljak ajakadra.
vértelen ajkaimon nem játszik az isteni ihlet.
Ámde magas lázam sem bírja kiverni fejemből
Őt, ki miatt betegen nyögök itt: szép, szende alakja
égi jelenségként tün elémbe; látom a lánykát
boldogan égve, vigan kórálmaimnak közepette,
hallom enyelgő hangjaikat és mintha szivembe
százmillió tőrt döfne s a lelkemet isteni végzet
kérhetlen keze zúzá szét. Oh jól tudom, ennek
a szomorú, félő látványnak hogy mi a vége:
hogy boldog sohasem leszek én... nem, nem, soha többé.
Látom a lányt kipirult orcával a hitvesi karban,
szőke hajának fürtjeivel hogy játszik a hitves,
majd látom haloványon telt hold méla világán
szőke haját az ezüst fény pikkelye mint aranyozza
meg; majd látom a felgyulladt város közepette
olykor tűnve fel arra, midőn a szikra lobot vet,
védkezet nyújtva szegény gazdagnak, ámde nekem nem.
Bár remegő hangom versenyzik a viharéval,
én elhamvadok a szerelemnek égi tüzébe.
Jöjj, gyere, Jóska fiam, hadd lásd a hív szerelemnek
áldozatát, csókot hadd csókoljak ajakadra.
Nem pederasztia ez (Webel, Mijatov, Popovits, Toncs),
de a barátságnak szent isteni égi hatalma,
melyet az Úr menedékül adott az emberi szívnek.
de a barátságnak szent isteni égi hatalma,
melyet az Úr menedékül adott az emberi szívnek.
Ámde papírom fogy és véle arányba türelmem,
a jó daktilusok nem akarnak jőni a versbe.
Féktelenül rohan a Pegazus, a hámba maradni
nem tud; a kocsisuk részeg: a szép szerelemnek
égő, méregerős, kábító, égi borától.
Elragad a Pegazus s tovavisz a hegy tetejére.
Döngnek a sziklák, vérzik feje, habzik a szája
s felragad egy felhő peremére; s nézem az istent:
a piruló hajnalt; már kinn van a harmatos égen,
látom a szép természetet a hajnal biborában,
pajkosan játszik a hajnali szél a sárga kalásszal,
zengnek az erdők, zúgnak a tengerek, ámde ezekbe
angyali arcod leng körülem, óh bájos Alice-em!
a jó daktilusok nem akarnak jőni a versbe.
Féktelenül rohan a Pegazus, a hámba maradni
nem tud; a kocsisuk részeg: a szép szerelemnek
égő, méregerős, kábító, égi borától.
Elragad a Pegazus s tovavisz a hegy tetejére.
Döngnek a sziklák, vérzik feje, habzik a szája
s felragad egy felhő peremére; s nézem az istent:
a piruló hajnalt; már kinn van a harmatos égen,
látom a szép természetet a hajnal biborában,
pajkosan játszik a hajnali szél a sárga kalásszal,
zengnek az erdők, zúgnak a tengerek, ámde ezekbe
angyali arcod leng körülem, óh bájos Alice-em!
1901
