Kosztolányi Dezső: OTTHON

Teljes szövegű keresés

OTTHON
 
Régen
kószáltam én a földön-égen,
köd volt előttem, köd megettem,
fricskával és füttyel fizettem
a szélnek s az utcát tapostam.
 
Mostan
nehéz a lelkem, mint a mázsa.
Jaj, ez az élet áldomása,
nincs semmi már, mi lángra gyujtson.
Nézd, itt a portám, itt a kulcsom,
itt asztalom és itt az ágyam.
 
Vágyam,
a szajha, összevissza-párzott,
vemhet vetett ki és bogárzott
és rémet-szörnyet kölykezett.
 
Ezek
a fattyaim mind, énbelőlem,
pocsolnak a vérben, velőben,
övék vagyok, enyémek ők,
a vérem isszák, vért, velőt
gyilkos szeszéllyel.
 
Éjjel
a zongora, mint barna medve,
fogat vicsorgat fenekedve,
mint krokodil lapul a díván,
párduc a karszék, enni kíván,
kihív a harcra, beleránt,
a szekrény lomha elefánt
s a kályha az arcomba horkol.
 
Olykor
állok közöttük én, komoly-bús
és tiszta szivű, régi koldus,
nemzője e garázda népnek
és reszketek, hogy összetépnek.
 
1930

 

 

Annotációk
Szövegrészlet kijelölését követően fűzhet hozzá magyarázatokat.
További információk

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT