Kosztolányi Dezső: NEGYVEN PILLANATKÉP

Teljes szövegű keresés

NEGYVEN PILLANATKÉP
 
1. Vers
 
Sár és virág, kavargó semmiség,
de hirtelen, mint villám, hogyha lobban -
két sor között - kinyíl nekünk az Ég.
 
2. Költők
 
Mint árva rokkant, aki cigarettát
koldul a hídon, úgy esdünk hitet mi,
Európa költői, kik ma élünk
s szeretnénk szebb sziget felé vitetni.
 
3. Mézes kenyér
 
Külvárosi kapuban kisgyerek
száraz kenyeret majszol, ám - igézet -
az édes, ikrás napfény rápereg
s ő nyalni kezdi ezt az égi mézet.
 
4. Nyár
 
Mondd, láttad-e a pusztát nyári délben,
mikor kövéren sárgállik nyugalma
és sárga minden, mily hideg-fehéren
villan ezüst-szikrát a sárga szalma?
 
5. Utcanők rekkenő délben
 
Az utcanők fényes ruhában
akárcsak az olcsó selyemcukorkák
s fülembe súgnak, a szélnél puhábban.
 
6. Ember 1930-ban
 
Fejében az anyagi gond
csörögve ébred és megöblösödve,
halálosan zúg, mint a gong.
 
7. Asszony-arckép
 
Csodálatosan érett, mint a kajszín-
barack s mosolya úgy csorog le dúsan,
mint cukrozott gyümölcsre sűrü tejszín.
 
8. Magyarosan
 
Ó, dáridós hajnalban borban úszó,
ősz bajszok és könnyes-vad rikkanások,
lassú halált kísérő hegedűszó.
 
9. Váratlan vendég
 
Beszélgetünk szobánkban még a csacska
nyár hancuzásáról s te, csöndes ősz,
oly észrevétlen-lopva, mint a macska,
bejössz.
 
10. Toll
 
Végtelen napjaim
menete.
Bámulom, elborult
remete.
Várni még, élni még
lehet-e?
Fönn az ég, lenn a föld
fekete.
Szánts tollam, villogó
eke te.
 
11. Lengyel táncosnő
 
Ó, nő, te drága lengyel,
olyan vagy, mint az angyal.
Szépséged égi rendjel.
E csókkal, puha-langgyal,
kérlek, hogy ne feledj el
és érd be a kalanddal,
e bús-egyetleneggyel
és légy nekem a bandzsal
önkívület, mely kengyel
nélkül az égbe nyargal.
 
12. Rádió
 
Beh titkos is volt a másik szobából
egykor a kedves "messze" hangja.
Most nincs titok és messzeség, lejárt már
a régi ábránd úri rangja.
Mily józanul kong pesti rádiómba
a Westminster Abbey harangja.
 
13. Hasonlat
 
Mint régi, szent apáca, úgy vágyja már a mennyet,
hogy csak bélpoklost ápol s mert a sebet utálja,
magát megbüntetendő felszürcsöli a gennyet:
úgy én dühös rajongó, aki e korba senyved
s homályban, állatok közt a tiszta fényt csudálja,
dacból sarat zabálok és kortyolom a szennyet.
 
14. Harmadosztály
 
Egy asszony is van itt, rekedt.
Ölel egy halvány gyermeket.
Az élet, élet verte meg.
Azért remeg.
Sóhajtva néz a földre le.
Szeme sós könnyel van tele.
Batyuja nincs. Nincs más vele
csak élete.
 
15. Októberi táj
 
Piros levéltől vérző venyigék.
A sárga csöndbe lázas vallomások.
Szavak. Kiáltó, lángoló igék.
 
16. Házi bál
 
Kis, furcsa lányok, édesek,
hová repült a régi kedvem?
Minden, mi szép volt, szétesett.
Jaj, jöjjetek és súgjatok még
nekem valami kéteset.
 
17. Vidék
 
Mióta vágyakoztam már reátok
s most végre-végre visszatértem ím.
Cigányzene, holdfény, bor, régi átok,
ábrándozó lányok, nyájas családok,
ti mérgeim.
 
18. Apám
 
Két pár cipője volt és két ruhája.
Zord volt. Nem is mertünk fölnézni rája.
De néha este ellágyult, megolvadt,
nyitotta nékünk az ablak kilincsét
és megmutatta mesebeli kincsét,
az őszi égbolton a tiszta holdat.
 
19. Késő ősz a ludasi pusztán
 
A pitvaron a tengeri
nevet a nap piros tüzére,
de sárga árnyát elveri
a paprikák piros füzére.
Száll-száll a lelkem kergetőzve
a mustszagú, világos őszbe,
mint szélbe csörgő papiros,
fölötte a halál és élet
a sárga és piros.
 
20. Gyermekkor
 
Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:
egy ködbe olvadt álom és való,
ha hullt a hó az égből, porcukor volt
s a porcukor az abroszon a hó.
 
21. Kiáltás
 
Mi ez a vágy, mely vérem megrohanja?
Nő, légy velem most, alkoss, szülj meg újra,
boldogságom rejtélyes édesanyja.
 
22. Új népiesség
 
Paraszti múzsa,
ki hajdanán oly üde voltál,
akár a rúzsa,
fested magad, s kopik az arcod
gyógytári rúzs-a.
 
23. Utókor
 
Utókor?
Megyünk az úton s elfödi nyomunk a
futó por.
 
24. Jégzajlás a Dunán
 
Jaj, hogy csörömpöl, zajlik a dagadt ár,
ropog a jég és elreped fönn és lenn,
minthogyha csillárt, tükröt törne barbár
dühébe sokszáz őrült forradalmár
egy óriás üvegkereskedésben.
 
25. Délutáni szundítás
 
Egy könyvvel elaludtam, elfeledtem
kitenni a kezemből, nyomta mellem,
fölébredtem reá és elvetettem.
Ó, nemsokára, csöndesen, meredten
nyugszom a földbe és föld lesz felettem.
Azt el fogom majd bírni? Lehetetlen.
 
26. Rím a földi igazságszolgáltatásra
 
Itt az ítélet pusztán alaki,
mindíg kell a börtönbe valaki.
 
27. Érzelmes leány-arckép
 
Zöld lepelben állsz, mint karcsú, könnyű,
lenge fűz.
Nézlek és átélem életed most,
gyenge szűz.
Szíved a melled kis templomában
csengetyűz.
 
28. Kancsal rímek
 
Egy pillanatra láttam csak zafir-
szemed s csodásan ellebegtél,
mint a zefír.
Azóta lelkem őrzi képed,
olyan szilárdul, mint a gránit
s enyém a bánat.
 
29. Naptalan decemberi délután
 
Bosszús
dühvel harapja ablakom az orkán
s brummog sötéten, mint egy síri és mély
basszus.
 
Félhat.
Köd és magány, halálos elhagyottság.
Ki egyedül van egy hotelszobában,
félhet.
 
30. Fényes arc a sötétben
 
Kerestelek,
majd jöttek a deres telek
és este lett,
csak bódorogtam, mint a vak,
nem is találtalak.
Szétváltunk, mint peres felek,
de most, tündökletes alak,
magányomban börtönfalak
éjére festelek.
 
31. Emlékezet
 
Emlékezet,
most azt hiszed, volt, most meg azt hiszed, hogy
nem létezett.
 
Emlékezet,
tebenned él és van, de hogyha meghalsz,
elvész veled.
 
Emlékezet,
ledőlt tanyák, romok és régi sírok
mellé vezet.
 
Emlékezet,
rokkant barát, nyújtsd a világtalannak
szent félkezed.
 
32. Rajz halott apám fejéről
 
Megjöttem éjjel a vonattal.
Tél volt, setét.
Anyám otthon úgy jött elém, mint
a múltba rég.
Reám borult. Én nem akartam
megnézni még.
De ő mutatta, hogy amott túl
két gyertya ég
s ekkor a régi üvegajtón
már láttam végtelenül ismert
halott fejét.
 
33. Kiáltás
 
Hol vagy, apám,
hol vagy, te nagy.
Nem vagy sehol,
de vagy, de vagy.
Valami rejt,
valami zár.
Mi ez a csönd?
Mi ez a vár?
 
34. Ötven felé
 
Ötven felé kivetjük önmagunkból
mindazt, ami cifra s szedett-vedett lom
s olyan komor, fönséges lesz a lelkünk,
olyan hideg és kongó, mint a templom.
 
35. Február
 
Halvány ezüstfüst futja be fákat,
a téli reggel éles, zuzmarás.
Olykor, mikor lehúzzuk téli kesztyűnk,
belénk harap a fagy s mi sírni kezdünk,
mert fáj a seb, mint a farkasmarás.
 
36. Csöndélet a kórházban
 
Egy hang kiált belőlem: élni, élni,
s egy másik is: a semmibe alélni,
már látom a partját csillámlani.
Elülnek a gyötrelmek és a láznak
rémképei s fejembe fölcikáznak
a morfium arany villámai.
 
37. Daltalan fa
 
Rég elröpült már kisfiam kacajja,
állok magam.
A múltba nézek és előre, várom,
mi hátra van.
Örömtelenség, hó és csönd köröttem,
határtalan.
Olyan vagyok, mint téli fa az erdőn,
madártalan.
 
38. Sóhaj
 
Borul a hívő, friss gyerekszem,
tündért se látok, nem verekszem.
Jobb volna elköszönni: jó éjt
s eldobni ezt a nagy világot,
mint egy dióhéjt.
 
39. Magányom
 
Mint telefon az elhagyott lakásban,
mely éjidőn reménytelen csörömpöl,
úgy jajveszékel itt hiába lelkem,
oly messze az élettől és örömtől.
 
40. Anyám
 
Ki a halált legyőzted hajdanán,
te életet adó, legtitkosabb nő,
a Semmi partján majd erős neveddel
köszöntöm a kemény halált, anyám.
 
1927-1935

 

 

Annotációk
Szövegrészlet kijelölését követően fűzhet hozzá magyarázatokat.
További információk

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT