Kosztolányi Dezső: A HÍDON
A HÍDON
Húsz éves voltam és egy éjjel
tíz óra tájt, színház után
a nyári csillagokra nézve
haladtam által a Dunán,
köröttem minden oly csodás volt,
a híd, hegy tűzzáporba lángolt,
alant zokogtak a habok
s egy téveteg hajó a vízben
hintázva ballagott.
tíz óra tájt, színház után
a nyári csillagokra nézve
haladtam által a Dunán,
köröttem minden oly csodás volt,
a híd, hegy tűzzáporba lángolt,
alant zokogtak a habok
s egy téveteg hajó a vízben
hintázva ballagott.
És én megálltam álmodozva
a lüktető mélység felett,
fejem a hídkarfára nyomtam,
szájam sírástól reszketett.
Szellő bujálkodott a habbal,
beszélt a víz susogva, halkal,
titokzatos, bús volt az éj
s a selymes és szagos víz árja
hullámos, tiszta, mély.
a lüktető mélység felett,
fejem a hídkarfára nyomtam,
szájam sírástól reszketett.
Szellő bujálkodott a habbal,
beszélt a víz susogva, halkal,
titokzatos, bús volt az éj
s a selymes és szagos víz árja
hullámos, tiszta, mély.
Ma is emlékezem az éjre,
üres vágyódással tele,
egy céltalan nap tompa éjén
bámultam a vizekre le.
Jöttek hajók zord lángtaréjjal,
hullám feszült fel, mint setét fal,
eltünt a hab, el a hajó,
sóhaj vonaglott a a setétben:
a perc oly illanó.
üres vágyódással tele,
egy céltalan nap tompa éjén
bámultam a vizekre le.
Jöttek hajók zord lángtaréjjal,
hullám feszült fel, mint setét fal,
eltünt a hab, el a hajó,
sóhaj vonaglott a a setétben:
a perc oly illanó.
S miért, miért nem? sírni kezdtem,
agyamba nyilalt, hogyha majd
egyszer letörve, elfakulva,
az aggkor nyugalomra hajt,
gondolok-e a titkos éjre
s elém tűnik-e majd igézve
e híd, e hab, e tűz-virág
s az éj, amelyre a sugár szőtt
vörös lángpántlikát?
agyamba nyilalt, hogyha majd
egyszer letörve, elfakulva,
az aggkor nyugalomra hajt,
gondolok-e a titkos éjre
s elém tűnik-e majd igézve
e híd, e hab, e tűz-virág
s az éj, amelyre a sugár szőtt
vörös lángpántlikát?
S hogy érzem akkor ezt az éjet,
megrogyva, búsan, társtalan?
S mint látom a híd-bolton álló
húszéves ifjút, enmagam?
Sírok, avagy csak ámulok tán
a könnyű perc hamar lefolytán?
Vagy tördelem eres kezem
s a habzenére, lángözönre
nem is emlékezem?
megrogyva, búsan, társtalan?
S mint látom a híd-bolton álló
húszéves ifjút, enmagam?
Sírok, avagy csak ámulok tán
a könnyű perc hamar lefolytán?
Vagy tördelem eres kezem
s a habzenére, lángözönre
nem is emlékezem?
Ki tudja?... Mostan is gyakorta
úgy rémlik, mint egy költemény
az én sírásos, nyári éjem,
az én könnyes álom-regém.
Olyan, mint egy ezüstös álom,
mely ifjan hull a sírba le,
s ma sem tudom, hogy az az ifjú
én voltam-e?...
úgy rémlik, mint egy költemény
az én sírásos, nyári éjem,
az én könnyes álom-regém.
Olyan, mint egy ezüstös álom,
mely ifjan hull a sírba le,
s ma sem tudom, hogy az az ifjú
én voltam-e?...
1906
