Kisfaludy Károly: Mohács.
Mohács.
Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
Hollószárnyaival lebegett a zordon Enyészet,
S vak diadalma jelét robogó villámival itten
Tomori! büszke vezér! mért hagytad el érseki széked;
Harcz tüze lángitá bizton viadalra kikelted',
Szük vala egy ország! be kicsiny most néma lakásod?
Nyugodj! rajtad üzé dölyfét a csalfa szerencse;
Hány fiatal szivet, tele sok szép földi reménynyel
Élte kies tavaszán kora sírt hány ifju talála,
Disztelen itt fekszik, deli termete összerutitva,
Szög haja fürteivel nem játszik kedvese többé,
Hasztalan áll az uton váró hive friss koszoruval,
Hogyha levél zördül, őt sejteti véle szerelme,
Ah! de hiába tekint a távol lenge ködébe;
Végre megérti Mohács veszedelmét; gyönge virágként
Sirja felett enyeleg suttogva az alkonyi szellő
Mennyi nemes bajnok, méltó sok századot élni,
Ősi szabadságért harczolt bár férfikarokkal,
Ámde hol olyan erős, kit meg nem dönt sok ezer kar?
Sinli szokott terhét tüzménje, nyikogva kapar, vág,
Elszáguld, hazatér, s igy hirli vitéz ura hunytát,
Mig sürü könnye apad, s ő is hű férje után hal,
A tölgy, mely zivatar közt annyiszor álla kevélyen,
Hány bajnok hala igy, de csak a boldog leli bérét:
Igy hamvadtak el ők alacsony mohlepte gödörben,
Hantra dül a pásztor s fütyörészve legelteti nyáját;
Titkon meg is eped, szomoru dalt zengedez ajka:
A csatasikon mély borulattal ballag az utas,
Néz, és elkomorul s lesütött szemmel halad ismét;
Ott, hol az esti sugár gőzfátyolt usztat az éren,
Ott vegődne Lajos, rettentő sorsu királyunk,
Hasztalanul terjeszti kezét; nincs, nincs ki segitse!
Tátogat a mélység, aranyos pánczélja fakó lesz,
Ekként halni kinos! s kegyalak! neked életed igy tünt!
Ifju valál, örvényt nem sejtvén szörnyen adózál;
Hajh! s ezt visszavonás okozá mind s durva irigység,
A sorvasztó láncz igy készüle árva hazánkra;
Gyászemlékü vidék! mi sok inség kutfeje lettél:
Nagygyá lett Szolimán gőgét Buda ormai nyögték,
Hány szűz fonnyada el zsarlónk buja karjain ekkor,
Birtok nem vala már, idegen lett a magyar otthon:
El! ti komoly képek! ti sötétség rajzati, félre!
Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most,
És te virulj, gyásztér! a béke malasztos ölében,
| Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács! |
| S pusztitó erejét rád viharozta dühe, |
| Honni vitéz seregink holttetemikre süté. |
| Nem halt volna hazánk disze, virága veled. |
| S érted mennyi dicsők estenek áldozatul! |
| Tárogatód megszünt, rozsda emészti vasad, |
| A békitő sír enyhe takarja porod. |
| Sujta le kegyetlen itt a riadó csatavséz! |
| Kit nemrég az öröm lágy öle ringata még! |
| Száguldó paripák vasszegü körmök alatt. |
| Vér- s tapadó portól elmerevedtek azok. |
| Nem jön-e bajnoka még, félve reménylve vigyáz: |
| Néz, piheg, arcza tüzel s keble feszülve haboz. |
| Elmarad a kedvelt, s érzete búnak ered. |
| Hervad el a szép szüz néma keserve között. |
| S a hüség csendes angyala őrzi porát. |
| Fénytelen itt szunnyad s kő se' mutatja helyét! |
| Rendzavaró hévvel vérbe füresztve vasát, |
| Testhalmok közepett küzd, soha élte szakad. |
| Rugdal, rázza fejét, hosszu sörénye lobog; |
| Kit repedő szivvel hölgye zokogva sirat; |
| S a kiürült háznak csak döledéke marad. |
| Dőltében viruló ágait igy temeti. |
| A meggyőzöttnek csillaga véle tünik. |
| S a feledékenység éje boritja nevök', |
| És nem tudja, kinek hőspora nyugszik alatt; |
| A hősárnyékok csendesen ihletik őt. |
| Elgondolva minő kétes az emberi sors; |
| Felpattant sebeit belseje érzi maga. |
| Mintha fedezgetné, hogy ne tekintse szemünk; |
| Sülyedező lova érczhimzetü terhe alatt. |
| Bajnoki elhulltak, nincs ki feloldja szegényt! |
| S összuzott testét hab fedi s barna iszap. |
| Veszteden a magyar ég napja sokára leszállt. |
| Szendergő porodat béke lebegje körül! |
| Egységünk törten törve, hanyatla erőnk. |
| Nem! nem az ellenség, ön fia vágta sebét. |
| Párolgó mezeid bánatos oszlopa ez. |
| S kénye vadon dultán annyi viszályra jutánk. |
| S a Duna szőke vizén hány rabok usztak alá! |
| Félhold kérkede szét városi tornyairól - |
| Uj nap fényle reánk annyi veszélyek után, |
| S égve honért bizton nézzen előre szemünk, |
| Nemzeti nagylétünk hajdani sirja Mohács! |
Annotációk
Szövegrészlet kijelölését követően fűzhet hozzá magyarázatokat.
További információk
További információk
