József Attila: FLÓRA
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.
E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről,
mint sebről a kötést, te leoldtad - ujra bizsergek.
Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény,
és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.
őrt állok, mint mesékbe'.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.
hogy belőlem hű állatuk legyen.
De világuktól délre költözik
a szép jóság s a szelid érzelem.
Mindenségüket tartani a fénybe,
mint orvos, ha néz az üvegedénybe,
már nem tudom, megadom magam kényre,
ha nem segítesz nékem, szerelem.
a csendes eső és a tiszta nap.
Ugy kellesz, mint a növénynek a zöld,
hogy levelei kiviruljanak.
Ugy kellesz, mint a dolgos tömegeknek,
kik daccal s tehetetlenül remegnek,
mert kínjukból jövőnk nem született meg,
munka, szabadság, kenyér s jószavak.
villanyfény, kőház, iskolák, kutak;
mint gyermekeknek játék, oltalom,
munkásoknak emberi öntudat.
Mint minta, mint az erény a szegénybe,
s ez össze-vissza kusza szövevénybe,
társadalmunkba, elme kell, nagy fénybe',
mely igazodni magára mutat.
s megbékülne e háborús család,
az emberek, keresném engedelmes
szívvel,
az örökös ifjuság italát.
ha pírban zöldel a fiatal ág -
bár búcsut int nekem... E fura dolgot
űzném,
az örökös ifjuság italát.
mind pártfogolna, ki szivébe lát:
legalább keressem, amire vágyok,
bár nincs,
az örökös ifjuság italát.
csinosodik, épül a lelkem,
mivel az árnyakkal betelten
a nők között Flórára leltem.
kétes létben a bizonyosság,
lábai kígyóim tapossák,
gondjaim mosolyai mossák.
száját adja a tiszta íznek,
hazaszólít, amikor űznek,
szemében csikó legelészget.
a porráomlás ellen, a szellem
az ólálkodó semmi ellen
szól, pöröl szorongó szerelmem.
bátorrá vakmerőből tettél,
kínlódtál, amig nem szerettél,
egész világom ege lettél, -
minden korokon át szeressél
s nehogy bárkiben alább essél,
mindig, mindenütt megméressél!