Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal
Szerelemdal
a csikóbőrös kulacshoz
| Drága kincsem, galambocskám, |
Érted halok, érted élek,
Száz leányért nem cseréllek.
| Megvídító orcácskádat, |
Ha a számhoz szoríthatom,
Zsuzsiét nem csókolgatom.
| Óh, hogy kótog a kebeled, |
Óh, milyen szép az ajakad
S arany láncra méltó nyakad!
| Karcsú derekadon a váll |
Nem úgy ám, mint a Mancié,
Vagy a majd megmondám kié.
| Szép a hajad szép szála is, |
Nem akasztott ember haja,
Mint a Trézi rőt vuklija.
| Édes a te danolásod, |
Kittykottyod innepi ének
Bús szívemnek, szegénykének.
| Ha bánatim közlöm véled, |
Ha jókedvem csucsorodik,
Általad megszaporodik.
| Mikor hideg szelek vagynak, |
És mikor a hév nyár lankaszt,
Nékem te megfrissíted azt.
| Óh, ha téged nem láthatlak, |
S ha képed kezembe akad,
Szememből örömkönny fakad.
| Téged hordozlak útamban, |
És valahányszor felkelek,
Szerelmedről énekelek.
| Együtt be sokszor feküdtünk, |
Az éjjel is, csak megintsem,
Együtt hálunk úgye, kincsem?
| Óh, ha szívünk szerelmének |
S ott űlnének hosszú sorral
A kuckóban, tele borral!
| Bárcsak a feleségemmel |
Hogy fiakat, leányokat
Szűlnél, apró kulacsokat:
| Zsanám meg kulaccsá válna, |
Az ő bőre úgyis csikó,
Beléférne négy-öt akó.
| De jaj, engem ide-tova |
Szerelmed megemészt végre,
És te maradsz özvegységre.
| Keserves sors! adjatok bort! |
Ami menne más kutyába,
Jobb, megy a magunk torkába.
| Akadtam még egy bankóra, |
De vakságtól ki már nem fél,
Minek annak a szemfedél?
| Kincsem, violám, rubintom! |
Érted adom ezt is, tubám!
Csak szádhoz érhessen a szám.
| Óh, csókollak, óh, ölellek! |
Tested tegyék hólttestemhez
És ezt az írást fejemhez:
| "Útas, köszönj rám egy pint bort: |
Kedves élete-párjával,
Csikóbőrös kulaccsával!"
