Csokonai Vitéz Mihály: Visszajövetel az Alfőldről

Teljes szövegű keresés

Visszajövetel az Alfőldről
 
Hálá, hálá az egeknek!
Végre már megnyughatom,
Hogy a tiszai téreknek
Levegőjét szíhatom.
 
Minden főld ugyan hazája
A jó embernek: való!
De mégis születte tája
Mindennél előbbvaló.
 
Bár hazánk áldott ölétől
Az okosság elragad:
De annak édes nevétől
A jó szív mégis dagad.
 
Másutt is bőven valának
Jó napjaim s uraim:
De csak fűltek a hazának
Szent tüzétől csontjaim.
 
A boldogság kelletén is
Űltem, mint egy retecen,
Hogy nem szemlélhettem én is
Kedves füstöd, Debrecen!
 
Túlnan a magyar hazának
Végéről útra kelek,
S jöttem, amerre szívának
A hazúl fuvó szelek.
 
Sok volt a baj s a törődés,
Mely alatt erőm rogyott,
De az édesb képzelődés
Felejtette Somogyot.
 
Általkeltem a Dunának
Szőkén zajgó habjain
S a Kecskemét pusztájának
Széllel bélelt szirtjain.
 
A Tiszának sík partjára
Kiszállván a csónakon
Áldást mondván Dáciára,
Indúltam a lovakon.
 
Indúltam, mert úgy képzettem
Már mostanság magamat,
Hogy már a jó főldre tettem
Jó főldön nőtt lábamat.
 
Egészséggel, szép határa
A Tisza mellékinek,
Hol vígan símúl nyakára
A főldi a főldinek.
 
Úgy is lett, megláttam végre
Azt az áldott Karcagot,
Hol a kún a szép térségre
Halmoz sok száz asztagot.
 
Itt hosszas törődésemnek
Egy kis pihenése lett,
Vívén egy jó emberemnek
Házához a tisztelet;
 
Akit régi jótétéért
Lelkem mindég tisztele,
S mostani szivességéért
Tégyen jól az ég vele.
 
Kibe idegen színesség
Még úgy be nem kőltözött,
Hogy a szép magyar szívesség
Eltűnjön a szók között.
 
Mert ma sok is a szállóhoz
Holmi üres kompliment,
S fogjunk osztán a zokszóhoz,
Ha vendég uram kiment.
 
De engem olyhoz vezérle
A nyúgalmat szerző ég,
Kinek szavain fejérle
A magyar őszinteség.
 
Varróm ez: a szíves Varró
Kit bármi jó verselő,
Bármi festő és hímvarró
Jól nem adhatna elő.
 
Elég, hogy kik az országba
Tiszta szívet kérdenek,
Csak Karcagra a Kúnságba
Varró úrhoz jőjjenek.
 
Mert ki e kis tartományba
Keresztűlmenni talál,
Közemberbe, kapitányba
Termés kún szívet talál.
 
Éljenek ősök portáin
Soká az íly emberek,
Kiknek íly híres és fájin
Mind szívek, mind kenyerek.
 
Köszönöm a nyugvó szállást,
Tisztelt Varróm! köszönöm!
S hogy áldjam Karcagújszállást,
Ez is egy új ösztönöm.
 
1800. máj. 9.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem