Berzsenyi Dániel: BARÁTIMHOZ
Éltem a föld szép örömit, barátim!
Barna fürtim közt szerelem s vidámság
Myrtusi nyíltak.
Mint ama boldog ligetek lakója,
Már midőn a porkötelet lerázta
Léthe virányin.
A nap útján túl magasan csapongott,
S mint az aetherben lakozó rideg sas,
Földre se nézett.
Mennyi andalgó öröm és reménység
Rengetett, édes Csalatás! öledben
Mágus erővel.
A csalárd fátyol, s az aranyvilágnak
Rózsaberkéből sivatag vadon kél
Zordon időkkel:
Puszta országát bibor állepelben;
Ámde a bölcsnek beható szemével
Játszani nem mer.
Látja a Bűnnek koronás hatalmát,
Sokrates méregpoharát s Tibérnek
Trónusa mocskát;
Nem szeret semmit, de nem is gyülölhet;
Szíve óhajt még, de üres vadonban
Hal ki nyögése.