Arany János: CSANÁD
CSANÁD
Ül Isztragomban István szent király,
Pap- és parasztúr mind körötte áll;
Fején az ékes ujdon korona,
Vállán palástnak himzett bársonya,
Kezében a bot, egy arany virág,
Gyönggyel rügyedzik rajta minden ág;
Mint támadó nap, a tisztes nagyok
Arcán királyi fénye felragyog.
Pap- és parasztúr mind körötte áll;
Fején az ékes ujdon korona,
Vállán palástnak himzett bársonya,
Kezében a bot, egy arany virág,
Gyönggyel rügyedzik rajta minden ág;
Mint támadó nap, a tisztes nagyok
Arcán királyi fénye felragyog.
Csendben foly a tanács; - de hallga, hallga!
Kürtszó-e az, vagy szél, mi ott rivalga?
Felhő-e vagy por, mely az egekig
Lomhán, sötéten fölverekedik?
A föld alapját rázza mennydörej,
Vagy tomboló had és acélzörej?
Villám cikáz-e, vagy lángfegyverek
Hegyén ezer napot hoz a sereg?
Kürtszó-e az, vagy szél, mi ott rivalga?
Felhő-e vagy por, mely az egekig
Lomhán, sötéten fölverekedik?
A föld alapját rázza mennydörej,
Vagy tomboló had és acélzörej?
Villám cikáz-e, vagy lángfegyverek
Hegyén ezer napot hoz a sereg?
Győztes had élén, mint kettős sugár,
Megvillan egy ifjú levente-pár,
Gyula, Csanád, fejedelmi két rokon,
Jobb s balkeze Istvánnak harcokon.
Mosolyra vídúl a királyi bátya,
Midőn az ifjakat belépni látja,
S míg hódolatra meghajol a térd,
Ő nyujtja jobbját és így szólva kérd:
Megvillan egy ifjú levente-pár,
Gyula, Csanád, fejedelmi két rokon,
Jobb s balkeze Istvánnak harcokon.
Mosolyra vídúl a királyi bátya,
Midőn az ifjakat belépni látja,
S míg hódolatra meghajol a térd,
Ő nyujtja jobbját és így szólva kérd:
"A besenyővel, a fejes, konok
Néppel mi történt, édes rokonok?
Győzött-e, hogyne győzne a kereszt,
Pogány had ellen, amely böcsmérli ezt?
Ha síkra száll a napvilág, sötétség:
Nincs diadalban akkor semmi kétség;
No s szóljatok: hogy mint lelé Abád
Révén hadunk a vén Doni-Csabát?"
Néppel mi történt, édes rokonok?
Győzött-e, hogyne győzne a kereszt,
Pogány had ellen, amely böcsmérli ezt?
Ha síkra száll a napvilág, sötétség:
Nincs diadalban akkor semmi kétség;
No s szóljatok: hogy mint lelé Abád
Révén hadunk a vén Doni-Csabát?"
"Győzött, királyom - így Csanád felel -
Győzött karunk s az ég küldötte jel;
Megtörve a besnyő kemény nyaka,
S a martalék közt vén Doni-Csaba.
S együtt Csabával nője, gyermeki,
Rab, mint a fűszál, kincs temérdeki;
Lábodnak ím letesszük zsámolyához:
Kincs-, martalékról felséged határoz."
Győzött karunk s az ég küldötte jel;
Megtörve a besnyő kemény nyaka,
S a martalék közt vén Doni-Csaba.
S együtt Csabával nője, gyermeki,
Rab, mint a fűszál, kincs temérdeki;
Lábodnak ím letesszük zsámolyához:
Kincs-, martalékról felséged határoz."
"Áldás az Urnak!" szólt a fejdelem:
Három felé a zsákmányt rendelem:
Egy rész Övé, ki a győzelmet adta,
Épüljön Isten új egyháza rajta;
Más rész királyi sergem illeti,
Tiszt- és fejenkint osszák föl neki;
Ti mint vezérek harmadát felezve.
Három felé a zsákmányt rendelem:
Egy rész Övé, ki a győzelmet adta,
Épüljön Isten új egyháza rajta;
Más rész királyi sergem illeti,
Tiszt- és fejenkint osszák föl neki;
Ti mint vezérek harmadát felezve.
A költemény tervvázlata ez lett volna:
Győzelemmel tér meg István, a szent király, a besenyők elleni hadjáratából, Fehérvárba. Keán, a besenyő fejedelem, harctéren esett el. Roppant zsákmányt hoz a magyar sereg: aranyat, drágaköveket, stb. A zsákmány felosztatik: sisakkal mérik a drágaságot. A király kapja egyharmadát - s a maga részét a fehérvári szentegyháznak adja: arany oltárt, kereszteket, kelyheket - arannyal áttört papi köntösöket csináltat. Harmadrészén a sereg osztozik; harmada pedig a király két ifjú rokona, Csanád - Doboka fia - és Gyula, mint vezérek közt lenne felosztandó. De a zsákmány közt van még egy drága kincs, Keánnak leánya, az aranyhajú Léla. Csanád most előáll, drágaságbeli osztályrészét Gyulának engedi, úgymond, őcsak Lélát akarja. Gyula hasonlókép nyilatkozik. Csanád elsőségét vitatja; ő ragadta ki Lélát a lángok közül, - ő hozta el, ő védte az úton; Gyula fegyverrel, párbajjal követeli a leányt. Már épen viadalhoz készülnek; de István elveszi a leányt, Gizella királynő szolgálói közé adja, a hősöket pedig azzal csöndesíti le, hogy azé lesz, ki az óriás termetű Ótomot legyőzi. Ótom, a Galád bolgár fejedelem ivadéka, Bodonból betört az országba, azt a Marosig elfoglalta, ottan egy várat rakott, azt maga nevére keresztelte. Csanád elindúl hadával, megelőzi Gyulát, megszáll a Maros innenső partján. Ótomot párbajra hívja. Az elfogadja a kihívást, a Maros közepén egy porondon megtörténik a viadal. Ótom elesik. Csanád
akkor - miután Ótom káromló pogány nyelvét kivágta és tarsolyába rejtette, - őt otthagyja a madarak és halak étkéül, maga pedig seregével átkel a Maroson, Ótom várát lerontja és diadalünnepet ül népével együtt. Vigadnak, Ótom asszonyaival, kiket rabbá ejtettek, Csanád is jó napot csinál magának, s a fáradalom után elalszik. - Gyula későn jön, megtudva a történteket, nyelvét marja dühében, hogy a győzelem dicsőségét elrabolta tőle Csanád, s hogy a Léla birtokától el kell esnie. Eközben megtalálja az elesett Ótomot, fejét levágja, s Istvánhoz viszi, jeléül, hogy győzött. Már István át akarja adni Lélát, de eszébe jut, hogy Csanád hol késhetik oly soká - azért függőben hagyja a dolgot. Csanád, miután Ótom tartományát egészen visszafoglalta, megtér. Gyula követeli a leányt, bemutatván a fejet, midőn Csanádnak eszébe jut, hogy nyelvét kivágta volt, s ezáltal földeríti igazságát. Gyula megszégyenül. Csanád pedig jutalmul kapja a leányt, Ótom várát és tartományát; az előbbit felépítteti háromszor erősebbre és Csanádnak nevezi el. A. J.
Győzelemmel tér meg István, a szent király, a besenyők elleni hadjáratából, Fehérvárba. Keán, a besenyő fejedelem, harctéren esett el. Roppant zsákmányt hoz a magyar sereg: aranyat, drágaköveket, stb. A zsákmány felosztatik: sisakkal mérik a drágaságot. A király kapja egyharmadát - s a maga részét a fehérvári szentegyháznak adja: arany oltárt, kereszteket, kelyheket - arannyal áttört papi köntösöket csináltat. Harmadrészén a sereg osztozik; harmada pedig a király két ifjú rokona, Csanád - Doboka fia - és Gyula, mint vezérek közt lenne felosztandó. De a zsákmány közt van még egy drága kincs, Keánnak leánya, az aranyhajú Léla. Csanád most előáll, drágaságbeli osztályrészét Gyulának engedi, úgymond, őcsak Lélát akarja. Gyula hasonlókép nyilatkozik. Csanád elsőségét vitatja; ő ragadta ki Lélát a lángok közül, - ő hozta el, ő védte az úton; Gyula fegyverrel, párbajjal követeli a leányt. Már épen viadalhoz készülnek; de István elveszi a leányt, Gizella királynő szolgálói közé adja, a hősöket pedig azzal csöndesíti le, hogy azé lesz, ki az óriás termetű Ótomot legyőzi. Ótom, a Galád bolgár fejedelem ivadéka, Bodonból betört az országba, azt a Marosig elfoglalta, ottan egy várat rakott, azt maga nevére keresztelte. Csanád elindúl hadával, megelőzi Gyulát, megszáll a Maros innenső partján. Ótomot párbajra hívja. Az elfogadja a kihívást, a Maros közepén egy porondon megtörténik a viadal. Ótom elesik. Csanád
akkor - miután Ótom káromló pogány nyelvét kivágta és tarsolyába rejtette, - őt otthagyja a madarak és halak étkéül, maga pedig seregével átkel a Maroson, Ótom várát lerontja és diadalünnepet ül népével együtt. Vigadnak, Ótom asszonyaival, kiket rabbá ejtettek, Csanád is jó napot csinál magának, s a fáradalom után elalszik. - Gyula későn jön, megtudva a történteket, nyelvét marja dühében, hogy a győzelem dicsőségét elrabolta tőle Csanád, s hogy a Léla birtokától el kell esnie. Eközben megtalálja az elesett Ótomot, fejét levágja, s Istvánhoz viszi, jeléül, hogy győzött. Már István át akarja adni Lélát, de eszébe jut, hogy Csanád hol késhetik oly soká - azért függőben hagyja a dolgot. Csanád, miután Ótom tartományát egészen visszafoglalta, megtér. Gyula követeli a leányt, bemutatván a fejet, midőn Csanádnak eszébe jut, hogy nyelvét kivágta volt, s ezáltal földeríti igazságát. Gyula megszégyenül. Csanád pedig jutalmul kapja a leányt, Ótom várát és tartományát; az előbbit felépítteti háromszor erősebbre és Csanádnak nevezi el. A. J.
(Az 1850-es évekből)
