Arany János: ÉNEK A PESTI LIGETRŐL
ÉNEK A PESTI LIGETRŐL
Kimentem a ligetbe újra
Hogy lássam: fűve, berke, útja
Annak találtam most is, ami,
Úgy összeillünk párosan mi:
Hosszacska távollét után, |
Minő hatással lesz reám. |
(Régóta búvom, s eleget), |
Kopott ember, kopott liget. |
Már útja is (kettő viszen ki)
Az árnyasabbat sok nép döngi,
A másik szép, de hő sugáru,
Kevély, nagy boltokban zsibáru,
Zilált kedélyhez jól talál: |
És bűzös mint a döghalál; |
Oldalt paloták és - romok, |
S dűl Rákosról be a homok. |
Ki a korral szeret haladni,
S örül, ha van hely felakadni
De én rozzant szekérre űlök
Trónt nem igénylem) - és repűlök
Vasútra váltja fel magát, |
S úgy lógni ott, mint egy kabát. |
Tized magammal (a baki |
Hogy a velőmet rázza ki. |
Ott, a kapun kivűl, leszállunk,
Szerencse, ha - míg bétalálunk -
Benn, összevissza, minden sarkon
S hogy örömünk teljék a parkon:
Illet szerénység mindenütt, - |
Egy fényes hintó el nem üt. |
Kintorna, koldus, bűn, nyomor; |
Jó legyen a fül, szív, gyomor! |
És mégis, a liget nekem szép,
Ha elbolyongok félre, messzébb
(Nem az egy-ingre vetkezettet
Köz nép az is, mely toilettet
Valahogy a lelkemhe' szól, |
A köznép tolongásitól; |
Értvén csupán e név alatt: |
Fitogtatván, körben halad.) |
Szabadság - és hogy biztos szárazt
Ligetből (bár maga kifáraszt)
Keletre, mint a berki szellő,
Keletre, mint az égi felhő,
Érzek, hat így rám; hogy e kis |
Mehetnék a Tiszáig is!... |
Mely a lombok közt rést talál... |
Mely ott egy kedves sírra száll. |
Szabadság - amelynek nevében
A "rendet" elnyomtatja szépen,
Hogy itt nincs tábla, tilalomfa.
Hajrá, fiúk!... ifjú koromba'-
Tűröm, ha víg pünkösti nép |
S le is fekszik, ha fűre lép; |
Vagy ördög hajt rá, ha van is; |
Úgy tettem volna magam is. |
Laptával ott kemény "bolhákat"
Itt "cica-játékot" találgat
Azt gondolom: a liba-pázsit.
S a tó körűl a kép vonásit
Oszt és kap egy sereg diák: |
És bámul e német világ; |
Már nézem is: hol a ludak? |
Bevégzi néhány hattyu-nyak. |
Egyszóval, én e ligetecskét
Örömmel töltöm itt az estét,
(Más nincs is a kerek világon.)
Mikor hajt rügy, levél az ágon,
Így is, ahogy van, szeretem; |
Egész majorság ez nekem, |
Itt látom az év szakaszát, |
Mikor pendítik a kaszát. |
Az ég itt nem pár négyszeg ölnyi:
Nagy-biztosan megjövendölni,
Van nádas itt, van bucka, posvány, -
Hogy amint csínosul, kimosdván:
Holnapra könnyű az időt |
(Emlékszem, egyszer már betölt). |
S talán azért is szeretem, |
Húsz éve már, hogy követem. |
Mert nem varázs-ütésre épült,
Ott lestem, amint lassan szépült,
S egy megnyesett, vagy megporondolt
Nekem az mind új-új öröm volt -
Mint túl ama pompás sziget: |
A változást mindeniket; |
Ösvény, beültetett ugar, |
De ez nem történt oly hamar. |
Most sem marad el, ami késik,
Már eljutánk az öntözésig,
Jut majd talán ez úti sárból
Hogy felzsendülhet a kopárból -
"Szirtet kivölgyel sűrü csepp," |
De sárgaságban vész a gyep; |
A fűnek is egy korty ital, |
Megéri, aki fiatal. |
Engem bozótja, gazza nem bánt,
Nem is szidok tanácsot, kormányt,
Tudom, hogy itt az ősz, ha lábam
S nyomot vesztek a sokaságban
Mert a gyom is természetes; |
Ha útam kissé szemetes; |
Alatt megzördül az avar, |
(Csak a szó lenne több - magyar!) |
Természetet s magányt keresvén
El-elvisz egy kalandor ösvény
Hol fű, fa zöldebb, - annak selyme
Ennek se hántá buta elme
Fel nem söpört falevelen, |
A "rengetegbe" (képzelem); |
Nem törle annyi csizma-port, |
Kérgét le, vagy részeg csoport. |
És gondolatim a "vadonban"
Ábránd s szivarfüst közt; - azonban
Szemeim a zöld szigetbe néznek,
Történetét a magyar észnek
Ha jőnek, eljátszom velek, |
Órámra-mimre ügyelek; |
Hol a vidám ifjú-öreg |
Megírta - most már szendereg. |
Nyugodjék!... méltóbb napi munkát
Sirjára, - mit most vadonunk ád,
S tétlen tovább bolyongok ismét,
Mint várni nyugton a napestét
Nem végzett nála senki sem; |
E kis gyopár-szálat teszem. |
Egyéb dolgom sincs, igaz a, |
S elmenni csöndesen - haza. |
El is megyek, tán nemsokára,
Tudom, mit ér fagyos sugára,
Nyerd bár világi életedben
Neved csak az, mit e ligetben
Hír-név, dicsőség nem maraszt; |
Itt is megtanulhattam azt: |
Ég s föld minden koszoruit: |
Egy sirkő rád olvas: Fuit. |
(1877 szept. 17)