Arany János: REMÉNYEM
Sem árboca, sem kormánya;
Csapkod a hullám keményen
Gyönge sajkám veti-hányja.
Földe a kopár valónak,
Honnan el-ki számüzötten
Fut reményem, e kis csónak.
Bujdosott, mind beljebb téved;
Egy hab a más habhoz vágja,
Mégsem óhajt lelni révet:
Retteg újabb kikötőtül,
Hol tövis közt nincsen rózsa
S pusztában virág nem zöldül:
A föld, hogy sivár mezőin
Bírhassák követni bátran
Nyomaimat üldözőim.
Merre szél hajt és hab ingat:
Érzem, enyhül fájdalmam, ha
Szél és hullám karja ringat.
S néha-néha egy szivárvány
Mosolyog rám, megtörötten
Képzeletem óceánján.
Rengj, hajóm, szabad hullámon.
És ne tudjam, így rohanva,
Meddig halál, meddig álom!