A BOLYAI BOLYAI-CSALÁD.

Teljes szövegű keresés

49A BOLYAI BOLYAI-CSALÁD.
Bolyai Bolyai-család Erdély legrégibb magyar családjainak egyike. Valószinű, hogy ősei a honfoglaló magyarokkal jöttek be és telepedtek le a Bolya völgyében, ahol a XIX. század végéig éltek és birtokosok voltak.*
Többször olvastam azt az állítást, hogy a Bolyai-család székely volt. Ez téves; mert sem származás, sem birtok vagy lakóhely után nem volt az. Az első a családból, aki Székely földön lakott, Farkas volt, ki mint tanár került Marosvásárhelyre, de domáldi birtoka már nem a Székelyföldön feküdt.
Cimerük: Kék pajzsban zöld mezőn álló, jobbra néző, fölemelt fejű, felborzolt farkú páva.
Ősi fészkük, Bolya,* régen Felső-Fehér, újabban Nagyküküllő vármegyében, Nagyselyk községtől keletre 12 km-re, Nagyszebentől északkeletre kb. 30 km-re, a Hidegvíz patak mindkét partján, egy nagyon szűk völgyben fekszik. A község északi oldalán emelkedő dombon egy ódon kastély áll, amelynek első alapjait még a XIII. században valamelyik Bolyai, valószinűleg az első kimutatható ős, Ákos rakta le, de amely – minthogy a Bolyaiak «notán» elvesztették – napjainkig igen sok kézen ment át. A család ősi birtokai a Bolya völgyében terültek el és a következő falukból álltak: Bolya, Mihályfalva, Vesződ, Hidegviz, Ingodály, Újfalu, Sáldorf, Salkó, Isztina, Kövesd, Rovás, Ivánfalva, Bürkös és Oláh-Gezés. Idők folyamán ezeken az ősi birtokokon kívül is szereztek egyesek más vármegyékben birtokokat, mint alább látni fogjuk.
Az oklevelekben Buia, Buja, Bolia néven is előfordul; az oláhok Bujának, a szászok Bellnek nevezik.
A család szereti magát ifj. Gyula erdélyi vajdától származtatni, akit Szt. István 1002-ben legyőzvén, Buja és Bukna fiaival együtt fogságba ejtett és magával vitt. A feltevés szerint Buja lett volna a család őse, s ez adta volna úgy a családnak, mint a falunak a nevét.* A Bujától való származás ugyan nem bizonyítható, az azonban kétségtelen, hogy a család nagyon régi. A első oklevéllel igazolt ős, Bolyai Ákos a XIII. század végén élt. Négy fia maradt: Gáspár, Mihály, Tamás és II. Ákos. Ezek mind alapítottak egy-egy ágat, de ivadékaik II. Ákos ágát kivéve, már századokkal ezelőtt kihaltak.* Ősi nemességük egyébként 1770-ben is le van fektetve.*
A család eredetére nézve Bolyai Gergely szerint csak két feltevés jöhet számításba: 1. A Bujától való származás, amelyet alátámasztani látszik egy, Jakab Elek által neki megküldött oklevél, amelyet azonban kéziratában nem közölt, így nem ismerem, 2. a Szt. István, Péter és I. Géza királyok által betelepített német lovagok vagy II. Géza alatt bevándorolt előkelő szász családok valamelyikétől való származás. Részemről ez utóbbit nem tartom valószínűnek, mert nem tudunk példát arra, hogy különösen a szász előkelők közül már a XIII. században valaki teljesen elmagyarosodott volna. Szerintem minden kétséget kizáróan magyar család.
Értekezésemhez felhasználtam Bolyai Gergely 1887-ben kelt, nálam lévő kéziratát és Szentkatolnai Bakk Endre volt vízaknai plébános 1896-ból való, ugyancsak kéziratban nálam lévő és a Bolyai-család történetét Bolyai Gergellyel, kevés eltéréssel, egyezően tárgyaló munkáját. Ezekre mindig külön nem fogok hivatkozni, hanem inkább azokra a forrásokra, amelyekből ők is merítettek.
Proth. I/8. Felső-Fehér m. 6. és 53. 1. és 1/8. Küküllő 40. 1.
1. Gáspár a család tekintélyes tagja volt. 1324-ben az erdélyi rendek a nemesség sérelmeinek orvoslása végett Bethlen Gergellyel, Erdődi Jánossal, Dertsei Péterrel, Bethlen Miklóssal, Bányabükki Jánossal és Zsombori Péterrel Budára küldték I. Károly királyhoz követségbe.* Bolyában kastélya volt, amelyet eszerint vagy őmaga, 50vagy már édesatyja, I. Ákos epíttetett.* Fia Sáldor (vagy Káldor?), ennek fia pedig János volt. Utóbbiról csak annyit tudunk, hogy feleségét Dorottyának hivták, akit 1426-ban Szentpál, Ugra, Laczkód, Széplak, Balázsfalva, Tür, Csifud, Vécze és Kapus, részint Maros-, részint Küküllő-menti részbirtokokba rendelnek beiktatni,* továbbá, hogy 1432-ben kirendelt királyi ember Andreas von Reps praedialistának és kőhalmi királybirónak a királyfalvi és galaci birtokokba való beiktatatásához.* Több gyermeke maradt. Közülök Tamás nevű fia vitte tovább a családnak ezt az ágát.
Gr. Kemény J.: Dipl. Trans. sup. I. 229–232. és Szilágyi: Érd. Tört. I. 92.
Marienburg Erdély geográfiájában ezt írja: «In Königs Carl I. den Siebenbürgischen Adel 1324 ertheilten Privilegium kommt ein Gaspar de Bolya vor, aber nachgebens besass der Sächsischer Nationgraf Marc Pempflinger Portionen in denselben.» – Ezzel szemben meg kell jegyeznem, hogy Pempflinger a jelenlegi bolyai kastélyt sohasem bírta. Abban az időben két Bolya volt: felső és alsó, és mindkettőnek volt erődített helye. A felsőközség valamint az abban állott erődítmény a jelenlegi Bolyától keletre másfél km-re feküdt, a Hidegvíz pataka völgyétől nem is látható elrejtett völgyben, mely ma «Kisbolyateke» néven határdűlő. Itt egy dombon még a XIX. század elején is fennállott egy szilárdfalú őrtorony, melyet a mult század 30-as éveiben leromboltak, anyagát széthordták, a 70-es években pedig még a talapzatát is elhordták. Ez a felsőbolyai kastély eredetileg a Vízaknai-családé volt, amely Bolyai G. szerint egy törzsből eredt a Bolyai-családdal, mert ugyanazokban a falvakban volt birtokos, amelyekben a Bolyai Mátyás király alatt Vízaknai Miklós bírta, aki az 1468. évi felkelésben résztvevén, elvesztette, és a király Ernst Jánosnak adományozta. Később a kastély és birtok visszakerült Vízaknai kézre, mert 1495-ben Miklós leányát, Vízaknai Magdolnát, Guthi Ország Sebestyénnét abba beiktatták. Úgy látszik, később Pempflinger Márk kapta, kitől Szapolyai János elvette és 1529-ben Bolyai Györgynek adta.
Gyfr. kápt. div. Cott. Alb. I. Fasc. III. No. 41.
Gyfr. Tom. Fragm. II. 496.
Tamás, kinek neje a nagy szerepet játszó és nagy vagyonú Gerendi-család tagjának, Miklósnak Klára nevű leánya volt, 1494-ben fordul elő először, amidőn II. Ulászló királytól Bolyai Jánossal, id. Gáspárral és ennek nejével Bethlen Brigittával, tovább ifj. Gáspárral együtt nova donatiót kap a bolyai uradalomra és a hozzátartozó hidegvizi, mihályfalvi, vesződi, ingodályi, ivánfalvai, embertelki, bürkösi és kövesdi birtokokra, amelyekbe be is iktattattak. Ezek a birtokok tehát már eddig is a Bolyai-család kezén voltak. Ez az oklevél azonban főleg azért fontos, mert megállapitja, hogy a Bolyaiak I. Ákosnak a leszármazottai.*
Kolozsm. konvent levt. Cott. Alb. C. No. 16.
Tamásnak és Gerendi Klárának fiai Ádám és Gáspár. Ők vesztik el «per notam infidelitatis» a bolyai kastélyt és a föntebb felsorolt birtokokból az őket illető részt, mégpedig legnagyobb részüket örökre, mert azontúl a kastély és a hozzátartozó birtokok sok birtokos kezén mentek keresztül, de Bolyai tulajdonba, kivéve néhány részbirtokot, soha többé vissza nem kerültek. Abban a mozgalmas időben, amikor az országnak két királya volt, ez a vidék nagyrészt I. Ferdinánd pártján volt, amely pártnak vezetői Bethlen Elek alvajda és Gerendi Miklós erdélyi püspök, a Bolyai fivérek nagybátyja, voltak. Vezető egyéniségek voltak még: Majláth István, Fogaras várának ura, Apaffi Miklós, Vingárdi Horváth Gáspár és Pempflinger Márk szebeni királybíró, a szászok grófja. Ezek Szebenben székeltek és Ferdinánd erdélyi kormányát alkották. 1532-ben Bethlen Elek, Apaffi Miklós és Pempflinger Márk Bécsbe mentek tanácskozni és segitséget kérni.* A két Bolyai testvér szintén I. Ferdinánd pártján volt. Szapolyai János király ezért 1532-ben birtokaiktól megfosztotta őket és azokat sámsondi Körözsi Ferenc udv. tanácsosának és Matuznai István titkárának adományozta.* Hogy Körözsi és Matuznai miként osztoztak meg a kapott jószágokon, nem tudjuk, csak annyi bizonyos, hogy Matuznai neve azokkal kapcsolatban többé nem fordul elő. Valószinü, hogy Körözsi magához váltotta az ő részét is. Utóbb sok súrlódás lehetett emiatt egyrészről Bolyai I. Ádám és IV. Gáspár, másrészről Körözsi között, mig végre kiegyeztek oly módon, hogy Körözsi 1543-ban Hidegvíz, Mihályfalva, Isztina és Vesződ részbirtokokat, 200 frt-ért visszabocsátotta, azzal a feltétellel, hogy Körözsi ellen a jobbágyokon elkövetett kegyetlenkedései miatt nem inditanak eljárást.*
Szilágyi S. Erd. Tört. I. 251.
Gyfr. kápt. Cent. I. 18, 34; u. o. cent. 94; u. o. cist. 2. fasc, 4. no. 3; cott. Alb. cist. I. fasc. 3. no. 42.
U. o. cott Alb. cist. I. fasc. 5. no. 40.
A birtokaiktól megfosztott Bolyaiak azonban nem maradtak birtok nélkül, mert Ferdinánd király sietett őket, úgy ahogy tudta, kárpótolni. Nekik adományozta anyjuk, Gerendi Klára osztályos részeit, amelyeket rokonaival közösen bírt: 51Torda megyében Alsó- és Felsőgerendet, Egerbegyet, Keresztúrt, Lónát, Keczét, Alsó-, Felső- és Középfügedet, továbbá Kolozs megyében Magyar- és Oláhbányabükköt, összesen 11 falut.* Az adományozás 1538-ban történt, de a beiktatás csak később, 1555-ben, édesanyjuk halála után.* Erre az adományozásra azért volt szükség, mert, ha ez meg nem történik, anyjuk halála után a Gerendi-birtokokat a Gerendi-család férfitagjai örökölték volna. Bolyainé Gerendi Klára halálakor kb. 65–66 éves lehetett. I. Ádám és IV. Gáspár anyjuk halála után 1557-ben elzálogositották alsó-, közép- és felsőfügedi részbirtokukat Décsei Pálnak.*
Kolozsm. levt. Neoregestr. no. 3.
U. o. Prot. Izabellae fol. 88.
U. o. cent. V. 82.
Gáspárnak sem nejéről, sem utódairól nem tudunk. Ádámnak felesége Nemegyei Pestesi Anna volt, kitől három fia és három leánya született. Közülök Gáspár nevű fia vitte tovább a családot. I. Ádám 1568-ban már nem él, mert felesége, Pestesi Anna ekkor már mint özvegy fordul elő. Az özvegy és fiai: II. Ádám és V. Gáspár 1588-ban a Gerenden, Oláhlónán és Gerendkeresztúron levő részjószágaikat eladják Zsombori Lászlónak 400 ezüst frt-ért.*
Kolozsm. levt. Prot. DD. fol. 152.
V. Gáspár a Körözsi Ferenctől visszaszerzett Mihályfalván lakott, és a «Mihályfalvi» előnevet használta. 1576-tól neve előfordul magánjogi okiratokban, de hősi halálával a történelem lapjaira is ráírta nevét. Tudjuk, hogy 1595. május 25-én Mihály havasalföldi vajda alávetette magát Báthory Zsigmondnak és hűséget esküdött «Erdély, Havasalföld és Moldva fenségess fejedelmének», majd esküjét megszegve, orvul támadt Erdélyre. Ez alkalommal Bólyai V. Gáspár is hadbaszállt. A sellenbergi ütközetben, 1599. okt. 28-án, Korniss Gáspárt, a fővezért, Ravaszdi György tanács urat és Bolyai Gáspárt elfogták. A két előbbit Mihály vajda mint régi ismerőseit és barátait fogadta és saját kocsijára ültetve, hátraküldte táborába; de Ravaszdit a székelyek – akik haragudtak rá, mert mint udvarhelyi várkapitány Báthory Zsigmond alatt a székelyek mozgolódását véresen elnyomta – a kocsiról lerángatták és darabokra vagdalták. Korniss Gáspárnak nem történt bántódása. Bolyai Gáspárt azonban Mihály vajda – állítólag magánbosszúból – lefejeztette.* Felesége Háportoni Forró György leánya, Erzsébet, egy ma is virágzó, előkelő nemes családnak a sarja volt, kivel Forró község határában a «nagy felső tó» nevű halastavat kapta. Ezt 1587-ben 200 frt-ért Sárdi Gyarmathy Gergelynek eladta*. Három fiairól tudunk, úgymint Györgyről, Tamásról és Lászlóról. Ezeknek nem maradtak utódaik. Velük I. Gáspár ága kihalt.
Dr. Szádeczky K. Lajos: Erdély és Mihály vajda. – Bolyai G. és Bakk E. magánbosszúnak állítják Gáspár kivégeztetését, de hogy miért haragudott rá a vajda, nem tudják, csak céloznak rá, hogy anyagi okok miatt. A bolyai kastély ebben az időben Mihály vajdáé volt, aki azt hűségesküje letétele után kapta Zsigmond fejedelemtől. Talán mert tudta, hogy ez valamikor Gáspár őseié volt, a jogos tulajdonost akarta benne megölni; vagy minthogy Gáspár Mihályfalván lakott, amely hajdan szintén a kastélyhoz tartozott, ezt kívánta megszerezni.
Prot. Anonimi fol. 54. (?)
2. I. Mihályról csak annyit tudunk, hogy szintén I. Ákosnak volt a fia. Az ő fia, IV. Tamás 1406-ban már nem volt az élők sorában. Ennek fia I. György Zsigmond király egyik oklevelében szerepel 1407-ben. Felesége Magorai Margit volt; gyermekeiről azonban nincs emlékezés. A források szerint ez az ág már a XV. században kihalt. Nincs azonban kizárva, hogy ennek a Györgynek fia, vagy unokája volt az a Zsigmond, aki 1494- és 1515-ben «Sigismundus filius Pancratii de Bolya» mellett «alter Sigismundus de Bolya» megjelöléssel fordul elő.* Ez a «másik» Zsigmond lehetett Mihálynak a leszármazottja. A forrásokmem említik, kinek volt a fia, csak annyit mondanak, hogy Bolyában, Ingodályon, Sáldorfon, Salkón és Isztinán fekvő részbirtokait 1514-ben elcserélte Hosszúaszói Mártonnak és feleségének, Eufrozinának a Torda megyében fekvő Alsó- és Felsőjárán, Nagyokloson és Szárdályon lévő részbirtokaival. Ettőlfogva Járában lakott és a «Járai» előnevet használta.*
Kolozsm. levt. Cot. Alb. C. 16.
Gyfr. kápt. levt. Div. cist. I. fasc. 3. no. 46.
Ennek a Járai Bolyai Zsigmondnak neje ismeretlen. Egy fia maradt: Mihály,* aki 1539-ben az imént említett birtokokat 1000 frt-ért eladta Szilvássi Jánosnak, Istvánnak, Lászlónak és Mártának.* 52Csupán egy lányt hagyott hátra, s igy vele ez az ág is kihalt.*
A Mihály név is azt a feltevést látszik alátámasztani, hogy ők valóban I. Mihály ágából származtak. A «járai» ágat nem tudjuk máskép a származékrendbe beilleszteni.
Kolozsm. levt. Prot. Extr. fol. 197.
3. I. Tamásnak, ugyancsak I. Ákos fiának, felesége Chifud Orsolya volt, kinek Gátfalván volt leánynegyede, amelyet 1302-ben 150 frt-ért eladott a Haranglábi Beszter örökösöknek.* Fiuk, szintén Tamás (II). Erről semmit sem tudunk; még nejének nevét sem. Ennek a fia ismét Tamás, e néven V.-ik, 1411- és 1453-ban jön elő.* Felesége Bethlen Orsolya. Fiuk (id.) II. Gáspár, aki 1494-ben már nős. Neje Bethlen Brigitta, akivel – mint föntebb már említettük – ebben az évben II. Ulászló királytól nova donatiót szerez, Bolyai Jánossal és Tamással együtt, a Bolya völgyében fekvő birtokokra.* Ez az oklevél még azért is nevezetes, mert Gáspárné Bethlen Brigitta is külön mint adományozott van megnevezve, aminek következménye az lett, hogy midőn Gáspár utódok nélkül halt el, özvegye 1508-ban nővére, Geszt Lászlóné Bethlen Kata fiának, Geszt Ferencnek és maradékainak hagyományozta úgy a nova donatióban kapott javakat, mint egyéb vagyonát, és e hagyományozására II. Ulászló király hozzájárulását is megszerezte.* Ezzel a Gáspárral I. Ákos harmadik fiának, I. Tamásnak az ága is kihalt.
Kolozsmon. levt. Catt. Küküllő no. 8.
Fejér: Cod. dipl. IX. 6. 151. 1.
Kolozsm. levt. Cott. Alb. C. no. 16.
Kolozsm. Cott. Alb. G. 20. – Ezek a birtokok voltak: Bolya, Mihályfalva, Vesződ, Hidegvíz, Ingodály, Sáldorf, Salkó, Ivánfalva, Kövesd, Alamor, Örményszékes, Mártonfalva, Feketevíz, Váralja, Embertelke és Bolyában egy kőház, valamint Péterfalva, Szépmező, Pánád, Oláhszépmező és Iklód, küküllőmegyei részjószágok.
4. I. Ákos fia II. Ákosról, sem fiáról, III. Tamásról puszta létezésükön kívül semmit sem tudunk. Feleségeik neveit sem ismerjük. Tamástól két fiu maradt: Pongrác és III. Ákos. Mindketten alapitottak családot.
Pongrác ága. Pongrác előfordul néhány családi okiratban. 1480 táján felesége özvegy Hosszúaszói Gyrörgyné Szentpáli Anna és ettől ugyanakkor gyermekei: Potenciána és Rusint*. A föntebb emlitett 1494. és 1515. évi oklevelekben pedig fia, Zsigmond is meg van nevezve; de ugyanez a Zsigmond már 1487-ben, Báthory István egy ítéletében is előfordul.* Zsigmond Háportoni Tamással együtt 1495-ben perelte Miske Benedeket, Pétert és Tamást, mivel ezek erőszakosan elfoglalták Csesztvén egy nemesi házukat és szőlőjüket, továbbá ugyancsak ebben az évben megidézteti Miske Benedeket, Mikeszászán lévő nemesi kúriájának, malmának és szőlőjének, valamint Csekelakán lévő részjószágának elfoglalása miatt.* 1511-ben Bethlen Miklós, fiai János és Farkas nevében is, ellenemond annak, hogy Bolyai Zsigmond a bolyai részjószágra rátegye kezét.* Végül 1521-ben II. Lajos király Bolyai Zsigmondnak, valamint György, Lajos, Dávid, Márton és János nevű fiainak nova donatiót ad Bolya, Vesződ, Mihályfalva, Ingodály, Kisenyed, Farkastelke, Hidegviz, Sáldorf, Salkó, Isztina, Ivánfalva, Kövesd és Újfalu helységekben fekvő részjószágokra.* Ez az oklevél tanúsitja, hogy Zsigmondnak négy fia volt. Utódaiknak azonban sehol sincs nyoma. Velük Pongrác ága nyilván kihalt.
Csánki: Magyarország tört. földrajza a Hunyadiak korában. V. 822.
Archiv. Sax. mat. 447.
Kolozsm. levt Cott. Alb. B. 55
Cent. C. no. 5.
Br. Radák levéltár az Orsz. Levt.-ban.
III. Ákos ága. Ez az ág az, amely napjainkig fennmaradt, és amelyből Farkas és fia János, a két nagynevü matematikus származott. III. Ákosnak, mint az alábbi táblázaton látható, három fia volt, akik közül azonban egyedül Tamásnak maradt egy fia. Ha ez a VII. Tamás az, aki 1447-ben Hunyady János kormányzótól pallosjogot kapott,* akkor az a Bolyai Tamás, aki 1523-ban kijelölt királyi ember.* más ágbelivel lehet azonos, vagy forditva. Fia, II. György vitte tovább a családot. Még mint kiskorú vesztette el szüleit. 1529-ben Szapolyai János alatt várnagy, akitől ebben az évben Bolyában Pempflinger Márktól hűtlenség cimén elvett részbirtokokat kap, azzal, hogy ezek «örökség jogán» úgyis őt illetik.* 53Hogy azonban valóban birtokukba lépett-e György, nem tudjuk, mert midőn ugyanabban az évben be akarta magát azokba iktattatni, Bethlen Farkas Miklós a statutiónok ellenmondtak.* A következő évben úgy ő, mint Fráthai Mátyás és neje Bolyai Erzsébet tiltakoznak az ellen, hogy János király a Bolyában lévő javakat Bethlen Farkasnak és Miklósnak eladományozza, akik azokat a királytól felkérték.* A király ugyanis Bethlen Farkasnak és Miklósnak Bolyában és a többi fentebb felsorolt tizenkét faluban részjószágokat adományozott, talán éppen a Pempflingertől elvetteket. 1532-ben Bolyai György és Háportoni Forró Mátyás pert inditanak Sámsondi Körözsy Ferenc ellen, minthogy Báthory István erdélyi vajda itélete szerint köteles lett volna nevezetteknek visszaadni Vecsérden, Rováson, Gezésen, Kisenyeden és Mártontelkén általa elfoglalt birtokokat.*
Br. Radák levt. Regest. pag. 557. fasc. III. no. 46.
Bakk Endre kézirata.
Br. Radák levt. Regest. 17 és 95. Ez a György tehát kortársa volt I. Ádámnak és IV. Gáspárnak, akik Ferdinánd király pártján lévén, Szapolyai János kir. által notáztattak és elvesztették a bolyai kastélyt. Pempflinger Márknak nem Bolyai-; hanem Vizaknai-birtok volt a tulajdonában. Hogy pedig az adománylevél mégis azt mondja, hogy örökség jogán is Bolyai Györgyöt illették azok a jószágok, igazat látszik adni Bolyai Gergely feltevésének, hogy a Vízaknai-család egy törzsből ered a Bolyai-családdal.
Gyfr. kápt. levt. Cott. Alb. I. fasc. no. 15.
Kolozsm. levt. Prot. Extr. fol. 9.
Kemény J. Not. Cap. Alb. p. 226. Arch. Sax. mat.
II. György felesége, a vagyonos Mikeszászi Horváth Orsolya volt. Mikeszászán, Lunkán, Keszléren, Lodormányon, Oláhbükkösön voltak részbirtokai. György rövid életű volt. Fiatalon özvegységre jutott neje másodszor Farkas Jánoshoz ment nőül. Ettől született leánya, Klára a Mikeszászán lakó Radák Imre felesége lett.
II. Györgynek Horváth Orsolyától János nevű fia és Borbála nevű leánya származott, akit Morgondai János vett el. Imént említett fia, IV. János 1578-ban kir. ember; előfordul 1580., 1584. évi oklevelekben is. A közéletben nem szerepelt. Nejétől, Sárközy Zsófiától, két fia és négy leánya született.* A család továbbterjesztője csupán egyik fia volt, akit forrásaink egyszer Györgynek, máskor Gergelynek neveznek.*
Horváth Orsolyára és Sárközy Zsófiára vonatkozólag Bolyai G. és Bakk E. eltérnek egymástól. Bolyai G. szerint Horváth Orsolya anyja volt IV. Jánosnak, Bakk E. szerint második felesége; de Bakk is IV. János anyjaként Orsolyát nevezi meg, családnevét pedig nem tudja. Bolyai okmánymásolatot közöl, mely az ő állítását igazolja; így én ezt fogadtam el.
Bolyai G. és Bakk h. szerint György; Szolnok-Doboka monogr. V. 167. és 388. lapjain: Gergely.
Ez a VI. György vagy Gergely idősebb korában nősült. A jómódú birtokos családból való Kalotaszegi Tötöri Balázs leányát, Erzsébetet vette el. Több családi okiratban fordul elő. 1632. előtt halt meg, kiskorú gyermekeket hagyva hátra. Ezek: János (e néven V.), Margit, később Kocsárdi Gálfi Jánosné, és Zsigmond. A két fiú felnővén, együtt katonáskodott, amire a mozgalmas XVII. század elején bőven volt alkalom. Zsigmond valamelyik háborúban hősi halált halt, mig János török fogságba esett, ahonnan csak tizévi raboskodás után, 1620 táján tért haza. Ez idő alatt a bolyai kastélyban lakó Szilvássy Boldizsárné sz. Perneszy Erzsébet és a Keresden lakó Bethlen Ferenc, akinek a Bolya völgyében sokhelyütt volt a Bolyaiakkal szomszédos birtoka, egyes részeket: szántókat, réteket, erdőket elfoglalták. Mikor Bolyai János hazakerült a fogságból igyekezett birtokait visszaszerezni, s ez részben sikerült is neki. Mielőtt erről részletesebben szólnék, szükségesnek tartom ismertetni a bolyai kastély és a hozzátartozó részbirtokok tulajdonjogában 1532 óta beállott változásokat, vagyis attól fogva, amikor Bolyai Ádám és Gáspár azokat per notam infidelitatis elvesztették, s Körözsi Ferenc fejedelmi tanácsos és Matuznai István udvari titkár kezére kerültek. Azóta immár száz év telt el és a várkastély többször cserélt gazdát. Körözsi Ferenc 1558-ban utódok nélkül halván el, Izabella királyné inti özvegyét, Tegzes Annát, Körözsi Miklóst és Jánost, hogy Körözsi Ferencnek Erdélyben bárhol maradt birtokai a királyi kincstárra szálltak; tehát a bolyai várkastély és hozzátartozó jószágok is.* Izabella a bolyai kastélyt és a hozzátartozó birtokokat Somlyai Báthory Istvánnak adományozta 1560-ban.* Ezt megelőzőleg (1559-ben) Báthory kiegyezett Körözsi özvegyével oly módon, hogy Körözsiné 1000 frt ellenében e jószágokra való jogáról lemond.* De Báthory István fejedelem és lengyel király nem sokáig tartotta meg magának ezeket a javakat, hanem 1566-ban bátyjának és fejedelemségében utódjának, Báthory Kristófnak adományozta.*
Gyfr. kápt. Cott. Alb. cist. L. fasc. 4.
U. o. no. 72.
U. o. no. 32.
Erdély orsz. tört. tár. I. köt. III. rész. 80.
Báthory Kristófnak és nejének, Bocskai Erzsébetnek volt egy nevelt leánya, akihez rokoni kötelékek is fűzték: Perneszy Erzsébet, Osztopáni Perneszy István udvarhelyszéki főkapitány és Bethlen Anna leánya. Korán árván maradt és igy 54került Kristóf fejedelem gyámsága alá. 1562-ben született és kb. 1678–79-ben férjhezment Kocsárdi Gálfi János fejedelmi tanácsoshoz, akinek első felesége Bolyai Margit volt.* Kristóf fejedelem, talán nevelt leányára való tekintettel és azért, mert Gálfi volt Zsigmond fiának nevelője, nekik adományozta a bolyai várkastélyt és a hozzátartozó részjószágokat. Mint tudjuk, Zsigmond fejedelem 1593-ban Gálfit lefejeztette, birtokait, közöttük Bolyát is, elkobozta, s ez utóbbit Mihály oláh vajdának adományozta. Midőn az oláh vajdát 1601 augsztus 19-én Tordán felkoncolták, a bolyai kastély visszakerült jogos tulajdonosához, Perneszy Erzsébethez. Perneszy Erzsébet közben másodszor is férjhezment Gibárti Keserű Jánoshoz,* Fejér megye főispánjához. Ez azonban 1603-ban pestisben meghalt.* De nem sokáig maradt özvegy, mert – bár ekkor már elmúlt 40 éves – harmadszor is férjhezment Cseszeliczki Szilvássy Boldizsárhoz, akivel együtt kapták 1607-ben Rákóczy Zsigmondtól a vingárdi kastélyt és tartozékait.* Mint Szilvássynénak egyideig még arra is kilátása lehetett, hogy fejedelemmé lesz, mert férje Bethlen Gábornak ellenjelöltje volt; mindamellett Gábor fejedelem alatt is megmaradt főispánnak és tanácsúrnak.* 1616-ban a Homonnay-féle mozgalom idején a fejedelem Szilvássyékat is elfogatta. Szilvássyt Hunyad várába, Perneszy Erzsébetet a nagyenyedi templom-kastélyba záratta. A segesvári országgyűlés az év októberében tárgyalta perüket, s ekkor többen kérték a fejedelmet, engedje meg Szilvássyéknak, hogy találkozzanak. A fejedelem megengedte. Midőn azonban a templomba vezették őket, ahol, mint rendesen, most is tartattak a gyűlések, Perneszy Erzsébet összerogyott. Szilvássy és neje kegyelemért könyörögtek, s ezt november 3-án meg is kapták, de jószágaik tetemes részét elvesztették. Csak Bolyát és a hozzátartozó birtokokat hagyta meg nekik a fejedelem. Később azonban többi birtokaikat is visszakapták.* Perneszy Erzsébetnek Gálfitól voltak ugyan gyermekei, de ezek utódok nélkül haltak meg; Keserű Jánostól és Szilvássy Boldizsártól pedig nem születtek gyermekei. Ezért férjével együtt 1627-ben egyezséget kötött Nagyszalontai Tholdy Györggyel, mely szerint leszármazottak hátrahagyása nélkül történő elhalálozásuk esetén a bolyai várkastélyt és hozzátartozó birtokokat reáhagyják, de tartozik a kastélyon eszközölt javítások kárpótlásául 1000 frt-ot fizetni és a javak haszonélvezetében Szilvássyékat életük fogytáig meghagyni; amennyiben pedig Tholdy is gyermektelenül halna el, ezt a vagyont Bethlen Anna és Druzsina fogja örökölni.* Tholdy György Bethlen Gábor végnapjaiban, 1629. június 5-én, a száldobosi fürdőben, ahol gyógyulást keresett a beteg fejedelem, tőle adománylevelet szerzett, s ebben Bolya, Ingodály, Isztina, Rovás, Sáldorf és Salkó faluk vannak felsorolva mint a kastély tartozékai.* Szilvássy Boldizsár még 1629-ben meghalt, ellenben Perneszy Erzsébet 1639-ig élt. Így csak ezután vehette birtokba Bolyát Tholdy György. Ezt ő azért szerezte meg, mert a folytonos török rajtaütések következtében nagyszalontai kastélya és birtoka igen sok károsodásnak volt kitéve. Utóbbit el is adta 1625-ben az oda már régebben letelepített hajdúknak két részletben fizetendő 1000 tallér vételárért.* Egyelőre azonban özv. Szilvássyné Perneszy Erzsébet lakott a bolyai kastélyban és bírta a jószágokat; azokat is, melyeket Bolyai Jánostól ennek török fogsága alatt jogtalanul elfoglalt. Bolyai János perrel akarta visszakövetelni birtokait. Ezt azonban Szilvássyné nem várta meg, hanem Gerendy István és Koszta Mátyás nemes urak jelenlétében 1633. okt. 10-én egyezségre lépett vele, melynek értelmében «mivel Bolyai Györgynek két fia maradván, János és Zsigmond, mindketten az atyjuktól kisdeden maradván, senki gondviselőjük nem lévén, egyszer és másszor is foglaltak el szántóföldeiket, réteiket, szőllőiket, erdeiket az árváknak itthon nem létükben, az mely jókat mikor Bolyai János uram haza jött volna idegen országból, 55talált Szilvássy Boldizsárné Perneszy Erzsébet kezén ... mivel Bolyai János uramnak, a bolyai határban az ő kegyelme mostani értékéhez képest elegendő földi vadnak, Bolyai János uram Szilvássy Boldizsárné asszonyomat életéig meg ne háborgassa, halála után pedig Perneszy Erzsébet asszonyomnak mind azok a jók, a melyek Bolyai György uraméi voltak és fiára Jánosra maradtak, úgymint szántóföldek, rétek, erdők és szőllők, Bolyai János uramra és ő kegyelme maradékaira visszaszálljanak». Ezek birtokbavétele azonban csak hat év mulva következett be.*
Bolyai VI. György és Tötöri Erzsébet leánya.
Keserü István és Mojsze Zaffira, havaselvi fejedelem híres leányának fia.
Száz. 1887. évf. 404.
Száz. 1888. évf. 507.
U. o.
U. o.
Kolozsm. konv. levt. és Cyfr. kápt. Alb. F. 1. 1627; Száz. 1886. évf. 639; Gyfr. Lib. Reg. 14. fol. 106.
U. o. Ebből látjuk, hogy ekkor már a bolyai kastélyhoz ama birtokok közül, amelyeket B. Ádám és Gáspár elvesztettek, nem tartoztak: Mihályfalva, Vesződ, Hidegvíz, Ivánfalva, Embertelke, Bürdkös és Kövesd.
Rozvány Gy.: Nagyszalonta tört. 46.
Bolyai G. egész terjedelmében közli a megállapodást.
Bolyai János jó gazda és ügyes ember volt, aki a családi vagyonból az idők folyamán zálogba adott részeket visszaváltogatta. Így ő váltotta vissza Radák Imrétől a mikeszászi határban azt a Bolyai-birtokot, amelyet még édesatyja, György zálogosított el.* Özv. Szilvássy Boldizsárné Perneszy Erzsébet 1639 aug. 12-én 77 éves korában Bolyában meghalt és rá három napra várkápolnájában a szentély alatt általa építtetett sirboltba temették.* Temetésén az akkori fejedelemasszony, I. Rákóczy Györgyné Lorántfy Zsuzsanna is jelen volt.* Halála után egy évvel Bolyai János a gyulafehérvári káptalanhoz tiltakozást adott be, amelyben hivatkozva a létrejött egyezségre, ellentmond annak, hogy az egyezményben foglalt javak a bolyai várkastély tartozékainak tekintessenek. És valóban az ingatlanok vissza is szálltak rá.*
Bolyai G. és Bakk E. kézirata.
Bolyában lévő síremlék.
Száz. 1885. évf. 507. 1. jegyzetben.
Gyfr. kápt. Cott. Alb. cist. IV. fasc. 4. no. 51.
Bolyai János felesége Hidalmási Almásy Ilona volt, akivel Kolozs vármegyében Hidalmáson és Doboka vármegyében Kispetriben részjószágokat és sok ingóságot kapott.*
Bolyai G. kéziratában, családi levelekre hivatkozva.
Mikor halt meg János, nem tudjuk. Négy gyermeke maradt: két fiú és két leány. Közülök VI. János 1650-ben a kolozsmonostori konvent előtt a maga és testvérei nevében ellenmond annak, hogy édesanyja bizonyos birtokokat elidegenítsen. Ezután nem szerepel minthogy Nagyszebenben agyonlőtték. Véletlenül történt-e ez, vagy szándékosan, nem állapitható meg.* Három testvére: I. Gábor, Judit és Ilona között nagy korkülönbség lehetett, mert Gábor, mikor szülei meghaltak, még kis gyermek volt, s nővére Ilona és ennek férje gondnoksága alá került.*
Bolyai G. és Bakk kézirata.
Bolyai G. és Bakk E. egyöntetűen állítják ezt. Tekintve, hogy Gábor csak 1677-ben kezd szerepelni, holott édesatyja 1650-ben már nem élt, atyja halálakor még csak csecsemő lehetett.
Ilona férje Radnóthfái Székely András volt. Mindketten igen könnyelmű, pazarló emberek voltak. Úgy a saját, mint a gondjaikra bizott Gábor vagyonát, Küküllő, Fehér és Kolozs vármegyékben, elpazarolták, sok ingóságot és ingatlant eladogattak. Eleinte a Küküllő vármegyében Mikeszásza közelében fekvő, Bolyai-örökségből való Keszlér községben laktak; miután azonban ezt a birtokot Szakmári Samunak és testvérei utódainak, Iszlai Istvánnak és Jármi Mihálynak eladták, Bolyába költöztek az apai házba. A gondnokságukra bizott szerencsétlen öccsüknek, Gábornak neveltetését elhanyagolták, vagyonával pedig éppen olyan könnyelműen bántak, mint a sajátjukkal, és azokat az értékeket, amelyeket anyjuk, Almásy Ilona vitt a házhoz, eladogatták. Annyira, nem gondozták Gábort, hogy ez jobbágyoknál és részben távoli rokonoknál húzta meg magát.
Nővérüket, Juditot a törökök rabságba hurcolták Törökországba. Ilona a rokonoktól kiváltására pénzt kért kölcsön, amit a rokonok össze is adtak. Székely András el is utazott, hogy kiváltsa és magával hazahozza, «de veres csótáros hátas török lovat hozott, nem rabot», amin a rokonok roppant felháborodtak; feljelentették, megbüntetés végett kikérték, talyigára kötözték, úgy hordozták körül.* A házaspár erre Vízaknára küldött egy jobbágyot Nagy Péter deákhoz, akinek a fogságban levő Judit hidegvizi részjószágát elzálogosították, és az így szerzett pénzzel elégítették ki a rokonságot. Szegény Juditot azonban nem váltották ki. Ő török rabságban pusztult el. Úgy a közeli, mint a távoli rokonság sokat intette és korholta őket, de eredmény nélkül. Ilona egy időben férjétől is szabadulni akart, ami oly nagy port vert fel, hogy még a ref. papok gyűlésén is megbeszélés tárgya volt. Ott értesült erről egyik 56közeli rokonuk, Radák Imre. 1670. nov. 29. kelettel dorgáló levelet intézett hozzá, amelyben megirja, hogy a papok gyűlésén tárgyalták az ő kicsapongó és tékozló életmódját és férjével való áldatlan viszonyát. Kemény szemrehányást tesz neki, s inti, térjen jó útra, mert «ha továbbra is igy megyen bizony sok keserves könyhullatásokkal fogja nagy kárait szemlélni, de ezzel se mehet az dolog véghez, hanem a világ előtt mocskolódással telik el, holta után emlékezete is hasonló marad. Kegyelmedet azért, mint én nekem tagadhatatlan Atyámfiát feljebb való irásom szerint igen atyafiságos szándékkal meg is intem s kérem szép gyermekeidnek szántszándékkal torkokat megmetszeni, nemzetségedet és atyafiaidat elevenen eltemetni ne igyekezzél.» Ez a kemény levél annyiban használt, hogy férjével továbbra is együtt maradt, de életmódjukban nem változtak meg; úgy a Judit, mint a Nagyszebenben agyonlőtt János testvérük vagyonát elpazarolták.* Bolyában Szilvássyné által elfoglalt, de halála után atyjukra, Bolyai Jánosra visszaszállt Csákány (mai nevén Csokána) nevű erdőt, amely közel 1000 hold volt, Tholdy Györgynek 300 frt-ért eladták; azonkívül úgy Bolyában, mint a többi falukban több ingatlant, sok jobbágytelket, kb. 100-at, eladtak. Ezekhez később, kénytelen-kelletlen, utólag Gábor is beleegyezését adta, mert hiszen egyebet nem is tehetett.* Miután Ilona Bolyában lévő részét elpazarolta, és minthogy bizonyára kénytelen volt az időközben felnőtt Gábornak az apai házat és birtokot átadni, férjével és gyermekeivel Salkóra költözött, mely birtok utódaira is átszállott. Ez az 1670-es évek közepe táján történhetett, amikor Gábor számitásunk szerint nagykorúvá válhatott. Ő aztán igyekezett visszaperelni, amit lehetett, perrel támadván meg gondnokait. A kihallgatott tanuktól szerzett bizonyítékok hatása alatt nővére, Ilona egyezkedni kezdett, s az egyezség 1678. febr. 20-án Száva Péter és János, valamint Szokonyai János előtt Szászörményesen meg is történt. Ennek értelmében az addig fennállott ellentéteket meg szüntették.* Az ingó és ingatlan vagyontárgyakon kívül Ilona és férje még a családi iratokat is eladogatta. Nyoma van, hogy Gábor 1695-ben követelte a családi «leveleket», de eredménytelenül. 1712-ben panaszt adott be a kir. főkormányszékhez, amelyben követelte, hogy a Székely András által eladogatott és zálogba vetett családi leveleket neki adják vissza. A főkormányszék el is rendelte azok visszaadását és Felső-Pehér vármegye ugyanazon év júl. 6-án Medgyesen kelt határozatával elrendelte, hogy azok a családi iratok, amelyeket Székely András eladott vagy elzálogositott «a Bolyai-család nem csekély kárára», Bolyai Gábornak, mint törvényes jogutódnak visszaszereztessenek. Azonban ennek a rendeletnek sem lett foganatja.* A Keresden lakó gr. Bethlen Eleknek 1725. okt. 16-ról keltezett levelét idézi Bolyai Gergely, amelyben nevezett felhívja Székely Andrást, hogy amennyiben volnának birtokában még Bolyai-családi levelek, azokat vigye el hozzá Keresdre, nem lesz hiábavaló a fáradsága.*
... «a tisztektől kézbe kérték». (Bakk E. hivatkozva Inqu. Relatoria 1695. szept. 1.)
Bolyai G. kéziratában egész terjedelmében közli Radák Imre levelét. Az eseményeket úgy ő, mint Bakk E. egyezően adják elő.
Bolyai G. és Bakk E. hivatkozva 1695. és 1697. évi esketésekre.
Bolyai G. és Bakk E. kézirata. Hogy ez a kiegyezés milyen kérdések körül forgott, forrásaink nem említik. Azt hiszem, csak a Bolyában lévő ház és birtok átadása lehetett a tárgya, a többi ellentét nem, mert később is igyekszik Gábor elpazarolt vagyonához jutni.
Bolyai G. és Bakk E. kézirata.
Bolyai G. kéziratában közli gr. Bethlen Elek levelét; a kelet azonban hibás, mert Bethlen Elek 1724. febr. 18–20. között meghalt. Neki azért volt szüksége ilyen levelekre, mert akkor készült a Bethlen-család az Apaffi-hagyaték kiperlésére és Elek szorgalmasan gyüjtötte az adatokat. Lásd «Causa Apaffyana» c. értekezésemet.
Gábor az atyjától örökölt birtokoknak – Ilona lelkiismeretlen és tékozló gazdálkodása miatt – immár csak kis töredékét birta. Ám ebbe nem tudott belenyugodni és állandóan kísérletezett, hogy azokat, akárcsak részben is, visszaszerezze. E célból 1695- és 1697-ben tanukat hallgattatott ki. Meginditotta-e a pert, és ha igen, milyen eredménnyel, erre nézve semmit sem tudunk; bizonyos azonban, hogy ettől az időtől fogva a Bolyai-család kisbirtokúvá vált és utódai mind szűkös viszonyok között éltek.*
Tehát az 1678. évi egyezkedés ellenére Gábor további lépéseket tett.
Gábornak feleségétől, Osgyáni Nagy Erzsébettől hat gyermeke született, akik közül csak VII. Jánosról és II. Gáborról szólunk külön. VII. János 57a «szakálas», 1678 táján született. Neve először 1696-és 1698-ban fordul elő bizonyos birtokügyekben. 1733-ban fivéreivel együtt, a szintén Bolyában lakó Gáborral, meg Györggyel, valamint nővérével, Thoroszkay Andrásné Bolyai Erzsébettel az elhalt Csapi Istvánné Bolyai Krisztina hajadon leányával, Csapi Erzsébettel, végül a Salkón lakó Székely-testvérekkel, kik a föntebb tárgyalt Bolyai Ilonának voltak a leszármazottai, Mikeszászán az ott lakó Radák Ádám rokonukkal egyezségre léptek, amelyben 100 frt ellenében felhatalmazták őt, hogy az idegen kézre került, Fehér és Küküllő megyékben fekvő ősi Bolyai javakat magához válthassa. Ennek alapján Radák, aki vagyonos és szerző ember volt, sokat visszaszerzett a Bolyai-elődök által elzálogositott ingatlanokból.* Ezt a Jánost torzonborz szakála miatt «szakálos»-nak nevezték. Nagyszemű, mérges és igen nehéz természetű ember volt. A kastélyban lakó Tholdyakkal állandóan civakodott, mire főleg az adott alkalmat, hogy birtokaik többhelyütt szomszédosak voltak. Egy alkalommal János olyan módfelett feldühödött, hogy kardot ragadva egymaga azzal a szándékkal, hogy a kastélyban lévőket összevagdalja, fölment a kastélyhoz. A bentlakók észrevették közeledését és a nagykaput előtte bezárták.*
Br. Radák levt.
Bolyai G. és Bakk E. kézirata.
János felesége Abrudbányai Fodor Pál és nemes Onodi llona leánya, Maria volt,* kitől három leánya származott. A családot tehát férfi-ágon nem ő, hanem öccse, II. Gábor vitte tovább. Feleségével, Mihályfalvi Debreczeni Júliával – a saját birtokán kívül – közösen bírt Kövesden egy nemesi kúriát négy sessióval, ezenkivül rétet Alsógezésen jobbágytelkekkel, Isztinán, Mihállyfalván és Hidegvizen is néhány jobbágyot, Mihályfalván pedig egy nemesi kúriát. Gábor 1752- vagy 53-ban halt meg; hét gyermeke ugyanis ez utóbbi évben osztozkodik meg hagyatékán. Bolyában a nemesi kúria és a hozzátartozó jobbágyok három fiának Gábornak, Sándornak és Zsigmondnak jutottak. A Csóra felőli faluvégen egy sessiót Gáspár és György, míg Júlia és Borbála a mihályfalvi kúriát kapták a hozzzá tartozó kevés földdel, szőllővel és jobbággyal.* Ebből az osztályból láthatjuk, hogy a hajdan nagykiterjedésű Bolyai-vagyon idők folyamán, de főleg Székely Andrásné Bolyai Ilona pazarlása miatt, mennyire összezsugorodott, mert hiszen a felsorolt vagyonrészek nagyon kis értékűek voltak. A fiúk közül Gáspárt tárgyaljuk külön.
Orsz. Levt. Gyfvári Prot. XXXI. 87.
Bolyai G. és Bakk E kézirata.
II. Gábor fiai közül VII. Gáspár 1732-ben született, meghalt 1804-ben. Fiatal korában ítélőmesteri cancellista, később szolgabíró és kir. arendae perceptor, majd 1770-ben gr. Bethlen János zágori birtokán jószágfelügyelő volt.* Családi vagyon visszaszerzése érdekében 1763- és 1766-ban Bolyában és Küküllő megyében tanúkihallgatásokat végeztetett, amelyekkel azokat a tanúvallomásokat igyekezett kiegésziteni, amelyeket még nagyatyja, I. Gábor 1695-ben vétetett fel a pazarló Ilona és férje ellen. Ugyanezt a célt szolgálhatta az is, hogy 1803-ban több családi iratot kimásoltatott a kolozsmonostori konventből.* Neje Pávai Vajna Krisztina, kivel anyósa halála után Domáldon birtokot kapott. Vajna Miklósné Szentkápolnai Kakutsi Klára 1777. febr. 5-én halt meg, s két gyermeke: a nevezett Krisztina és Ferenc úgy osztoztak meg, hogy Krisztina kapta Domáldot, amely állt egy nemesi kúriából, szántókból, kaszálókból, szőllőből, erdőből és korcsmáltatási jogból, valamint hat ház jobbágyból, Ferenc pedig a Doboka megyében fekvő Melegföldvárt. Ettől az időtől Bolyai Gáspárék többnyire Domáldon laktak, amely nagyobb és értékesebb birtok volt, mint a Bolyában lévő.* Egyik unokanővére, Gergely Józsefné Csapi Judit, a már emlitett Csapi Istvánné Bolyai Krisztina leánya, elhalván, Bolyában birt vagyonát Bolyai Júliának, a Gáspár nővérének hagyományozta. Ezt a vagyont Gáspár 1799. szeptember 7-én «négyrend jóféle gyöngy, 18 drb. boglár és egypár aranyfülbevalóért» megvásárolta, ezzel növelvén bolyai birtokát. Úgy látszik, ekkor ideiglenesen Bolyába ment lakni, de szerencsétlenségére, mert 1800-ban lakóháza kigyulladt, s ő maga is csak úgy tudott a lángokból kimenekülni, hogy az ablakon ugrott ki; ingóságai azonban mind odaégtek. Ez évben a telet a szőllőkertjében lévő filagóriájában volt kénytelen 58tölteni, mert csak a következő évben építhette fel újra házát. Ezt megelőzőleg is már kétszer volt tűzesete, melyek nagy károkat okoztak neki.* Nejét korán elvesztette. Általában szerencsétlen ember volt; de az anyagi csapások és elemi károk mellett legalább fiaiban telt öröme. Idősebbik fiáról, Farkasról már tudta, hogy rendkívüli tehetség és megélte tanárrá történt meghívatását. Ifjabb fia, Antal is jeles ember volt, ki tanulmányait Nagyenyeden jelesen végezte, majd jogot tanult, melynek elvégzése után a kir. táblához ment írnoknak, később Felső-Fehér vármegyének lett al-, majd főjegyzője. Antal nőtlen maradt, így vagyona Farkasra szállt. Gáspár 1804-ben halt meg. Halálos ágyán kijelentette, hogy nyugodtan hal meg, mert fiai már el vannak helyezve.*
Bolyai G. hivatkozva az 1776. lustrára. – Orsz. Levt., Prot. J/8 felső-Fehér vm. 40 1.
Ezek az iratok az 1302 , 1647., 1650., 1654., 1606 évekből valók.
Bolyai G. és Sakk E. kéziratai.
Bolyai G. kézirata.
U. o.
Farkas 1775. febr. 9-én született Bolyában.* 1781 szeptemberében hat és féléves korában atyja elvitte Nagyenyedre, ahol körülbelül kilenc évig tanult. Itt került össze báró Kemény Simonnal, akinek praeceptora volt. 1790 táján mindketten Kolozsvárra mentek, ahonnan együtt indultak el 1796-ban Jénába egyetemi tanulmányaik folytatására. Majd Göttingenbe mentek át s itt együtt tanultak Gauss K. F. későbbi hires csillagásszal és matematikussal, akivel Farkas egész életére terjedő barátságot kötött. 1799 szeptemberig maradt Göttingenben, ahonnan gyalog indult haza; de elérvén a Dunát, hajón folytatta útját Budapestig. Ide báró Kemény Simon kocsit küldött érte, amellyel hazaért és Kolozsvárt maradt. Itt 1801. szept. 28-án feleségül vette Árkosi Benkő Zsuzsannát, egy kolozsvári chirurgus leányát, s vele anyjától örökölt birtokára, Domáldra költözött, s ott leginkább pomológiával foglalkozott. Már ekkor ismert nevű matematikus volt, s 1804. febr. 4-én meghívták a marosvásárhelyi ref. Kollégiumban megüresedett matematika-fizikai és kémiai tanszékre. Beköltözött Marosvásárhelyre a természetben kapott tanári házba, és haláláig ebben lakott.*
Úgy Farkas, mint fia János élet- és jellemrajzát többen megírták; így felesleges, hogy részletesen foglalkozzam életrajzukkal és tudományos munkálkodásukkal. Ezért inkább csak olyan adatokat használok fel, amelyeket életrajzíróik vagy nem ismertek, vagy mellőztek, de amelyeket fia, Gergely feljegyzett. Élet- és jellemrajzukat legkimerítőbben Bedőházi János írta meg «A két Bolyai» c. művében, az addig ismert más életrajzok felhasználásával. Főleg ezt és Koncz József A marosvásárhelyi ev. ref. kollégium története c. munkáját használtam forrásul.
Bolyai G. és Bedőházi i. m.
A családi vonatkozású iratok megszerzésén ő is fáradozott. A kolozsmonostori konvent és a gyulafehérvári káptalan levéltáraiból több okiratot jegyzett ki és vett ki másolatban. Tudomása volt arról is, hogy Bolyai Ilona és férje, Székely András gróf Bethlen Eleknek Bolyai-iratokat adott el, s ezt szóba hozta gróf -Bethlen Elek* előtt, aki ezt mondta neki: «Professzor úr, nálam egész láda Bolyai-családi levél van.»Farkas később gróf Bethlen Kálmántól* kérdezősködött az iratok felől, s tőle azt a választ kapta, «hogy a gróf Bethlen Eleknél volt levéltár háromfelé oszlott. Egy rész ment gróf Bethlen Sándorhoz, a Kálmán atyjához, melyek Árokalján 1848-ban az oláhok által elpusztíttattak, más rész ment Bethlenbe az ott lakó gróf Bethlenekhez, a harmadik rész Kolozsvárt a minoritákhoz tétetett le.»*
Gr. Bethlen Pál tábornok és br. Kemény Krisztina fia.
Gr. Bethlen, Sándor és Tholdalaghy Zsófia grófnő fia.
Bolyai G. kézirata. Abban a helyzetben vagyok, hogy ezt a bemondást részben helyreigazíthatom. Valóban tény, hogy a gr. Bethlen-család ősi levéltára három részre oszlott és az egyik rész tűzvész martaléka lett, de nem Árokalján, hanem Küküllővárt. Szerencsére ennek a levéltárnak fennmaradt két teljes, 3–3 vaskos kötetet kitevő bő elanchusa, szép bőrkötésben; egyik teljes példány a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban, a másik teljes példány Keresden van. Kb. 4000–4000 oldalra terjednek. Ezeket ismerem, de Bolyai leveleket nem láttam bennük. A másik rész, a hajdan Bunon őrzött Bethlen-levéltár Keresden őriztetik, az eredeti keresdi levéltárral együtt. De Keresden van az a szépen fiókokba rakott, meglehetősen rendezett rész is, amelyet 1848-ban Kolozsvárt az óvári ferencrendi zárdába, tehát nem a minoritáknál, helyeztek biztonságba, és amelyet id. gr. Bethlen Bálint kb. 40–45 évvel ezelőtt visszavihetett Keresdre. Ebben a levéltárban is búvárkodtam, de Bolyai-iratokat itt sem találtam. A harmadik rész Bethlenben volt s most az Országos Levéltár őrizetében van. Lehet, hogy ebben vannak a Bólyai-iratok.
1809-ben, az utolsó nemesi felkelés alkalmával Farkas és testvére Antal maguk helyett 300 frt-ért megfogadták insurgensnek Méra Györgyöt, akit elláttak lóval és egyéb szükséges felszereléssel.* A domáldi birtokán kívül Bolyában is volt, Antallal 59közösen, elég szép kis birtoka, éspedig 11 jobbágytelke, mig unokatestvéreinek, id. és ifj. Bolyai Józsefnek 6 és fél jobbágytelkük volt.*
Bolyai G. kézirata.
Bereczky Boldizsár Nagyküküllő megyei irodatiszt által 1892-ben kinyomatott kimutatása az 1831-ben Felső-Fehér vm. által az árvák bírái részére a birtokosokra kivetett összegek elosztásáról.
Farkas családi élete első feleségével – boldogtalan volt. Ez nemcsak hogy nem állt a műveltség azon fokán, mint férje, de amellett idegbeteg is volt, amely betegsége később nagyfokú elmebajjá fejlődött. Midőn fia, János 1817-ben Bécsbe ment a katonai akadémiára, elméje teljesen elborult és haláláig pokollá tette hozzátartozóinak életét. Ebből a házasságból két gyermek született: János, a híres matematikus, és Anna, aki még kiskorában elhúnyt. Neje, Benkő Zsuzsanna 1821 szept. 18-án, 44 éves korában halt meg és Domáldon temették el. Farkas, jóllehet «megforditott paradicsomnak» nevezte a házas életet, másodszor is megnősült: elvette Somorjai Nagy Terézt, egy marosvásárhelyt köztiszteletben álló vaskereskedő 28-ik évében járó, szép és művelt leányát. Esküvőjük 1824. dec. 31-én ment végbe. Nagy Teréz 1797. febr. 11. született; így közöttük 22 év korkülönbség volt, mégis házasságuk csendes, nyugodt, boldog volt. De sajnos, rövid ideig tartott, mert felesége tüdővészbe esett és hosszas betegeskedés után 1833. ápr. 2-án elhúnyt. Ebből a házasságból is három gyermek született: a korán meghalt legidősebb fiú, Farkas, továbbá Gergely, akinek kézirata szolgált egyik forrásomul, és leánya, Berta, aki gyermekkorában húnyt el. Sok bánata volt János fia miatt is, aki igen nehéz természetű ember volt; atyjával is sokat torzsalkodott, sőt még párbajra is kihívta. Anyagi gondjai is voltak, mert csekély tanári fizetésén kívül kis birtokából alig húzott valami jövedelmet, abból is sokat főleg jótékony célokra osztogatott. Midőn már 82-ik évében járt, 1856. június havában először érte kisebb szélhüdés, augusztus hóban újabb hűdést kapott mig végül november második felében érte a harmadik agyvérzés, mely után még napokig szenvedett. Betegágyánál a kollégium deákjai felváltva őrködtek éjjel-nappal egész haláláig, amely nov. 20-án éjjel 10 óra tájban következett be. Ekkor ágyánál Koncz József, akkor kollégiumi köztanító, később ugyanott tanár, állott, ki megirta a kollégium és annak keretében Farkas élete történetét. Síremlékére hagyatékából nem telt, ezért a következő év tavaszán, kivánságának megfelelően, Dicső Lajos, egykori hálás taníványa, almafát ültetett sírjára, és e kis fa jelezte sírhelyét 23 évig. Siremlékét 1884-ben közadakozásból állították fel.*
Bedőházi János és Koncz József i. m.
VIII. János, Farkas és Benkő Zsuzsanna fia, 1802. dec. 15-én született Kolozsvárt. Apjától matematikai tehetséget, de – sajnos – anyjától bizonyos fokú terheltséget örökölt. Már gyermekkorában feltűnt kiváló tehetségével. 12 éves korában elvégezte Marosvásárhelyt a 6-ik osztályt. Atyja tele volt szép reményekkel és azt tervezte, hogy majd, ha fia eléri a megfelelő kort, kiküldi Göttingenbe Gausshoz tovább tanulni. Hosszas töprengés után 1817-ben végül is úgy határozott, hogy fiát Bécsbe a katonai műszaki akadémiába adja. Ott is első matematikus, nagyszerű zenész és kitűnő vivó volt. Az ötévi tanfolyamot 1822-ben kitűnő eredménnyel elvégezvén, mint mérnökkari kadét lépett a hadseregbe. Temesvárra osztották be. 1823-ban hadnagy, egy év mulva főhadnagy, majd 24 éves korában kapitány. Izgága, nyugtalan és elbizakodott modora miatt sok párbaja volt, köztük halállal végződő is. Később unni kezdte a katonai fegyelmet, és midőn áthelyezték Leinbergbe, onnan pedig nemsokára Olmützbe, nyugdíjazását kérte, amit 1833-ban teljesitettek is. Így 11 évi szolgálat után hazament és – a tudomány nagy kárára – többé érdemleges munkát nem végzett. Nagyszerű geometriai felfedezése, amely nevét megörökitette, temesvári tartózkodása idejére esik. Azonnal elküldte atyjának, de csak később tette közzé «Appendix» cim alatt. Nyugdíjba vonulása után Marosvásárhelyre atyjához költözött, de lehetetlen természete miatt mindenki kerülte és félt tőle, s midőn atyjával is összezördült, ennek engedelmével Domáldra ment ki lakni; de nem gazdálkodott, hanem idejét elfecsérelte. Nyugdíja havi 33 rajnai frt és 20 kr volt, amiből megélt, anélkül, hogy adósságot csinált volna. Takarékos volt, de nem fösvény. Vadházasságban élt gazdasszonyával, Kibédi Orbán Rózával, egy nemes származású, de műveletlen nővel. Mostohatestvére, Gergely erre vonatkozólag ezt irja: «Vadházasságban élt egy Orbán Rozália nevű kóródszentmártoni nővel, kitől Dénes 60és Amália nevű törvénytelen gyermekei születtek. Mint nyugdíjas tiszt kaució pélkül nem vehetvén el, 1849-ben, a rövid ideig tartott magyar világ hónapjaiban, nevezett nővel – cassiroztatás, nyugdijvesztés következményeivel nem gondolva – megesküdött. Az abszolutizmus rövid időn minden rémeivel ránehezedett a szerencsétlen hazára, s akkor ébredt fel s látta be a nagy mathematikus rosszul számított lépését. Folyamodott Őfelségéhez is nősülhetési engedélyért, de nem nyerte meg. Különköltözött a különben is ellenszenvessé vált Orbán Rozáliától, házát, bútorait neki hagyván s egy közönséges székely asszonnyal élt, s homályosította élete végéig egykori fényes és sokat ígért életét. Halálakor a katonai törvényszék tárgyalta le a hagyatékát, mint nőtlen cs. kir. nyugdíjas századosnak és szavatolta be testvéröccsének, Gergelynek. A polgári törvényszék véleménye szerint a házasság érvényesnek tartatik, szemben a katonai törvénnyel, mind ezideig érvényben tartott arra vonatkozó rendelkezéseivel, törvénycikkeivel».
János 1843-ban körülbelül tízévi Domáldon való tartózkodás után bement atyjához Marosvásárhelyre, megkérlelte, aki megbocsátott neki és magához fogadta; de alig néhány hét mulva ismét civakodni kezdett, majd elköltözött atyjától, s azontúl egész haláláig a világtól és tudománytól még jobban visszavonulva élt. Életének utolsó éveiből alig maradt valami érdemleges irása hátra, ámbár igen sokat írt, de csak álmodozásait és agyrémeit vetette papirra. Napokat elheverészett ágyán s annyira fázékony volt, hogy nyáron is báránybőrkucsmát viselt és abban is hált. Egészen elaggott s 1859. év telén ágynak dőlt, honnan többé nem is lelt fel. 1860. jan. 27-én meghalt. Peterfi Károly ref. esperes az anyakönyvbe igy vezette be a halálesetet: «1860. januárius 29-én temettetett Bolyai János nyug. ingenieur kapitány. Meghalt agy- és tüdőgyulladásban. Hires nagy elméjű matematikus volt, az elsők között is első, kár, hogy nagy talentuma használatlanul ásatott el.»*
Bedőházi J. i. m.
Fia, Dénes, ki házasság által törvényesítve lett, Nagykanizsán volt kir. törvényszéki irodatiszt, de hogy mi lett vele és maradtak-e utódai, nem tudjuk.*
Bakk, E. kézirata és Koncz J. i. m.
Gergely, Farkas és Somorjai Nagy Teréz fia, Marosvásárhelyt született 1826. május 13-án. Az ottani ref. kollégiumban végezte tanulmányait, majd a jog elvégzése után, 1846-ban a kir. táblához került irnoknak; de az 1848. évi mozgalmak, miatt a táblán a vizsgát nem tehette le. Jókedélyű, jószívű és jómodorú ember volt, de tehetség dolgában messze elmaradt atyja és János bátyja mögött. Atyja ezt jól tudta és leginkább attól féltette, ami be is következett, hogy nem lesz egyéb, csak olyan kicsi, falusi «nemes ember».* 1849. őszén feleségül vette rokonát, Torboszlói Bereczky Karolinát, Bereczky László és Bolyai Karolina leányát, és mint őmaga irja – «az akkori nehéz napokban azon csalékony gondolattal beatus ille, qui procul negotiis, Bolyában húzódott meg kevés birtokán, a hajdani nagyterjedelmű Bolyaianumnak csak kis töredékén». A. következő 1850. év tavaszán, midőn a viszonyok kissé lecsendesedtek, Marosvásárhelyre mentek atyjához, ahol huzamosabb ideig tartózkodtak. Az öreg Farkas nagyon szivesen látta őket, öregségét az unokák, különösen a kicsi Berta, valósággal felviditották. De a sors még egy utolsó nagy bánatot tartogatott számára, mert a kis Berta 1854-ben, szüleinek Bolyába költözése után, hirtelen meghalt. Farkast ez a csapás nagyon lesujtotta és haláláig sem vigasztalódott meg.
Bedőházi J. i. m.
Gergely, minthogy az abszolutizmus alatt hivatalt vállalni nem akart, állandóan a «legroszszabb» nép között – s mint Farkas nevezte – az «utálatos» Bolyában, a «hálátlan» gazdai pályán maradt.* A megyék helyreállitásával Felső-Fehér vármegye levéltárnoka lett, de egészségi okokból már 1862-ben lemondott. 1868-ban a bólyai járásban alszolgabiró, 1869-ben szolgabiró lett, amely hivatalt 1877 végéig viselte. Ekkor végleg elvonult «a hálátlan szeszélytől függő megyei hivatalból» s 61maradt az ekeszarvánál, hol «anyagilag teljesen meg is bukott.»* 1890-ben halt meg Bólyában és ott is temették el. Gyermekei közül Farkas és Berta kiskorukban haltak el. Családját fia, VIII. Gáspár tartotta fenn tovább. 1855. jan. 4-én született. Iskoláit Székelykereszttúron kezdte, majd Nagyenyeden és Nagyszebenben folytatta, de közbejött betegsége miatt csupán hét osztályból szerzett bizonyítványt. Később magánúton egészitette ki tanulmányait. Felesége Kadicsfalvi Török Irma volt. Bizonyára ezért költözött Székelyudvarhelyre. Atyja halála után a Bolyában lévő kis belsőségét, házát és kevés megmaradt földjét eladta. Így a XIX. század utolsó tizedében az ősi birtokból az utolsó darab föld is kicsúszott a család kezéből. Gyermekei nem maradtak. Vele tehát, amennyiben János fia Dénesnek sem maradtak volna utódai, a Bolyai-család kihalt.
Bolyai G. kézirata. Valóban Bolya nem kellemes lakóhely, különösen rideg, északi fekvésű volt Gergely szegényes kis kétszobás háza. A nép is igen rossz, aminek talán az azoka, hogy a falu keleti szélén, egy nagy hegy oldalába vágott putrikban oláh cigányok tanyáznak, akik nyáron át, Isten tudja, merre barangolnak, télire hazavándorolnak Bolyába és ott lopásokból tartják fenn magukat. Lehet, hogy a cigány erkölcsök fertőzték meg századok alatt az ott lakó népet. A lakosság vegyes, többségük oláh, de van szép számmal magyar és szász lakos is.
Bolyai G. nagybátyjától, Antaltól is örökölte Bolyában ennek a részét. Antal gyüjtő ember volt, s azt hiszem, neki köszönhető, hogy az 1831. évi összeíráskor 11 jobbágytelkük volt. Antal Farkasnak 9445 frt követelést is hagyományozott, aki azt a marosvásárhelyi kollégiumnak adományozta. Gergely János testvérétől is magához váltotta annak domáldi részét, de hogy azzal mit csinált, mikor adta el, nem tudom (Bedőházi J. i. m.)
Befejezésül még a Bolyai-kastély sorsáról is, meg kell emlékeznem. A Tholdy-család, amelyet 1755-ben Mária Terézia királynő grófi rangra emelt, fiágon kihalt; de, hogy neve fennmaradjon, 1858-ban királyi engedéllyel a gróf Tholdy név átszállt Tholdy Mária grófnő egyik leszármazottjára, báró Petrichevich-Horváth János Miklósra, aki a két nevet egyesítette. A kastélynak azonban nem ez az ág lett a tulajdonosa, hanem Tholdy Krisztina grófnő, aki Ürmösi Maurer Gáborhoz ment feleségül. Ettől egy fia, Maurer Béla született. Ekkor azonban már nem is közép-, hanem csak kisbirtok volt a kastély tartozéka. Maurer Béla 1911-ben elhúnyt. Utána két fiú- és két leányörökös maradt; de ők vagyon hiányában már nem tudták a kastélyt karban tartani. A megszállás elején a falusi és járási román hatóságok sokat kellemetlenkedtek a Maurer-örökösöknek, és azon a cimen, hogy ez a kastély valamikor Mihály oláh vajdéá volt, igényt tartottak rá, kisajátitással fenyegetőztek, mig végre Maurerék a román kincstárnak mérsékelt összegért eladták. A testvérek közül egyedül Maurer Rózsika mentett meg a kastéllyal szemben lévő dombon, ahol a családi sírkert is van, pár hold gyümölcsöst egy kis vincellérházzal. Ide hozatta át a kastély kápolnájából még az eladás előtt Perneszy Erzsébet epitáfiumát. Mindössze ennyi maradt meg a hajdan tekintélyes Bolyai- és gróf Tholdy-családok bolyai birtokából.
A Bolyai-család leszármazását a túloldali tábla szemlélteti.
RÓNAY ELEMÉR.
62Bolyai I. Ákos 1296; I. Gáspár 1324 körül; I. Mihály 1296–1302; I. Tamás 1302, Chifud Orsolya; II. Ákos; Sáldor (Káldor); IV. Tamás; II. Tamás; III. Tamás; I. János 1426–1432, …Dorotya 1426; I. György 1394–1426, Mogorai Margit 1406–1407? Alsójárai Bolyai II. Zsigmond; V. Tamás 1411–1453, Bethlen Orsolya; III. Ákos; Pongrác † 1494 előtt, Szentpáli Anna 1480 táján, 1. férje: Hosszuaszói György; Kata, Forró László; Borbála, Rovási Cseh Ferenc; II. Gáspár 1508, Bethlen Brigitta; Mihály, Orsolya; Dénes; VII. Tamás; II. MihályI Potenciána; Rusint; I. Zsigmond 1521 nova donatio; VI. Tamás 1494, Gerendi Klára; II. János 1494 kisselyki plébános; ifj. Gáspár 1494; IV. György 1600–1606; Erzsébet 1530, Frátai Mátyás; II. György 1509–1530, Mikeszászi Horváth Orsolya; III. György 1532; Lajos 1500; Dávid 1521; I. Ádám 1532–1555, Nemegyei Pestesi Erzsébet; IV. Gáspár 1532–1555; Zsuzsanna; 1. ~ Gerendi Forró István; 2. ~ Gerendi Borbély Mihály; IV. János 1578–1584, Sárközy Zsófia; Borbála, Morgondai János; Márton 1521; III. János 1521; Erzsébet, Hidegvizi Dézsfalvi Gáspár; Kata, Gáltői Balázs; V. Gáspár, 1599 elesett Schellembergnél, Háportoni Forró Erzsébet 1376–1587; II. Ádám †; Miklós, Rovási Farkas Klára, 2. férje: Radák Imre; III. Zsigmond; Klára † 1643, Haranglábi Szakmári János; Kata, Décsei András; Borbála; Erzsébet, Nagy János; V. György; VIII. Tamás; I. László; VI. György (v. Gergely) 1592 † 1632 előtt, Kalotaszegi Tőtöri Erzsébet; Judit 1560. török rab, mint ilyen halt meg; Ilona 1693–1696, Radnótfái Székely András; VI. János, 1650 körül agyonlőtték; I. Gábor 1688, Osgyáni Nagy Erzsébet; V. Zsigmond; V. János 1621–1668, Hidalmási Almássy Ilona, 1628–1650; Margit † 1574 előtt, Gálfi János fejed. tanácsos; IV. Zsigmond 1610 körül elesett; Krisztina, 1696–1733, Görgényszentimrei Csapi István; VII. János «szakállas», *1687 † 1748, Fodor Mária; Erzsébet 1730, Váradi Toroczkay András; VI. Gáspár; II. Gábor 1733, Mihályfalvi Debreczeni Julia; VII. György, 1725, Bereczk Sára 1776; Krisztina, Mohay István 1747–1770; Mária 1747–1770, Köröstarcsai Weér György; Zsófia 1741, Rácz Ferencz; III. Gábor 1765, Enyedy Ráchel; VII. Gáspár *1732 † 1804, Pávai Vajna Krisztina; VI. Zsigmond 1753, Nyujtódi Kata 1766, 2. férje: Bolyai László; Berta, Julia, György, Sándor; id. József, Rácz Krisztina; Rebeka, Kriska, Debora, Sára, Ágnes; III. Ádám 1790; II. László 1789, Nyujtódi Katalin 1. férje: Bolyai Zsigmond; Klára; Erzsébet, Hortobágyi Gergely Péter; Farkas *1775 † 1856, 1. Árkosi Benkő Zsuzsa, 2. Somorjai Nagy Teréz; Antal; Karolina, Bereczky László; ifj. József, Kalló Zsuzsa; Rebeka, Bene János; 3 fiu és 1 lány: Karolina, Bolyai Gergely; III. László katona. Kivándorolt Franciaországba; Dénes; Amália; 1-től: VIII. János *1802 † 1860, Kibédi Orbán Róza; Anna †; 2-től: Gergely, Torboszlói Bereczky Karolina (Bolyai Karolina leánya); Farkas † 1851; Berta † 1854; VIII. Gáspár *1855, Kadicsfalvi Török Irma;

 

 

Fizessen elő kedvezményesen Arcanum Digitális Tudománytár szolgáltatásunkra!