A MONYORÓKERÉKI ELDERBACH (ELLERBACH)-CSALÁD.

Teljes szövegű keresés

29A MONYORÓKERÉKI ELDERBACH (ELLERBACH)-CSALÁD.
Nagy Iván alapvető művében* az Elderbach-, később Ellerbach-család leszármazására vonatkozó adatokat Lazius Wolfgangus munkájából vette át,* melyekhez a szerző a következő megjegyzést fűzi: «mint a következők mutatják, Lazius többeket elhagyott az Elderbach-családból,* kik Magyarországon virágzottak, mert már I. Lajos király korában feltűnt hazánkban Elderbach Konrád, ki a nápolyi hadjáratban is résztvett és Dalmátiában, a velencések ellen is hadakozott és elesett Jádránál 1357-ben. Az elesett Elderbach Konrádnak fiait I. Lajos király azzal vígasztalá, hogy részükre Vas megyében a monyorókeréki uradalmat új adomány címén megerősítette.» Honnan vette Nagy Iván ezt az adatot, nem állapítható meg, mert az általa idézett forrásművek* Konrád nevét nem említik. Nagy Iván valószínűleg összetévesztette az Elderbachokat a Wolfart (Wolfurt)-család egyik tagjával, minthogy a Konrád név az utóbbi család magyarországi ágában gyakori volt.*
Magyarország Családai: IV. 23.
Lazius Wolfgangus: De Gentium aliquot Migrationibus, Sedibus Fixis, Reliquiis Linguarumque Initiis et Immutationibus ac Dialectis. Libri XII. Frankfurt. 1600. Liber octavus. 476–477.
Lazius a család nevét Ollerbach alakban írja.
Carolus Wagner: Collectanea Genealogico Historica Illustrium Hungariae Familiarum. Decas IV. 44–45. Certe sub Ludovico I. Hungariae Rege rei militaris scientia, animique fortitudine inclaruit, incertum cuius nominis? Elderboch, neque bello Neapolitano modo sed etiam Veneto in Dalmatia praeclaram operam navabit. Sub annum 1356 (így) occubuit ad Jadram, ut testatur Thuróczius. – Joannes de Thurócz: Chronica Hungarorum. Pars III. Caput XXVIII.
Wertner Mór: Az Óvári és Vöröskői Wolfart-család. Turul. 1892. 69. – U. a A Vöröskői és Óvári Wolfurt-család eredete. Turul. 1897. 135.
Nagy Iván szerint ennek a Konrádnak egyik fia volt I. Bertold, aki 1373-ban Monyorókeréken a Pálos-rendet letelepítette. De a jegyzetben az utóbbi adatot kétellyel fogadja. Bertold fia lett volna János trencséni várnagy, ennek fia II. Bertold, Verőce megye főispánja, erdélyi vajda, az utóbbinak fiai István és János, a család magyarországi ágának utolsó fisarja. Meghalt 1499-ben. Az előadottak alapján Nagy Iván az Elderbach- (Ellerbach) család magyarországi ágának leszármazását így állította össze:
Elderbach Konrád elesik 1357-ben; Bertold 1373; I. János 1438 trencséni várnagy; II. Bertold 1460–1466 Verőce vármegye főispánja, erdélyi vajda; István †; II. János † 1499
De már Csánki Dezső a Batthyány-család körmendi levéltárában található oklevél alapján megállapította, hogy Monyorókeréket Kolon (ma Kólom), Szentpéterfalva (Szentpéterfa), Karácsonyfalva (Karácsfa), Belid (Beled), Tótfalu (Pinkatótfalu) és Hassás (Némethásos) tartozékaival együtt I. Lajos király, mint ismét királyi birtokot 1369-ben a hozzá hű Elderbach fia, Villermes (Vilmos) udvari vitézének adományozta.* Ennek a Villermesnek fiai: János és Bertold, mikor II. Károly király halálának hírére a délvidéken lázadás tört ki s ennek megfékezésére Garai Miklós kormánya tehetetlennek bizonyult, 1386 tavaszán Mária királynő férjének, Zsigmond brandenburgi őrgrófnak párthíveihez csatlakoztak. Mikor pedig Mária királynő és anyja Erzsébet özvegy királyné elfogatásának hírére a főpapokból 30és a zászlósurakból alakult országos tanács Zsigmond őrgrófot Magyarország főkapitányának elismerte, ez bőkezűen jutalmazta híveit, akik mellette kitartottak. 1386. szeptember 15-én Elderbach Jánosnak és Bertoldnak Vép és Szőllős (Gyöngyösszőllős) helységeket adományozta és ezeknek birtokában, megkoronáztatása után, 1387. december 19-én őket megerősítette. Erről az utóbbi adományról Monyorókeréki Elderbach János és Bertold részére, miután az adományozott birtokokba ellentmondás nélkül beiktattattak, 1388-ban újabb, privilegialis alakban kiállított oklevelet adott ki.*
Csánki Dezső: Magyarország Tört. Földrajza a Hunyadiak Korában. II. 725.
Országos Levéltár: Dl. 7220. és 7360.
Az adománylevelekből kivehetőleg János volt az idősebb testvér. Bertold 1392-ben szerepel ismét, midőn Zsigmond király szeptember 14-én Zólyomban kelt leiratában Kanizsai Miklós tárnokmestert utasítja, hogy az ott megnevezettekkel őt is hallgattassa ki arra nézve, megfelel-e a valóságnak a soproni polgárok panasza, hogy Herbortyai Osl, a XIV. század utolsó évtizedeinek egyik hírhedt rablólovagja Woller Simon nevű soproni kereskedőt mindenéből kifosztotta és szolgájával együtt felakasztatta.*
Sopron várm. tört. Oklt. I. 506. – Pór Antal: Az Osl-nemzetség. Turul, 1890, 175.
János és Bertold 1395. április 14-én megjelenvén a pozsonyi káptalan előtt, ott Zsimond királynak Vép és Szőllős birtokokra vonatkozó adományleveleit, úgyszintén az e birtokokba történt beiktatásukról szóló hiteleshelyi kiadványokat átiratták.*
Orsz. Levéltár Dl. 7360.
Bertoldnak két fia volt: Burkard és János. E két testvér első ízben 1418-ban szerepel, midőn a vasvári káptalan megjárván a tulajdonukat képező Karácsonfalva (ma Karácsfa) és a Taródfalva (ma Taródfa) szomszédságában fekvő Tumesfölde nevű terület határait, erről 1418. szeptember 7-én bizonyságlevelet állított ki.* 1424-ben megszerzik Vörösvárt (Veresvár) a Veresváriaktól, előbb zálogban, majd 1434-ben örökrészüket 3000 forintért megvették.*
U. o. Dl. 10,719.
Csánki i. m. II. 722.
Burkard 1425-ben nősült, elvévén Vöröskői és Óvári Wolfart (Wolfurt) Ulrik leányát, Zsuzsannát, akinek 1425. május 28-án Vép mezővárosban levő kúriájának felerészét és Szőllős (Gyöngyösszőllős) birtokát kötötte le.* Burkard előkelő családba házasodott. Sógora Pál, Pybersburg ura, Premko troppaui herceg leányát, Juditot (Githka) vette el; sógornői közül Ilona Rozgonyi István Pozsony vármegye főispánjának, Orsolya pedig György szentgyörgyi és bazini grófnak neje volt. Elderbach Burkard még 1435. június 17-e előtt elhúnyt.* Csak egy fia maradt: Bertold. Özvegye csakhamar újból férjhezment Felsőlendvai Széchy Miklós Vas és Zala vármegyék főispánjához. Ebből a házasságból szintén egy fiú: Miklós, 1470–1471. években Vas és Zala vármegyék főispánja, és egy leány: Margit származott; utóbbi azonban még 1450 előtt elhúnyt.*
Orsz. Levéltár: Dl. 11,655.
U. o. Dl. 12,717.
Wertner Mór: Családtörténeti adalékok. Turul, 1892. 69–71. és 1897. 138.
Burkard testvére János, Albert király 1438. november 15-én kelt levele szerint, Trencsén várának várnagya volt.* Valószínűleg egy személy azzal az Elerbach János Burkarddal (Burkartt Hans von Elerbach), aki 1436. december 31-én Monyorókeréken keltezett levelében Zimburg Lászlót Sopron város tanácsának pártfogásába ajánlja.*
Az oklevelet közli Wagner Károly: Collectanea Genealogico Historica Illustrium Hungariae Familiarum. Decas IV. 46–47.
Vitéz Házi Jenő: Sopron sz. k. város története. I. 3. 135–136.
Burkardnak és Jánosnak még egy nővérük volt: Margit, de róla csak egy oklevél emlékezik meg, mely szerint Klára leányától származó unokája Stayn Henrik (Henricus de Lapide) 1501. augusztus 18-án az országbíró előtt, mint Ellerbach Burkard nővérének, Margitnak leszármazója, óvást emel Ellerbach János és Erdődi Bakócz Tamás esztergomi érsek között létrejött szerződés ellen, minthogy az Ellerbach-hagyatékra ő is igényt tartott.*
Orsz. Levt. Dl. 21,067. Lazius Wolfgangus: De Gentium Aliquot Migrationibus stb. Liber Octavus 479.
Wolfart Pál, Óvár (Magyaróvár), Sárfenék (Sopron m.) és Vöröskő (Pozsony m.) ura, még 1440. november 20-ika előtt elhúnyt. Özvegye Judit (Githka) hercegnő másodízben György szentgyörgyi és bazini grófhoz ment nőül, miután a 31köztük létrejött házassági szerződést Erzsébet özvegy királyné 1441. november 2-án jóváhagyta.* Ez a György szentgyörgyi és bazini gróf, Wolfart Pál nővérének, Zsuzsannának – akit az oklevelek Suskónak neveznek – halála után a Wolfart-család összes birtokait magához ragadta, majd nejének Juditnak halála után a házassági szerződésre való hivatkozással továbbra is megtartotta. Wolfart Zsuzsanna két fia: Elderbach (Ellerbach) Bertold és az akkor még kiskorú – in tenera aetate – Széchy Miklós pert indítottak György szentgyörgyi és bazini gróf, valamint ennek fiai: János és Zsigmond ellen. Hosszas tárgyalások után az ügyet bajvívással kellett volna eldönteni, de az országbíró által 1450. szeptember 15-ére kitűzött bajvívásra György szentgyörgyi és bazini gróf, valamint fiai nem jelentek meg, mire Pálóczi László országbíró 1450. november 17-én Tormaföldén kelt oklevelében Óvár, Sárfenék és Vöröskő várakat a hozzájuk tartozó uradalmakkal együtt Ellerbach Bertoldnak és Széchy Miklósnak ítélte oda. Az országbíró ítélete alapján a budai káptalan a következő évben beiktatta őket a három vár és tartozékainak birtokába.* Az akkori zavarteljes viszonyok között azonban bajos lett volna az országbírói ítéletnek érvényt szerezni. Ezért Elderbach Bertold még 1458-ban lemondott követeléséről György szentgyörgyi és bazini gróf fiai, Zsigmond és János javára.* A Széchyek azonban tovább pereltek. Csak harminc év multán, 1481-ben, egyfelől György szentgyörgyi és bazini gróf fiai és másfelől Széchy Miklós főlovászmester, valamint gyermekei között létrejött egyezmény vetett véget a viszálykodásnak.*
Wertner: Az Óvári és Vöröskői Wolfart-család. Turul, 1892. 69.
Sopron vármegye tört. Oklt. II. 349. 364. A pert részletesen ismerteti Wertner már idézett cikkében: Turul, 1892. 70–71. és Ila Bálint: A Szentgyörgyi és Bazini grófok birtokainak kialakulása. Turul, 1927. 54.
Turul, 1927. 54.
Orsz. Levt. Dl. 18,510.
Ellerbach Bertold pályáját mint testőrtiszt kezdte V. László király udvarában, aki érdemeit és hűségét 1455-ben a jáki és pornói apátságok kegyuraságának adományozásával jutalmazta, egyúttal pedig a két apátság birtokain: Pornón, Jákon, Keresztesen (ma Magyarkeresztes és Németkeresztes), Beleden (ma Alsóbeled és Felsőbeled), Mindszenten (ma Pinkamindszent) és Lovászadon a befolyó kamarahasznot elengedte. A kegyuraságba a bevezetést 1457-ben a vasvári káptalan foganatosította.*
Orsz. Levt. Dl. 14,988. – Dr. Széchenyi Miklós gróf: A Szent György vértanúról nevezett jáki apátság tört. 20. l. – Pannonhalmi Szent Benedek-rend tört. XII/B. 222–223.
Elderbach Bertold ekkor már Széchy János királynéi asztalnokmesternek, Vas és Zala vármegyék főispánjának veje volt, akinek Borbála nevű leányát vette el. Ezzel a házasságával a Széchy-család, a nyugati igazodás híveinek érdekkörébe került. Ő kezdte használni családnevét az eddigi Elderbach (Elderboch) helyett Ellerbach alakban, mely a XV. század utolsó évtizedeiben állandósult.*
Vitéz Házi Jenő: Sopron sz. k. város tört. I. 3. 135–136.
Mikor Mátyás király uralkodásának első évében az elégületlenek Garai László – akit a király az országgyűlés alatt, vagy után megfosztott a nádori méltóságtól – és Újlaki Miklós vezérlete alatt szervezkedni kezdtek, Ellerbach Bertold is hozzájuk csatlakozott, bár erre különösebb oka nem lehetett. 1459. február 17-én ő is megjelent Németújvár várában, ahol az egybegyűlt pártütők között Garai Lászlón és a háziúron, Újlaki Miklóson kívül apósa, Széchy János vitte a főszerepet.* Az egybegyűltek III. Frigyes császárnak ajánlották fel a magyar trónt, aki Grafenecker (Gravenecker) Ulrik vezérlete alatt küldte el hadait a pártütők segítségére. Mátyás király hadai Szentmártoni Nagy Simon a későbbi macsói bán és az egyik Rozgonyi vezérlete alatt vonultak a pártütők ellen, akikkel Körmendnél találkoztak. Bár a Rába mentén április 6–7-én vívott ütközetben Mátyás seregét a pártütők és III. Frigyes császár segédhadai visszaverték, de Újlaki Miklós és Grafenecker Ulrik között támadt viszályok miatt a kivívott sikert nem tudták kihasználni. Az elégületlenek nagy része meghódolt. Nagy Simon későbbi győzelmei következtében egész Vasmegye Mátyás király birtokába került, de Ellerbach Bertold még az év nyarán is kitartott III. Frigyes mellett, legalább a császár 1459. június 18-án a soproni tanácshoz intézett levelében hívei közé 32számítja őt.* Sőt Selbax János nezsideri várnagy 1459. augusztus 8-án arról értesíti Sopron város tanácsát, hogy ura, Ellerbach Bertold Pannonhalmát elfoglalta, szekérvárával is odavonult. Ez az értesítés, ha megfelel a valóságnak, annál feltűnőbb, mert Debrenthey Tamás pannonhalmi kormányzó is azok közé tartozott, akik III. Frigyes császárt akarták a magyar királyi székbe ültetni, bár a rendelkezésre álló adatok szerint még az év őszén meghódolt, sőt 1460. február 10-én hűséget esküdött a királynak. Annyi kétségtelen, hogy Ellerbach Bertold már két nap mulva (aug. 10-én) Nezsider várában volt, ahonnan Sopron város tanácsát a kamara haszna megfizetésére szólította fel. A város ezt teljesítette is, erről a nezsideri várnagy 1459. augusztus 29-én elismervényt állított ki.*
Kaprinay István: Hungaria Diplomatica stb. II. 249.
Vitéz Házi Jenő: Sopron sz. k. város tört. I. 4. 358.
Vitéz Házi Jenő: i. m. I. 4. 374., 375., 395. – Pannonhalmi Szent Benedek-rend tört. III. 50.
Mátyás király és Frigyes császár között október elején létrejött fegyverszünet lehetővé tette Ellerbach Bertold hazatérését. 1459. december 16-án Monyorókeréken találjuk, ahonnan levelet intéz Sopron város tanácsához egyik jobbágya érdekében.* Így történt azután, hogy a király Ellerbach Bertoldot is kegyeibe fogadta. Az 1462. február 10-én kiállított oklevélben – melyben őt Verőce vármegye főispánjának címezi – teljes bocsánatáról és kegyelméről biztosítja,* majd nemsokára királyi főlovászmesterré nevezi ki. Mint ilyen szerepel az 1464. és 1465. évi királyi oklevelek záradékaiban.*
Házi i. m. I. 4. 396., 407–408.
Orsz. Levt. Dl. 15,698.
Zichy Okmánytár X. 325. – Orsz. Levt. Dl. 16,074. – Gróf Teleki: Hunyadiak kora. XI. 105., 114. – A Zichy Okmt. X. 179–181. lapjain 1461. évszámmal közzétett oklevél záradékában is előfordul a méltóságok között, de a közlő szerint az oklevél kelte annak rongált volta miatt nem vehető ki.
Egyébként Ellerbach Bertoldnak csakhamar alkalma nyílt, hogy királya iránti hálájáról tanúbizonyságot tegyen. Mint Verőce vármegye főispánja, hősileg küzdött a törökök ellen, különösen a Drina partján épült Zvornik vár ostrománál tüntette ki magát. Érdemeinek elismeréséül a király 1464. október 28-án Körmend városban, továbbá Strém, Szombatfalva, Salman (Zsámánd), Szentkút, Lak, Bykews (Németbükkös), Csákány, Szentmihály, Rőnök és Medves helységekben befolyó kamarahasznot adományozta neki.*
Orsz. Levt. Dl. 16,074.
Még 1464. augusztus 10-én György szentgyörgyi gróf fiával, Jánossal egyezkedett.* Ez az újabb barátkozás csaknem végzetessé vált ránézve. Mátyás király János szentgyörgyi grófot, akit 1462-ben szintén visszafogadott kegyeibe,* hogy mint a nyugati igazodás egyik természetes hívét a német határszélekről eltávolítsa, még 1464. október 24-e előtt erdélyi vajdává és a székelyek ispánjává nevezte ki,* majd melléje Ellerbach Bertoldot rendelte.* Itt azonban erélytelennek és gyengének mutatkozott, mikor a három nemzet előkelői a felemelt adó fizetését megtagadva, 1467. augusztus 18-án a kolozsmonostori konvent előtt szövetséget kötöttek, vezéreikké János és Zsigmond szentgyörgyi grófokat, úgyszintén Ellerbach Bertold erdélyi vajdákat, valamint Zápolyai Imre és István szepesi grófokat megválasztván, kiváltságaik fenntartására fegyvert ragadtak.* Az események hírére Mátyás a saját zsoldosaival és néhány bandériummal Erdélybe nyomult. Közeledtének hírére a lázadók tábora szétfutott. Ellerbach Bertold otthagyván az erdélyi vajdaságot, hazajött Monyorókerékre. A király ismételten megbocsátott neki, de magas méltóságait: az erdélyi vajdaságot és a székely ispánságot többé nem kapta vissza, be kellett érnie Vas vármegye főispánságával. Hivatali működéséről csupán egy levél maradt fenn, melyet 1469. június 17-én 33Gersei Pethő Jánoshoz intézett.* De nem sokáig állott Vas vármegye élén sem, mert 1470. április 3-án már mostohatestvére, Széchy Miklós főlovászmester Vas és Zala vármegyék főispánja.*
Orsz. Levt. Dl. 24,549.
Csánki Dezső: Harminchat pecsétes oklevél. Turul, 1887. 3. l.
Szabó Károly: Székely Oklevéltár, I. 200.
Ellerbach Bertold mint erdélyi vajda és székely ispán 1465. október 8-án figyelmezteti a soproni tanácsot, hogy vépi jobbágyaitól elvett élelmiszerek felét adják vissza. Házi i. m. I. 5. 211.
Szabó Károly: Székely Oklevéltár I. 207.
Orsz. Levt. Dl. 36,706.
Holub József: Zala megye története a középkorban. I. 470.
1470. március 18-án megjelent Pozsonyban Mátyás király előtt, aki kérésére átírta és megerősítette V. László királynak a pornói és a jáki apátságok kegyuraságának adományozása tárgyában kiállított okleveleit. Ebben a megerősítő levélben hivatali méltóságainak megjelölése nélkül fordul elő.*
Orsz. Levt. Dl. 14,988.
A közélettől történt visszavonulása után egyedüli törekvése a Pálos-rendnek Monyorókerék környékén leendő letelepítése volt. De ezt a tervét már özvegye valósította meg, mert 1471. június 18-a előtt elhalálozott.* A vasvári káptalannak a jelzett napon kiállított hiteles helyi kiadványa szerint két fia: János és István, továbbá három leánya: Borbála, Margit és Orsolya maradt. Az utóbbiakra vonatkozólag további adatok nem állanak rendelkezésemre.
U. o. Dl. 17,230.
Az özvegy, szül: Széchy Borbála, újabb szerzeményekkel gyarapította férje hagyatékát. 1471-ben gyermekeivel együtt megvette a Pinka folyón egy malom nyolcadrészét, valamint a hozzátartozó földterületet Nádalján (Horvátnádalja) 26 aranyforintért. Büksi (Bixi) Tamás fiaitól, Páltól és Istvántól.* 1477. december 22-én pedig fiaival, Istvánnal és Jánossal együtt 150 aranyforintért Molnaszecsődöt vette zálogba Héderváry Imre macsói bántól.*
U. o.
Héderváry-család oklevéltára, I. 413–414.
A Monyorókerékkel szomszédos Kolom falu végén egy régi kápolna mellett 1473-ban megkezdődtek a monostor építési munkálatai. Mikor a monostor elkészült, Monszlói Csupor Demeter győri püspöknél kieszközölte, hogy a monostor melletti kápolnát Szűz Mária egyházának nevezzék. Nevezett fiai 1482-ben Karácsonfalvával (Karácsfa) és a Vashegyen levő két szőllővel gyarapították a monostor birtokait.* Közülök István korán elhúnyt s az egész vagyon János birtokába került, aki rossz gazda volt, folyton pénzzavarokkal küzdött, gyakran vett fel kölcsönöket zsidóktól, de nem fizette vissza. Mendel, a magyarországi zsidók elöljárója, Mátyás királyhoz fordult panaszával, aki 1484. június 23-án Porkoláb Bertalan székesfehérvári bíróhoz és hivatali utódaihoz, majd 1484. december 18-án az összes hatóságokhoz intézett leirataiban megparancsolja, hogy a leiratát felmutató emberei kérésére Elderbach János bárhol (a városokban, a vásárokon) mutatkozó jobbágyait tartóztassák le, a náluk talált holmit (árucikkeket) foglalják le és tartsák őket fogva mindaddig, míg uruk a nevezett Mendellel szemben fennálló tartozását meg nem fizeti.* Mivel Ellerbach István végrendeletében Hassas (Hásos) felerészét a hozzátartozó halastó felével együtt a Pálos-rendnek hagyományozta, testvére, János, aki ekkor Vas vármegye főispánja volt, 1489. április 16-án szintén végrendelkezett. Végrendeletében mindenekelőtt nejéről, Katalinról gondoskodik. Hassas másik felét Avasalyát (Vasalja), Lapisdorfot* a Monyorókerék melletti Pálos-monostornak hagyományozza s ezenkívül a pornói és a jáki monostorokról is megemlékezik.*
Rupp Jakab: Magyarország Helyrajzi Története, I. 2. 570. – Csánki Dezső: i. m. II. 838.
Orsz. Levt. Dl. 18,978. és 19,012. – Ányos Lajos orsz. levéltári igazgató úr szíves közlése.
«intra Tóthfalu et Szent Katalin possessionibus.»
Orsz. Levt. 19,510. A végrendeletet közli Széchenyi Miklós gróf: A Szent György vértanúról nevezett jáki apátság története, 79. l.
Mátyás király váratlan halála után Ellerbach János mint Corvin János párthíve Újlaki Lőrinc hadaihoz csatlakozva, 1490. június elején Budára vonult. Corvin János ügyének bukása után azonban hazatért Monyorókerékre. De mikor a másik trónkövetelő, Miksa római király, 1490 őszén egész Székesfehérvárig nyomult előre, ő is hozzá csatlakozott. Ezalatt Ellerbach János atyjának mostohatestvére, Széchy Miklós volt főlovászmester, a saját, valamint vejének, Kövendi Székely Jakabnak, úgyszintén testvérének, Székely Miklósnak hadaival és az Ellerbach János által küldött fegyveresekkel egyesülve, előbb II. Ulászló híveinek Vas és Zala vármegyékben fekvő birtokait pusztította, majd a Gersei Pethő-család várait, Márványkőt és Kemendet foglalta el. De 34csakhamar megfordult a kocka. II. Ulászló király hadai Kinizsi Pál, Báthori István és Geréb Péter vezérlete alatt Miksa dunántúli hódításait visszafoglalták. Ellerbach János ismét egy csalódással gazdagabban térhetett vissza Monyorókerékre. És bár II. Ulászló kegyelméről biztosította, többé nem vett részt az országos ügyekben.*
Horváth Mihály: Magyarország történelme, III. 238–255. – Fraknói Vilmos: A Magyar Nemzet Története. IV. 350. – Schönherr Gyula: Hunyadi Corvin János. 138–173. – Zala várm. tört. Oklt. II. 633. – Orsz. Levt. Dl. 19,807.
Ekkor már súlyos anyagi gondokkal küzdött. Gersei Pethő Miklós és unokatestvére, János, ugyan 1492-ben Báthori István országbíró előtt kijelentették, hogy Márványkő és Kemend váraik visszafoglalásánál szenvedett mindennemű kárukat Ellerbach János és István embereinek elengedik, ez a nagylelkű elhatározás azonban már nem sokat segített Ellerbach János nyomasztó anyagi helyzetén. Még ugyanebben az évben egy másik uzsorás, Simon győri zsidó jelent meg II. Ulászló király előtt panaszával, minthogy Elderbach János 1200 frt adósságát nem tudta visszafizetni.* 1493-ban azonban Zápolyai István nádor előtt Budán barátságos egyezséget kötött hitelezőivel, az időközben elhúnyt Mendel budai zsidó fiaival: Izsákkal és Jakabbal, másfelől pedig Simon győri zsidóval és kötelezettséget vállalt adósságai kiegyenlítésére.*
Orsz. Levt. Dl. 22,513.
U. o. 20,084.
Ezidőtájt ismerkedett meg Erdődi Bakócz Tamás akkor győri, később egri püspökkel. Csakhamar bensőséges barátság fejlődött ki közöttük. Bakócz Tamás gyakran kisegítette kisebb-nagyobb kölcsönökkel a pazarló főurat. Így azután az uzsorások karmai közül csakhamar kiszabadult, viszont azonban lekötelezettje lett a püspöknek. Mikor a kölcsön összege 40,000 aranyforintra emelkedett, ama kor szokása szerint 1496. március 30-án a pozsonyi káptalan előtt szerződést kötöttek, amelyben egymást kölcsönösen testvéreknek fogadták. A szerződés értelmében Ellerbach János összes birtokai magtalan halála esetén Erdődi Bakócz Tamásra és családjára szállnak, Vörösvár (németül: Rothenthurm) vár és a hozzátartozó uradalom kivételével, melynek életfogytiglani haszonélvezetét nejének, Katalinnak fenntartotta. Ezt a szerződést II. Ulászló király is jóváhagyta.*
Orsz. Levt. Dl. 20,400. – Fraknói: Erdődi Bakocs (így!) Tamás prímás birtokszerzeményei. Századok, 1888. 115–116. – Széchenyi Miklós gróf: i. m. 21. l.
Ellerbach Jánossal még egy ízben találkozunk: midőn 1499. március 29-én Pornón a monostornak Sewcz (Schützen, Német- és Horvátlövő) helységben egy szőllőt adományoz azzal a kikötéssel, hogy családjáért hetenként egy szentmise tartassék. Az erről szóló oklevelet, mely függő pecsétjével van ellátva, mint Vas vármegye főispánja állította ki.*
Orsz. Levt. Dl. 20,827.
Ez az utolsó adat róla, mert miként az Erdődi Bakócz Tamás, akkor már esztergomi érsek – frater adoptivus – által készíttetett sírfelirat is tanúsítja, még ebben az évben (1499) elhúnyt.*
A sírfeliratot közli Nagy Iván i. m. IV. 23.
Ellerbach János halála után Bakócz Tamás azonnal átvette az örökséget. A monyorókeréki várat Kerecsényi György várnagy gondjaira bízta, védelmi állapotba helyezte, sőt lépéseket tett, hogy az özvegy Vörösvár várát a hozzátartozó uradalommal együtt pénzbeli kárpótlás ellenében átengedje. Az özvegy különben még férje életében igyekezett magáról gondoskodni. 1494-ben Héderváry Ozsvát fiaitól, Ferenctől, Jánostól, Istvántól és Imrétől 100 magyar aranyforintért zálogba vette Strém, Csákány, Szentkút, Felsőbükkös, Salmar (Zsámánd), Szombatfalva, Sároslak és Aborgáta nevű birtokokat Dienesi pusztával együtt. Ezeket a birtokokat azonban az özvegy halála után Erdődy Péter magához ragadta. Héderváry István, Győr vármegye alispánja, az egyedüli, aki a testvérek között túlélte a mohácsi vészt, Bethlenfalvi Thurzó Elek országbíróhoz fordult panaszával, aki 1529. április 13-án meghagyta a vasvári káptalannak, hogy Erdődy Pétert szólítsa fel az elzálogosított birtokoknak 100 aranyforint átvétele után, Héderváry István részére leendő visszaadására, mert ha azokat nem adná vissza, a király elé fogja megidéztetni.*
Héderváry Oklt. I. 482., II. LIX., LXIV., II. 14–16.
Erdődi Bakócz Tamás talán maga sem sejtette, mily hatalmas vagyon került birtokába. Az Ellerbach-család nagykiterjedésű birtokairól némi tájékozást nyerünk a vasvári káptalannak 35gróf Salm Miklósné Széchy Margit által az Erdődy-, a Batthyány-, a Nádasdy- és a Tharnóczy-családok ellen intézett tiltakozása ügyében 1548-ban kiállított hiteleshelyi kiadványából, mely az Ellerbach János hagyatékát képező birtokokat a következőleg sorolja fel: Vas megyében: Monyorókerék vár és mezőváros, Vép, Szőllős (Gyöngyösszőllős), Kolon (Kólom), Szentpéter (Szentpéterfa), Zeöch (Szöce), Hidashollós, Egyházashollós,* Molnás-Szecsőd (Molnos-Szecsőd, Molnaszecsőd), Sthrem (Strém), Szombatfalva (Szombatfa), Szentkút, Bykes (Németbükkös), Salmar (Zsálmán, Zsámánd), Németlak (Németsároslak), Csákán (Nagycsákány), Aborgáta (Borgáta), Dynnesy puszta (Dinnyési puszta),* Szentkirály (Pinkaszentkirály), Vasalja tartozéka, Vasalla (Vasalja), Bessefalva (Besfa puszta, Taródfa tartozéka), Alsó-Bykes (később Magyar-Büks, Németbükköstől dk.-re, a Strém patak mellett), Peczel (Pecöl), Thoma (lehet, hogy a Taródfával szomszédos Tumesfölde értendő), Megyehíd, Porpác, Thotfalu (Pinkatótfalu), Hassas (Horváthásos és Némethásos), Felső-Belygh (Felsőbeled), Pósfalva aliter Szent Katherina (Pósaszentkatalin), Hagymás* Alsópokol (Pokolfalu Pornó és Abdalóc között), Egyházas-Füzes, Chypeős-Füzes (Gyepüfüzes), Miske (Pinkamiske), Sárosszék, továbbá a következő helységekben birtokrészek: Thyak (Ják), Zenthmihal (Rábaszentmihály), Veresvár (Vasvörösvár), Abordorf talán Albersdorf, Óbér,* Leödes (Lödös), Vasszék (Vasverőszék, Kisciklény vagy Oláhciklény), Kompolth (Szalónak, Őriszentmárton táján),* Szentmárton (Őriszentmárton), Alsóőr, Felsőőr, Jobbágy (Vasjobbágyi), Körmend vára és városa, Vasvár városban birtokrészek. Sopron vármegyében: mindkét Répczefő (Répczefej).* Zalában: Paka (Páka mezőváros), Dömefölde, Holtho (Páka tartozéka),* Vetthyen (Vétyem), Olaszlakoza (Olasz-Mihály-lakosa), Zygeth (Páka tartozéka),* mindkét Zebeczk (Zebecske, Nova közelében).
A két Hollós, úgyszintén Schütz (Horvátlövő és Németlövő) Lévai Cseh Péter fia Lászlóé volt; ezeket 1452–54-ben zálogosította el Ellerbach Bertoldnak. Orsz. Levt. Dl. 14,565. és 14,826. – Csánki i. m. II. 817.
Csákány és Strém vidékén. Csánki i. m. II. 744.
Csánki i. m. II. 753. Polány, Unyom és Szöllős vidékén keresi.
Csánki i. m. II. 732.
U. o. II. 766.
U. o. II. 627.
U. o. III. 62.
U. o. III. 111.
Erdődi Bakócz Tamás esztergomi érsek 1517. május 25-én készített végrendeletében unokaöccsének, Erdődy Péter, Vas vármegye későbbi főispánjának, akihez rokonai között a legjobban ragaszkodott, hagyományozta Monyorókerék, Körmend és Vörösvár várakat, a hozzájuk tartozó mezővárosokkal, falvakkal és birtokjogokkal együtt és ezzel őt az ország leggazdagabb főurainak sorába emelte.* Ezt a végrendeletet II. Lajos király 1520. szeptember 4-én megerősítette. Ezzel azután a monyorókeréki uradalom, mely százharminc éven át uralta az Ellerbachokat, az Erdődy-család birtokába jutott.
Fraknói V.: Erdődi Bakócz Tamás élete, 176. – U. a. Az Erdődi-címer. Turul. 1889. 107. – U. a. Erdődi Bakocs Tamás prímás birtokszerzeményei. Századok, 1888. 125–126.
Az elmondottak alapján az Elderbach- (Ellerbach) család nemzedékrendje a következő:
Elderbach;Villermes (Vilmos) I. Lajos király udvari vitéze 1369 a monyorókeréki uradalmat kapja; I. János 1386–1395; I. Bertold 1386–1395; Burkard 1418, † 1432 VI. 17-e előtt 1424-ben megszerzi Vörösvár várát ~ Vereskői Wolfart (Wolfurt) Zsuzsánna (Suskó) 2. ~ Felsőlendvai Széchy Miklós Vas vármegye főispánja; Margit; II. János 1418–1438 trencséni várnagy; II. Bertold 1450–1470 1455–1457 udvari vitéz; a jáki és a pornói apátságok kegyuraságát kapja adományba 1462–1464 Verőce vm. főispánja 1465–1467 Erdélyi vajda, székely ispán 1469 Vas vármegye főispánja ~ Felsőlendvai Széchy Borbála; I. István 1471–1484 † 1489 IV. 16-a előtt; III. János 1471 † 1499 Monyorókerék 1489 és 1499 Vas vm. főispánja ~ Katalin † 1529 IV. 13-a előtt; Borbála 1471; Margit 1471; Orsolya 1471
REISZIG EDE.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT