ELNÖKI MEGNYITÓ

Teljes szövegű keresés

1ELNÖKI MEGNYITÓ
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaságnak 1933. május 26-án tartott, jubileumi közgyűlésén elmondta SZENTPÉTERY IMRE
elnök.
Tisztelettel üdvözlöm a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság megjelent tagjait és kedves vendégeinket, akik jubileumi közgyűlésünket megjelenésükkel megtisztelték. Legyen szabad külön is mély tisztelettel köszöntenem a Vall.- és Közokt. kormány képviselőjét, továbbá a Magyar Tud. Akadémia, a M. Nemzeti és az Iparművészeti Múzeum, a M. Történelmi Társulat, a M. Régészeti, a M. Néprajzi és a M. Nyelvtudományi Társaság mélyen t. képviselőit.
Mélyen tisztelt Közgyűlés!
Mai ünnepi közgyűlésünket bevezető szavaimat krónikás elbeszéléssel, a M. Heraldikai és Geneal. Társaság 50 év előtti közgyűléséről szóló jelentés idézésével kezdem. Társaságunk folyóiratának, a Turulnak legelső, 1883. évi folyama első számában a hivatalos közlemények során a következőket olvassuk:
«Másfél éve lehet, hogy szakférfiak körében mozgalom indult meg egy új tudományos társaság alakítása céljából, mely társaság a történelemnek eddig elhanyagolt társtudományait, ú. m. a heraldikát, diplomatikát, sphragistikát, genealogiát, valamint a magyar családok történetének okleveles alapon való művelését tűzte ki céljául. Az eszme br. Radvánszky Béláé volt, akinek sikerült erre több szakférfiút megnyernie. Értekezletek tartattak, egy szűkebb bizottság kidolgozta az új egylet alapszabályait, melyek hosszú vitatkozások alapjait képezték; e közben szakadatlanul folyt a taggyüjtés, és a vidéken szétküldött felhívások nem voltak eredménytelenek; csakhamar annyi tag jelentkezett, hogy az új tudományos társaság létezése biztosítva volt. Folyó évi február hó 25-én – folytatja tovább az 1883-i beszámoló – nagy számmal gyűltek össze a Társaság tagjai az Akadémia Kisfaludy-termében, hogy megtartsák a társaság alakuló közgyűlését.»
Eddig az idézet. Majd elmondja a jelentés az ekkor történt választás lefolyását, melynek eredményeképpen báró Radvánszky Béla a társaság elnöke, Nagy Imre és Nagy Iván másodelnökök, Fejérpataky László titkár, Szádeczky Lajos pedig jegyző lett. Ugyanakkor megválasztatott a 40 tagú ig. választmány is.
Ennek az első tisztikarnak és első választmánynak tagjai közül immár csak egy van életben: Szádeczky-Kardoss Lajos. Társaságunk létrejöttének ez a nagyrabecsült tanúja, aki sajnálatunkra nem jelenhetett meg közöttünk, fogadja tiszteletünknek és egyben legjobb kívánatainknak is őszinte kifejezését. De, ha talán szokatlan is, legyen szabad ezen az örömünnepen az őszinte gyász és mély fájdalom érzésének is hangot adnom annak örökre eltávozásán, aki kevés napokkal ezelőtt még szintén Társaságunk első választmányának életben levő tagjai közé tartozott. Csánki Dezső volt ez, akinek e jubileumi ünnepünkön való megjelenésére vonatkozólag tett ígérete igaz örömet okozott nekünk. Üdvözölni készültünk őt, de íme a végzet akarata megfosztott bennünket ezen szándék teljesülésétől: Most már csak emlékének adózhatunk tiszteletünk kifejezésével.
Az imént idézett egykorú előadásban leírt esemény óta, vagyis a M. Herald. és Gen. Társaság alapítása óta letelt az 50-ik esztendő. Az 2akkor elültetett csemete megerősödve félszázadon át megállta helyét, s kedvező és kedvezőtlen viszonyok váltakozása közben, bár időnkint gyökereiben is megtámadva, mégis szerencsésen megmaradt. És Társaságunk ma azzal dicsekedhetik, hogy az ugyane téren működő társulatok közt egész Európában alig van néhány, melyek nála régibbek vagy vele egykorú alapítások.
Hogy az alapításnak 50 éves évfordulóját Társaságunk megérhette, az természetesen azoknak a tényezőknek köszönhető, amelyek a Társaság működését ez alatt az idő alatt elősegítették. Elsősorban társulatunk azon tagjainak, akik a M. Heraldikai és Genealogiai Társaság mellett a nehéz időkben is híven kitartottak. De köszönhető ezenkívül a mindenkori Kultuszkormánynak, a M. Tud. Akadémiának, a M. Nemzeti Múzeumnak és mindazoknak, akik segítségükkel eléggé meg nem hálálható módon jöttek támogatásunkra a lefolyt 50 év alatt. A M. Nemzeti Múzeum külön is hálára kötelezett azzal, hogy Társaságunknak otthont nyujtott. Köszönetet kell mondanunk a tudósok hosszú sorának, akik e félszázad alatt tudományos kutatásaik eredményeit Társaságunk folyóiratában és egyéb kiadványaiban tették közzé. De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik a lefolyt félszázadon át Társaságunk tisztségeiben kifejtett buzgó és önzetlen munkájukat Társaságunk céljainak szolgálatába állították. Mindezeknek a ható és támogató erőknek az együttműködése eredményezte, hogy ma ünnepelhetünk.
Mindenféle új alakulattal, tehát a tudományos társulatokkal szemben is felmerülhet és fel is szokott keletkezésükkor merülni a kérdés: szükséges és jelentős volt-e megalakulásuk? A M. Herald. és Geneal. Társaságra vonatkozóan utólag, az 50 éves fennállás határkövétől visszapillantva, legegyszerűbben így adhatnók meg a felvetett kérdésre a feleletet: a félszázados fennmaradás igazolja, hogy szükséges és életképes volt ez a Társaság.
Ennél az egyszerű feleletnél azonban mai közgyűlésünk céljához képest a félszázad patinája által igazolt működéshez méltóbbnak vélem, ha a fenti kérdésre a feleletet úgy próbálom megadni, hogy a Társaságunk által művelt tudományágaknak az általános magyar történettudományhoz való viszonyára és e viszonynak a multban való fejlődésére vetek egy futó pillantást. Talán ez világíthatja meg leginkább Társaságunk létrehívásának és fennmaradásának is jogosultságát.
Bizonyára véletlen dolog volt, de mégis bizonyos ünnepi és szimbolikus színezettel is bír, hogy a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság alapításának gondolata csaknem pontosan a diplomatika (és vele együtt a tudományos paleografia) megalapításának 200-ik évfordulóján vetődött fel. Hiszen Mabillon «De re diplomatica»-ja 1681-ben jelent meg, s az imént idézett előadás szerint 1881 végén – 1882 elején indult meg a tervezgetés a szokásos módon történelmi segédtudományoknak nevezett tudományágak ápolására hivatott magyar társulat alapítására. Tudvalevően ez a mű, Mabillon munkája emelte először a tudomány nívójára és foglalta rendszerbe azokat az ismereteket, amelyek mint élő gyakorlat nagyjában a középkorban és az újkor első századaiban is megvoltak ugyan, de éppen a tudományos áttekintést és a módszeresen összefoglaló tárgyalást nélkülözték. Ennek volt a következménye, hogy korábban, valahányszor (pl. oklevélvizsgálatoknál) az elmult fejelődésre vonatkozó történeti tudásra volt szükség, a csupán egykorú, vagy legfeljebb egy emberöltőre visszamenő gyakorlati ismeretek rendszerint csődöt mondtak és a multakra nézve maguk a bennfentesek, a középkori kancelláriák tagjai is hihetetlenül járatlanok és könnyen félrevezethetők voltak. Ezen sem a kancelláriai szabályzatok nem segíthettek, sem más téren például a heroldok szabályismeretei. Ezt csakis a régi oklevelekre, a régi írásfajokra, pecsétekre, címerekre stb. vonatkozó tudnivalóknak a módszeres tudomány alapjaira helyezése tette, hosszú századok leforgása után, lehetővé.
És ha a humanisták által erősebben életre keltett kritikai érzék a tudomány terén általában, az oklevelekre és a velük kapcsolatos tudnivalókra nézve pedig főleg a XVII. században meginduló nagy okleveles vitákban már Mabillon előtt is jelentős haladást mutat a multakhoz képest, ezek az ismeretek csak a nagynevű francia bencés fellépése által emelkedtek az átfogó, rendszeres tudomány magaslatára. Az ő fellépésének jelentőségét eléggé mutatja az a visszhang, melyet munkája az érte lelkesedők és a vele szembefordulók körében azonnal keltett.
3Nálunk magának Mabillonnak hatása kevésbbé érvényesült irodalmilag azonnal. Ilyen hatásról inkább csak később lehet szó, a XVIII. sz. közepe óta. Azonban bizonyos, hogy a történeti forrásanyagnak, elsősorban az okleveleknek a történetkutatásban kellően való értékelése és ennek következtében a szövegükben összegyűjtésükre és hozzáférhetővé tételükre nálunk a XVII–XVIII. sz. fordulóján meginduló nagyszabású mozgalom, melyet Hevenesi Gábor és jezsuita társai indítottak, kétségtelenül összefügg annak a szellemnek a föléledésével, mely Mabillon munkáját is életre keltette. Ennyiben tehát a forrásanyag jelentőségének csaknem a Mabillon fellépésével egyidejű felismerését nálunk is meg lehet állapítani. A nagy gyűjtőmunkássággal pedig aztán a XVIII. sz. folyamán az ú. n. történelmi segédtudományok hazánkban is hivatott művelőkre találtak, s az oklevéltan terén Mancini 1777–79-ben kiadott Compendiaria notitiá-ja, Pray működése pedig ugyanakkor az egyetemi katedrán, a heraldikában Koller József és Palma, a genealogiában Wagner; majd (a század végén) Lehotzky, a pecséttanban Koller és az egyetemen ugyancsak Pray működése mutatta e tudományágaknak biztató megindulását. Az eredmény pedig az volt, hogy ezzel karöltve látjuk fellépni a tudományos magyar történetírás XVIII. századvégi nagy föllendülését, mégpedig részben ugyanazoknak, akik az említett tudományágakat nálunk megalapozták, elsősorban Praynak nagyszabású történetírói működésében. De Katona István és a többiek történetírói működése is ugyanazokon az alapokon nyugodott, ha ők az ú. n. segédtudományoknak nem voltak is speciális művelői. A tudományos magyar történetírásnak ezen szinte példátlan XVIII. századvégi föllendülési periodusának az említett tudományágak egyszerre általánossá lett kialakulásával és intenzív művelésével való egybeesése nem lehet véletlen találkozás, hanem szerves összefüggés bizonyságaként kell azt felfognunk.
És itt még egy jelentős körülményre kell rámutatni. A történelmi segédtudományok művelése nálunk kezdettől fogva hazai alapon történt, a hazai anyagnak a vizsgálatba való intenzív belevonásával. Az 1734-ben megjelent Cerographia Hungariae egészben elég kezdetleges pecséttan ugyan, de már magyar anyagot ismertet és dolgoz fel, amint több évtizeddel később írt sokkal fejlettebb társa, Pray Syntagmája is ezt teszi. És magyar anyagot tartalmaz Palma Heraldicae specimenje is, amint Mancininak a rendszeres tárgyaláshoz már jobban simuló és általánosításra törekvő compendiuma is bőven hoz hazai anyagot mind oklevéltani, mind heraldikai és egyéb részeiben. Ez a nevezett tudományágak hazai művelésében kezdettől fogva a helyes irány felismerését mutatja. A kivitel természetesen azóta még sok ingadozáson ment át; de az út elejétől fogva a helyes végcél felé vezetett. Ez a cél pedig a hazai gyakorlatnak a tudomány általános módszerének ismerete alapján való feldolgozása, hogy az egyetemes elvek érvényesülésének felismerése mellett a magyar gyakorlatban mutatkozó eltérések, valamint a hazai fejlődés útjai világosan előtűnjenek.
A történelmi segédtudományok fejlődése és az általános hazai történettudomány fellendülése közt a XVIII. század folyamán észlelhető kapcsolódás száz esztendő mulva megint szembetűnik. Természetesen nem a magyar történettudomány történetét akarom itt vázolni; ezért csupán rámutatok arra az ismert tényre, hogy a XIX. század közepétől kezdve megint egy új gyüjtő korszak következett, amely az oklevélszövegek és egyéb források garmadáit hozta elő nehezen hozzáférhető helyekről. A század utolsó negyedében ez ismét az ú. n. segédtudományoknak felvirágzásával járt. Az oklevéltanban a bécsi iskola neveltje Fejérpataky, a címertanban Nyáry és Bárczay, a genealogiában Wertner és Karácsonyi, hogy csak egy pár nevet említsek, lendítették új magaslatra ezeket a tudományágakat. S íme, a magyar történettudomány fellendülése akkor is együttjárt a résztudományok felemelkedésével. Ennek az akkoriban, s éppen a segédtudományokkal kapcsolatosan tapasztalható fellendülésnek kimagasló alakjaként csupán Pauler Gyula emlékét idézem fel, akinek történetírói alkotásait a további fejlődés természetesen több szempontból meghaladta, de akinek történetírói kiválóságát egészben nem lehet kétségbevonni; akinek – egyebek közt (s itt középkori történetünk egyik mai kitűnő kutatójának és szintétikusának szavait idézem) – «a háborúk, hadjáratok és külpolitikai akciók kronologiája és eseményei tekintetében» (de hozzátehetjük: a belpolitikai események tekintetében is) ... «az összes források ismeretén alapuló szabatos 4meghatározásai» ma is teljes elismerést érdemelnek.
A segédtudományok és a történelmi feldolgozás fellendülésének ezen kapcsolódása korában történt Társaságunk alapítása 1883-ban. Létrehozta egyrészt annak felismerése, hogy a hazai multról alkotott kép csak úgy lehet értékes, a történelmi feldolgozás csak úgy lehet a multnak valós rekonstruálása, ha a forrásanyagnak, a múlt reánk maradt emlékeinek beható vizsgálata szolgál biztos alapjául, aminek a Társaságunk által művelt tudományágak nyujtotta módszerekkel kell történnie; másrészt életre keltette az a meggyőződés, hogy ezeknek a tudományágaknak a művelése és fejlődése megkívánja a különben széthulló és meddő munkába vesző erőknek az egyesítését. Be kellett látni, hogy amint az inkább a szintézis művét szem előtt tartó Magyar Történelmi Társulat munkája ebben az irányban, úgy a résztudományok művelését istápoló másik, önálló társulaté az előkészítő feldolgozás irányában szolgálja és mozdítja elő a végső célt: a magyar történeti múltnak tökéletes megértését. A kettőnek egymást ki kell egészítenie.
A lefolyt ötven esztendő, melynek betelését most ünnepeljük, igazolta a célkitűzés helyességét. Azóta, a természetes haladásnak megfelelően, a történettudomány terén is a kutatás módszereiben s eredményeiben: haladás, a felfogásban: többféle változás következett be. Az érdeklődés a történeti életnek olyan területeire terjedt ki, amelyek korábban kevésbbé, vagy egyáltalában nem műveltettek. A multakat irányító és alakító olyan erők kerültek a vizsgálódás homlokterébe, amelyek előbb kisebb figyelemben részesültek. De mindez nemcsak nem döntötte meg, de mégcsak nem is módosította annak a tételnek a helyességét, hogy a multakra vonatkozó forrásanyagnak és a multak ránk maradt emlékeinek biztos ismeretét semmiféle történeti felfogás, a történelemnek semmiféle szemlélete nem nélkülözheti, ha igazi történettudomány akar maradni.
Amennyire hiba lenne a történetírás egész feladatát a forrásanyag összegyűjtésével, megrostálásával és jól-rosszul összefoglalásával kimerítettnek látni, épúgy végzetesen téved az, aki a történettudomány felépítményét a forrásanyag biztos ismeretével való megalapozás nélkül akarja elkészíteni.
Ez adta meg Társaságunk létjogosultságát a multban, ez fogja megadni a jövőben is. Megelégedéssel és elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy a mai idősebb és ifjabb történetírói nemzedék minden kiválóbb tagja, a magyar történetírásnak minden számottevő mai művelője átment azon az iskolán és vallja azt a felfogást, mely a legmodernebb álláspontra helyezkedve is a történeti forrásanyagnak kellő értékelését és a Társaságunk célkitűzése értelmében való megbecsülését hirdeti. Erős meggyőződésem, hogy ez az irány a jövőben is csak szilárdulhat, mert az ettől való minden eltérésnek gyengesége és ingatag alapon nyugvása minden esetben hamarosan kitűnik.
És ebben kell látnunk Társaságunk jövőjének is zálogát. A történettudomány fejlődik, halad. Új felfogással és módszerrel iparkodik bevilágítani a multak rejtekeibe. Régi tévedéseket helyesbít. Új szempontokat alkalmaz a kutatásban és a feldolgozásban is. De a források és emlékek ismeretének biztos alapjairól nem tér le, sőt azoknak mindig tökéletesebb felkutatására és értelmezésére törekszik. Ez pedig Társaságunk hivatásának és 50 esztendős létének, de egyszersmind további működésének is az alapja és igazolása.
Mélyen tisztelt Közgyűlés!
Igen nagy szükségünk van arra, hogy Társaságunk hivatottságának és munkája szükséges voltának tudata erősen éljen bennünk. Elődeink boldogabb időben rakták le az alapokat, amelyeken Társaságunk a félszázados működésnek háromnegyed részét a történeti Magyarország ép határai közt fejthette ki. Nekünk nehéz viszonyok közt, a szűk abroncsok közé szorított hazában kell elindulnunk az ismeretlen jövőbe. De ha él bennünk Társaságunk hivatottságának tudata, akkor az ebből merített erő és kitartás győzedelmeskedni fog a nehéz viszonyokon és ki fogja vívni a további sikeres munkálkodás lehetőségét.
A Társaság jövője iránt való erre épített szilárd hittel és elődeinkre: az alapítókra és ötven éven át fenntartókra való hálás emlékezéssel nyitom meg a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság jubileumi közgyűlését.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages