MONELLI BERNÁT SÍREMLÉKE 1496-BÓL.
MONELLI BERNÁT SÍREMLÉKE 1496-BÓL.
Címerészetünk a XIII-ik század elejétől kezdve belekapcsolódik az általános európai fejlődésbe. Befolyással vannak reá már a keresztes hadjáratok, majd az Árpád-ház kihalta után a XIV-ik században az Anjouk, Károly Róbert és Nagy Lajos alatt, a külföldi hadjáratok és tornák révén kifejlett lovagi élet, melynek hatása alatt az első címeradományozások történnek.
A fejlődés ezen a téren lassú lépésben haladt, mert mint Werbőcy Tripartitumából is tudjuk, a címer akkor még a magyar nemességnek nem volt lényeges kelléke, – mert a nélkül is volt már régi magyar nemesség s ősi jogon vésett címer, – ha azonban címer is volt; főleg pedig királyi adományból, akkor az a régi nemességnek előnyére és díszére szolgált.
Azért látjuk, hogy a XIV. századi sisakoromdísz és címeradományozások olyanok számára történnek elsősorban, akik már régi nemesek voltak, de címerük még nem volt.
Az élő heraldika korában, a XIV–XV. századokban a pajzsokon és sisakon, az úgynevezett sisakcímeren nem reáfestett, hanem a valóságban 72mindig plasztikusan készített alakokat vagy tárgyakat viseltek, amelyek fémből, fából, bőrből, madárszárnyból vagy tollból voltak kiformálva.*
Fejérpataky László. Magyar címeres emlékek. I. f. 8. l.
Éppen azért a magyar heraldika klasszikus korában éppen úgy, mint a külföldön is, az ábrázolásokat bizonyos merevség és formai egyszerűség jellemzi, amikor az alakok jóformán csak körvonalakban jeleztetnek, mintha például egy oroszlán vagy sas feje csak kemény papírból vagy vasbádogból volna kivágva, amelyeket azután minden árnyékolás nélkül, hat vagy hét alapszínnel vagy mázzal vonnak be s amely alakok e szerint részletes kidolgozás helyett, csak mintegy vázlatosan, stilizálva ábrázoltatnak.
Mindennek a célja pedig az volt, hogy az egyes címeralakok úgy a harcban, mint a tornán messziről jól kivehetők, felismerhetők és megkülönböztethetők legyenek, – hogy a különben teljesen zárt vas vértezetben már messziről megállapítható legyen, hogy melyik lovag hol küzd.
Ez a ridegség akkor enged, amikor a királyi armálisokban a címerek puszta leírása helyett azok színezett képekben is lefestetnek; amikor a művészet nem tagadhatja meg többé magától, hogy rajzban és színezésben az alakokat és tárgyakat a természetet megközelítő szebb módon ábrázolja.
Első példája ennek nálunk Zsigmond király által 1405 április 15-én Tétényi Péter budai alvárnagy s rokonaik a Haraszthiak és a kapivári Kapyak részére adományozott címer.
A klasszikus heraldika régi egyszerű, de kifejező formáira és lapidáris alapszíneinek betartására a királyi és császári herold-hivatalok, illetőleg a címernagy ügyelt fel s formáikat torna- és címerkönyvek tartották fenn.
Az első rést ezeken a rideg formákon az a szokás ütötte, hogy úgy a sisak-, mint pajzscímert előbb keretbe foglalták, majd szőnyegre alkalmazták, amely szőnyeget különböző színű, majd aranyos és ezüstös virágdíszítményekkel damaszkolták. Mindez okozta, hogy a klasszikus heraldika már a XV. század közepén hanyatlásnak indult. A magyar címerészet Zsigmond király idejében a Németországgal való gyakori érintkezés folytán kétségtelenül a késői gótmodorú német heraldika hatása alatt áll ugyan, de e mellett elhagyva a merev stilizált alakokat, a címeralakok természetes ábrázolására törekszik, amely mindvégig jellemző tulajdonsága marad.
Mindamellett az Alberttól, I. Ulászlótól és Hunyadi János kormányzótól, valamint V. Lászlótól fennmaradt armálisok címerei még több esetben a késői gót-modor legszebb alkotásai.
Mátyás alatt azonban ezek mindinkább háttérbe szorulnak s helyüket az olasz hatás alatt természetszerűleg a renaissance-formák váltják fel,* amikor is a hét alapmáz helyett a címerekben már a színskála minden árnyalatát is megtaláljuk.
Csoma József. Az olasz renaissance a magyar heraldikában. «Turul» 1892, 147. l.
A pajzs mögé címertartó gyanánt festett angyalalak hazai címerábrázolási gyakorlatunkban Mátyás alatt, az 1459-ben adományozott Bakócz címerben, azután 1462-ben a Petneházy címerben és Késmárk városáéban 1463-ban fordul elő.
A három címer bizonyára egy művész munkája. Az akkori olasz címergyakorlat szerint mind a három csonka, amennyiben a pajzsról úgy a sisak, sisakoromdísz, mint a takarók is hiányzanak. Mindannyi azonban a Mátyás-kori miniatür festészet remeke, mely főleg az angyal szárnyának s a késmárki címernél a palást brokát motivumainak és a mellcsattnak művészi ábrázolásával tűnik ki.*
Áldásy Antal. Címertan. 1923, 48–51. l.
De a címerfestésnél egyéb motívumok is az olasz miniátorok kezére vallanak. Így a Petrus Gentile Senilis de Montefalco 1478-ban adományozott címerénél, – amelyről alább még szó lesz, – a címerszőnyeget befogó aranyozott keretbe foglalt gyöngyökkel s drágakövekkel, rubintok- és zafirokkal van díszítve, oly modorban, mint azt több Corvinánál a lapszéldíszítésekben, így például az Attavantes festette bécsi codexekben látjuk.
De Mátyás királynak egyik, címertudományunk szempontjából legérdekesebb címeradományozása az olasz Monelli Bernát, Beatrix királyné pártfogoltja részére történt, akinek címeres síremléke ugyan szakembereink előtt már régebben ösmeretes,* de ebből a szempontból kellő figyelemre nem méltattatott.
Berzeviczy Albert. Beatrix királyné. 1908. 391. lapján a síremlék képe kiadva.
73Ennek a megértéséhez azonban néhány kapcsolatos történelmi adatot kell felemlítenünk.
Mátyásnak kedvenc tartózkodási helye volt a borsodmegyei Diósgyőr vára, ahol gyakran időzött egyrészt pihenés és vadászat céljából, másrészt, hogy szokásához híven az ezen vidék nagyműveltségű szerzeteseivel, egész fényes udvara környezetével együtt tudományos és művészeti érintkezést találjon. E mellett ismerve Mátyás nagy mű- és pompaszeretetét, bizonyosra kell vennünk, hogy a festői fekvésű ősi vár egyes részeinek kiépítéséhez és díszítéséhez ő is hozzájárult s ezzel kedvenc mulatóhelyének, melyet Ranzanus* «castellum non ignobile»-nek nevez, szépségét és fényét emelte, amire, tekintettel arra, hogy okmányi adataink szerint 1460–1478-ig, tehát 18 éven át hosszabb-rövidebb ideig tartózkodott várunkban, – bő alkalma is lehetett.*
Ranzanus. Descriptio Hungariae. Index II.
L. A diósgyőri vár története c. közleményemet. Hadtört. Közl. 1927, III. f. 265–351. l.
A középkorban szokás lett, hogy királyaink a diósgyőri várat, úgy látszik már Nagy Lajos korától kezdve ajánlották fel nejeiknek jegyajándékul.
Mátyás is ezt teszi, amidőn már 1461-ben menyasszonyának Podjebrád Katalinnak szintén várunkat köti le jegyajándékul.*
Teleki. Hunyadiak kora. III. k. 223. l. és XII. k. 221. l.
Midőn pedig 1476-ban Aragoniai Beatrix nápolyi királyleányt veszi nőül, neki is Diósgyőr várát vadaskertjével és uradalmát adja át, aki azután abban királynéi saját várnagyokat tart s Mátyás halála után is, mint kizárólag a maga tulajdonát kezeli.* Már Mátyás életében folyton zúgolódtak a magyar urak az ellen, hogy Beatrix királyné mindenütt olaszokat alkalmaz és udvarában is azokkal veszi magát körül. Így Nápolyból magával hozta dajkáját, nemes Nardella Parmesánát és ennek egész családját, míg 1485 március 8-án Pozsonyban kelt okleveléből arról értesülünk, hogy diósgyőri várnagya ezen időben Papia (Pavia) Albert, tehát szintén olasz volt.*
Századok. 1869 605. l.
Wenzel Gusztáv. Diósgyőr egykori történelmi jelentősége. 1872, 67. l. Csánki Dezső. Magyarország Tört. Földrajza. I. 164, 166, 168. l. Berzeviczy A. Beatrix királyné 272. l.
De úgy látszik egyik legkedveltebb híve a lombardiai Cremába való, Monelli Bernát volt, aki 1457-ben született s már 1482-ben 25 éves korában Mátyás király által, mint Diósgyőr királynéi várának biztosa említtetik, aki utóbb mármarosi sókamarai gróf lett, majd nyilván az óbudai királynéi várban a királyné mellett viselte a palotagróf, – «palatii comes» hivatalát s e minőségben hunyt el már 39 éves korában 1496-ban.
Bizonyára királynője pártfogásának tudható be az is, hogy Mátyás király, fentebb már említett 1482. évi július 17-én Pozsonyban kelt parancslevelével őt azon fontos küldetéssel bízza meg, hogy miután a semseiek Kassa város emberei ellen több rendbeli erőszakoskodást követtek el, egy csapattal vonuljon ki Semsére és ottan a Semseyek birtokait mindaddig megszállva és lefoglalva tartsa, míg kárpótlást nem fizetnek s a kassaiaktól elrablott leveleket vissza nem adják.*
Báró Jeszenák cs. levéltára a Magyar Nemzeti Múzeumban. Berzeviczy A. Beatrix királyné. 389–91. l. Wenzel G. i. m. 66. l. L. Miskolc város története c. munkámat. II. k. 78. l.
Maga Beatrix 1492 május 19-én és szeptember 10-én Esztergomban kelt okleveleiben, mint hívét említi, aki az 1486–91 évek számadásai szerint 441,66, majd utóbb egy alkalommal 1000 dukátot kapott.*
Berzeviczy -A. Aragoniai Beatrix magyar királyné életére vonatkozó okiratok. 1914, 241, 257., 259. l.
De nemcsak őt magát, hanem rokonait is pártfogolja a királyné, ami kitűnik 1492 nov. 3-áról Esztergomból kelt leveléből, melyet Francesco Gonzaga mantuai őrgrófhoz intézett, melyben udvari emberének «Monellinek egy rokonát ajánlja» szolgálatába.*
U. a. 266. l.
Midőn pedig 1493 április 3-án Esztergomban kelt oklevelével a técsői pálosbarátoknak sót adományoz, erről Monellit, mint mármarosi sókamaragrófot külön értesíti.*
Orsz. Levéltár Dipl. Oszt. 19,999. sz.
Úgy látszik azonban, hogy e mellett diósgyőri gondnoki állását is megtartotta, mert ugyanazon év május 20-án Andrea Carafa nápolyi követ egy Esztergomba kelt nyugtáján őt mint olyat említi.*
Selmecbánya v. ltr. I. 43. sz.
Hogy azonban mennyire kegyelte őt Beatrix, kitűnik abból, hogy elhunyta után a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett budavári székesegyházban 74temettette el, hol a neki Pál testvére által, – aki bizonyára szintén a királyné szolgálatában állott, – emeltetett sírkő, a Mátyás templom restaurálási munkálatai közben megtaláltatván, 1876-ban a Magyar Nemzeti Múzeumba szállíttatott, hol jelenleg is őriztetik.*
Magyar Nemzeti Múzeum. Régiségtári Napló. 1876 314. sz.
Ezen síremlék vizsgálatánál azután a királynéi kegy újabb bizonyítékaira találunk, – nevezetesen, – bár eddigelé Monelli Bernát nemesi levelét nem ismerjük – de a sírkőre vésett címeréből meg kell állapítanunk, hogy bizonyára Beatrix királyné kérésére azt, még pedig igen kitüntető formában, neki Mátyás király adományozta. Kitüntetőnek mondom, mert a négyelt pajzs jobb első mezejében a faágon ülő s csőrében köves gyűrűt tartó Hunyadi, tehát a király saját címerét látjuk, – amire Mátyásnál ezenkívül még csak két esetben van példánk, – akkor is olaszoknak adott armálisokban.
Az első 1478 május 27-én Budán kelt, Petrus Gentile Senilis de Montefalco és fivére, Mariottus részére. A címerben ugyancsak csőrében gyűrűt tartó holló látható, melyre nézve a leirásban maga a király mondja, hogy: «de nostris paternis armis», vagyis «a mi atyai ősünktől származott címerünkből.»
A címerben még két «zarándok fése» nevű arany kagyló s egy zöld pólyába három vörös rózsa is van, amely címerképek ugyancsak a leírószöveg szerint Veronai Rangoni Gábor bíbornok, egri érsekcímeréből vannak véve, mint aki őket a nemességre a királynak előterjesztette.*
Áldásy Antal. Magyar címeres emlékek, 1926 III. k. 54. l. és u. a. A Magyar Nemzeti Múzeum címeres levelei 2. k. 1. f. 1923, 55. l.
Ha már most tudjuk, hogy Petrus Gentile de Montefalco, IV. Sixtus pápa rendkívüli külön követe volt, aki Veronai Gábor részére a bíbornoki kalapot hozta Rómából, – testvére Mariottus jogtudor pedig Mátyás király követe gyanánt működött a pápai udvarnál, – akkor megérthetjük a király saját családi címere adományozásának nagyjelentőségű s feltűnő kitüntető formáját; – de egyszersmind ellehet képzelnünk, hogy az ifjú Monelli Bernát mily nagy érdemeket szerezhetett Beatrix királyné mellett, – hogy ugyanebben a nagy kitüntetésben kellett őt is részesíteni.
75A második ilyen címerkitüntetés 1486 július 22-én szintén Budán kelt, melyben a Segniben lakozott De Ponte Antal fiainak, Variskónak, Miklósnak, Ferencnek és Poloniusnak, továbbá Castellionoi és Mediolanói Bertalan Máté és Bernátnak, ezenkívül a Segniből származó Biadrechych Antalnak és néhai Gergely fiainak Jánosnak és néhai Gergely fiának Gábornak és Bernáthnak magyar, továbbá segnii és zágrábi városi nemességet és címert adományoz.
A címerkép vörös mezőben jobbra forduló aranykoronás ezüst oroszlánt ábrázol, kinyujtott mellső jobblábában arany várat tartva. Mellén kék pajzsban Mátyás hollós címere.*
U. a. 58. l.
Monelli Bernát, a diósgyőri vár egykori gondnokának vagy biztosának fentebb említett síremléke leírását a következőkben adjuk:
A hosszúkás, négyszegletű, vörös márványból faragott és vésett sírkő magassága 1 m 88 cm, szélessége 1 m 03 cm és vastagsága 17˙05 cm. Magát a címertáblát széles, négyszegletű keret fogja körül, melyből mélyített alapon akanthus levélágak vannak kifaragva, négy sarkában egy-egy heraldikai rózsával, melyekből azonban a felső jobb sarok letörött.
A középső rész bemélyített alapjából van domborúan kifaragva az elhunyt nemesi címere s a pajzsnak mintegy alapjául szolgálva, egy római formájú feliratos, kétfülű négyszögletes tábla, amely azonban alul szintén csücskösen végződik.
A csücsköstalpú tárcsapajzs négy mezőre oszlik. A jobboldali első mezőben van domborúan kifaragva a két leveles faágon ülő s csőrében kövesfejű gyűrűt tartó hollós Hunyadi ősi címerkép, a második mezőben látjuk a zarándok fése kagylót, mint a fentebbiekből tudjuk a Veronai Rangoni Gábor bíbornok, egri érsek egyik címerképét. A harmadik mezőben száránál fogva szalaggal összekötött pálma- és babérág lebeg, míg a negyedik mezőben két oldali széttolt pólya között egy harántpólyán három rózsa látható. Miután pedig ez a címeralak a Petrus Gentile Senilis de Montefalco címerében is előfordul, nem lehetetlen, hogy Monelli valami alapon ezt innen vagy éppen talán ezt is az egri érsek címeréből kapta.
A pajzs fölött jobbra fordult, zárt csőrsisak áll, melynek takarója, az akkori hanyatló olasz renaissance heraldika címerábrázolási gyakorlata szerint, teljesen a heraldikai szabályok ellenére többé egyáltalán nem sisaktakaró, hanem csak a címerpajzs körüli kétoldali teret kitöltő, négyszeres fordulással kifaragott akanthus-levéldíszítmény, mint azt a Bakócz-család 1489-iki második címerén is látjuk.* A sisakon korona helyett tekercset vagy turbánt látunk, amelyből nől ki a sisakoromdísz.
Fejérpataky László. Magyar címeres emlékek. I. f. 84. l.
A sisak formájából és a rajta levő tekercsből látjuk, hogy a címerszerző Monelli polgári származású volt. A sisakoromdísz egy szemben álló s a tekercsből csípőn felül kinövő női alak, amelynek ruhája derékba szabott kurta derék, alul karélyos szegélyezéssel, míg a szoknya ráncai már a tekercsben tűnnek el. A derék a nyaknál mérsékelten kivágott s két oldalt széttárt karjain a feszesre szabott újjak a kor divatja szerint fent fel vannak hasítva és összefűzve, hogy az alsó ruha szövete kilássék. Fején a kétoldalt leomló haj stilizált levélornamentika. Két kezében a címerpajzs harmadik mezejében ábrázolt pálma- és babérágat tartja magasra, melyekre feje fölött mondatszalag van csavarodva, melybe a következő jelmondat van bevésve: CVM. PACE. VIRTVS. FLORET. VBI. QVE.
A női alak arca, két melle és két keze erőszakkal le vannak tördelve.
A címer alatti táblán a következő föliratot találjuk bevésve:
«BERNARDIO: MONELIO: CREME. (..):
PALA: COMITI: | IN: QVO: SPES: PAVL (:VS:):
MONELI (:VS:): MIRAE: FR: PIETA: | OCVLIS:
HAVD: SICCIS: BVSTV (:M:) MISERABILE:
POSVIT: 1896
VIX (:IT:): ANN: XXXVIIII: MES: X: DIEB:
VIII: AB: REGINA: | BEATRICE: ARAGOIA:
CVI: AD: EXTREMV(:M:): VSQ(:VE:):
SPIRITV(:M:): FIDELITER: INSERVIVIT:
AD: CVIVS: | CVQ: MAGISTRATVS: FASTIGIA:
GRADATIM: EVECTVS:
. H. S. H.
. N. S.»
PALA: COMITI: | IN: QVO: SPES: PAVL (:VS:):
MONELI (:VS:): MIRAE: FR: PIETA: | OCVLIS:
HAVD: SICCIS: BVSTV (:M:) MISERABILE:
POSVIT: 1896
VIX (:IT:): ANN: XXXVIIII: MES: X: DIEB:
VIII: AB: REGINA: | BEATRICE: ARAGOIA:
CVI: AD: EXTREMV(:M:): VSQ(:VE:):
SPIRITV(:M:): FIDELITER: INSERVIVIT:
AD: CVIVS: | CVQ: MAGISTRATVS: FASTIGIA:
GRADATIM: EVECTVS:
. H. S. H.
. N. S.»
Vagyis magyarul: «Cremai Monelli Bernát palotagrófnak Pál testvére könnyes szemmel emelte 761496-ban ezt a szomorú sírkövet. Élt 39 évet, 10 hónapot és 8 napot. Aragoniai Beatrix királyné, kinek utolsó leheletéig hűségesen szolgált, fokozatosan különböző tisztségekre emelte.»
E sírkő története mindenesetre egyik érdekes fejezete középkori heraldikánknak.
És bizonyítéka annak, hogy a címertan mennyire fontos segédtudománya történetírásunknak, mert a jelen esetben is nemcsak a címerábrázolás fejlődésének egyik fejezetét világítja meg, de élénk világot vet Beatrix királyné olasz politikájára s ezzel szemben lángeszű nagy királyunk, Mátyásnak helyzetére is.
DR. SZENDREI JÁNOS.
