Ismeretlen címereslevél II. Lajostól.
Ismeretlen címereslevél II. Lajostól.
Középkori címeresleveleink száma újból gyarapodott egygyel. Sajnos, csak másolatban maradt reánk, eredetijét nem ismerjük, de szerencsére a szövegben az adományozott címer le van írva és így megkonstruálhatjuk a címert, mely több tekintetben érdekes heraldikai sajátságot mutat. Az armálist II. Lajos 1517 május 17-én Budán állította ki Olahus Bangh dictus de Medelford részére, aki Erdődi Bakócz Tamás esztergomi érsek familiarisa, scriba-ja és közjegyzője volt. Személyéről, érdemeiről az oklevél nem emlékezik meg bővebben. A címeradománnyal nemesítés is járt a címerszerző és leszármazói részére. Az oklevél Vámosattyai Békessy Istvánnak a nádori hivatal expeditorának 1836 június 20-án Budán kelt hiteles másolatában maradt reánk, aki azt nem az eredetiről, hanem egy 1833 április 2-án kelt hiteles másolatról hitelesítette. A másolat jelenleg ifj. Kalmár János szigorló mérnök tulajdonában van, folyóiratunknak dr. Bevilaqua Béla, a hadügyi múzeum őre bocsátotta rendelkezésre.
Az oklevél szövege a következő:
Lodovicus dei gratia rex Hungariae, Bohemiae, etc. tibi discreto Olao Bangh dacs* de Medeffiord Ottoiun.* diocesis, reverendissimi in Christo potris domini Thomae cardinalis Strigoniensis ac partriarchae Constantinapolitani et apostolicae sedis legati etc. amici nostri charissimi familiari ac causarum legationis eiusdem scribae et notario publico salutem et gratiae nostrae regiae incrementum. Cum in principibus et his, qui summa rerum potiuntur inter alia, quibus regium nomen et illustrari et pleno omnium ore celebrari consuevit, liberalitate ipsa, qua vel alienissimi quique facile consiliantur nil prorsus praestantius laudabiliusve censeatur eamque partem muneris et decoris regii nobis peculiarem esse futuramque iampridem statuerimus et cum effectu plane etiam in nobis sitam haetenus ostenderimus, placuit majestati nostrae non* solum eos, qui curiam et servitia nostra directe insectantur, sed et remotiores quoque et eos potissimum, qui nominis et dignitatis nostrae splendore uti summopere cupiunt, gratia nostra amplecti et regio prosequi favore. Quo fit, ut te Olaum Bang in conspectu maiestatis nostrae personaliter constitutum, ob tuos virtutes et animi dotes, de quibus apud nos fidedigno testimonio commendari voluisti, dignum nostra regia munificentia ac liberalitate censuerimus. Quod ut cum effectu cunctis pateat te a conditione ignobilitatis de speciali nostra gratia et regiae potestatis plenitudine eximendo, in verum nobilem creandum coetuique et numero ve (rorum) nobilium deque nobili sanguine descendentium adscribendum et annumerandum fore duxim (us, imo) eximimus et creamus et praeficimus, ascribimusque et annumeramus, praesentium (per vigorem), decernentes, ut a modo in posterum tu ac tota tua posteritas a te lango* nobili sanguine propaganda et descendenda, veri nobiles ubique terrarum et gentium habeamini et reputemini cum effectu, omnibusque illis libertatibus ac praerogativis, quibus caeteri nobiles de jure aut consuetudine utuntur, potiuntur et gaudent, tu quoque et posteritas tua praefata perenniter uti, frui et gaudere possitis ac valeatis. Et insuper in signum huiusmodi nobilitationis haec arma seu insignia nobilitaria, videlicet scutum tripartitum, triplicique colore aequaliter distinctum, cuius prima et superior pars colore fulvo sive aureo completur, ac in illius medio rosa rubea convenienter inseritur, media vero pars colore alba extenditur, in qua tres stellae aureae, quarum quaelibet quinis radiis resplendet, adiunguntur, ultima seu infima scuti particula colore flaveo coelestino cum luna alba non illepide depingitur, prout haec in capite praesentium literarum nostrarum arte pictoria figuratae et distinctius expressatae conspiciuntur, animo deliberato et ex certa nostra scientia, deque auctoritatis nostrae et potestatis regiae plenitudine dedimus, donavimus et contulimus, immo damus, donamus et conferimus, per praesentes annuentes et concedentes, ut tu tuique cuncti haeredes et posteritates praetacta arma sive nobilitatis insignia, instar aliorum nobilium armis utentium, a modo in posterum ubique locorum in proeliis, hastiludiis, duellis, torneamentis et aliis omnibus exercitiis nobilitaribus et militaribus, necnon sigillis, annulis, velis, vexillis, cortinis, tentoriis, domibus et generaliter in quarumlibet rerum et expeditionum generibus ferre, gestere et habere eisdemque libere uti, frui, ac perpetuo gaudere possis ac valeas, tuique haeredes et posteritates universale possint et valeant. In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam praesentes litteras nostras, pendentis et authentici secreti ac sigilli nostri, quo ut rex Hungariae utimur munimine roboratas, tibi, ipsisque posteris ac successoribus tuis duximus concedendas. Datum 29in arce nostra regia Budensi, die dominica proxima ante festum ascensionis domini, quae fuit decima septima mensis Maii, anno domini millesimo quingentesimo decimo septimo, regnorum nostrorum praedictorum anno secundo.
Kétségkívül dicto-nak olvasandó.
Minden valószínűség szerint Olomucensis olvasandó.
non után még splen van a szövegben, úgy látszik ez a másoló hibájából kerülhetett bele a szövegbe, mert e helyen nincs semmi értelme.
Igy largo helyett.
A címerleírás szerint a címer tehát a következő: arannyal, fehérrel (ezüsttel) és kékkel osztott pajzs felső arany osztásában vörös rózsa, a középső fehér (ezüst) osztásban három ötágú arany csillag, az alsó kék osztásban ezüst hold. Sisak, sisakdísz, takarók hiányoznak.
Amint ebből látható, az adományozott címer az ú. n. pajzscímerek közé tartozik, amilyent II. Ulászló és II. Lajos idejéből nem egyet ismerünk. Ilyen pl. II. Ulászlótól Zlathynai Seban Pál címere 1501-ből, Boszylevoi Arbanasz Ambrus címere 1502-ből, a Radák-címer 1514-ből, II. Lajostól a Zuhodoli János deáké 1516-ból, a Jeszenszky-családé 1521-ből, Kormossy Tamásé 1521-ből, a Forgách-családé 1525-ből. A későbbi időkből nem egy ilyen pajzscímert ismerünk az erdélyi címerek között; így pl. a Gyulay-címert 1591-ből, a XVII. századbeli erdélyi címerek között pedig szintén van jó egynéhány pajzscímer.
A Bangh-címer három színnel osztott pajzst mutat. Ez az első pillanatra kissé szokatlannak tűnik fel, miután általában a középkori magyar címerek, megfelelőleg a magyar heraldika naturalisztikus irányzatának, négyelt vagy osztott pajzst keveset mutatnak fel. Azonban épp I. Lajos korából hozhatunk fel néhány példát többszínű pajzsmezőre. Ilyen a Sapharych-címer 1517-ből, mely fehér alsó pályával vágott pajzst ábrázol, melynek felső mezeje vörös, alsó mezeje kék, ilyen a Benkner-címer 1517-ből, mely vörössel és ezüsttel vágott pajzst mutat, ilyen a Serényi-címer 1518-ból, melynek pajzsa kék és vörös, a Zuhodoli 1516-ból, mely ezüsttel kockázott alsó pólyával vágott vörös-kék pajzst mutat. Hármas színnel vágott pajzsra a Bangh-címer volna az első ismert példa és e szokatlan címert talán a címerszerzőnek idegen származásával lehetne megmagyarázni.
Hogy a címerszerzőnek neve az eredetinek megfelelőleg van-e szövegben visszaadva, azt bajosan dönthetjük el. A másolat másolatról készülvén, helytelen olvasás nincs kizárva. Hibás olvasás az első sorban a «dacs» szó, mely kézzelfoghatólag a «dictus» szónak elrontott alakja. Kétség férhet az «Olao» és a «Medelfiord» szavak helyességéhez is, az «Ottoiun» szó pedig kétségkívül hibás «Olomucensis» helyett. Hogy az armális eredetije lappang-e még valahol, vagy a századok folyamán megsemmisült-e, nem tudjuk; tekintettel a címernek heraldikailag érdekes voltára, óhajtandó volna, hogy a két feltevés közül az első bizonyuljon valónak.
Áldásy Antal.
